Forgács József: A sértett nacionalizmus manipulációja adja Orbánnak a politikai legitimitást

– Ön egy előadásában sérült történelmi tudatról beszélt. Mi alakította ki a magyarokban ezt a sebzett tudatot?

– Minden nemzet önfelfogása, identitása erősen függ a történelmi tapasztalatoktól. Az elmúlt ötszáz év magyar történelme többnyire kudarcokról, vesztes háborúkról és levert forradalmakról szólt, így kevés alapot nyújt valós nemzeti büszkeségre. Pedig alapvető szociálpszichológiai szükséglet, hogy az emberek büszkék akarnak lenni a saját csoportjukra. Tanulmányok sora jelzi, hogy Magyarországon a nemzeti identitás alapjaiban sérült. Egyrészt kimutatható egy negatív, pesszimista, áldozatmentalitást tükröző nemzeti tudat, ám ettől függetlenül létezik egy nagyzoló, irreális, magunkat más nemzeteknél jobbnak képzelő romantikus nacionalizmus is.

– Sokan ezt vélik felfedezni a Himnuszban is.

– Valóban szokatlan, hogy a magyar himnusz inkább siratódal, az optimista nemzeti jövőkép helyett egy negatív, önsajnáló, gyászoló nemzeti szimbolizmus jellemzi. Ez a sértettségérzés ma is domináns, kutatásaink szerint a megkérdezettek nagy része pesszimista, lemondó és cinikus. A pécsi egyetem empirikus kutatásai is kimutatták, hogy a magyar történelmi narratívákat elsősorban a negatív érzelmek, az áldozatmentalitás, a felelősség elhárítása és a mások hibáztatása jellemzi. Ezt az alapjában negatív nemzetképet kompenzálja az irreális, pöffeszkedő nemzeti nagyzolás és erkölcsi felsőbbrendűség mitológiája.

– Miért van az, hogy a magyar nép minden traumából csak a negatív tapasztalatot emeli ki? Trianon egyrészt nemzeti tragédia, másrészt Magyarország hosszú idő után akkor vált független nemzetállammá.

– Trianon valóban történelmi trauma. Ám Trianon igazságtalansága egy még nagyobb, Trianon előtti igazságtalanságot váltott fel, amikor sokkal több ember élt idegen (vagyis magyar) uralom alatt. Sajnos a történelem valódi rugóit és eseményeit azóta sem sikerült racionálisan feldolgozni, mert az önsajnáló, másokat hibáztató és minden felelősséget elhárító identitásigény nemcsak a valóságot, hanem az emberek tudatát is meghamisítja. Mint ezt már Bibó is megírta, a traumatikus kollektív élmények elferdült realitásérzéket és politikai illúziókat eredményeztek, ezt a lélektani állapotot pedig akár politikai hisztériaként is jellemezhetjük.

– A meghamisított valósággal és az objektív szembenézés elutasításával naponta találkozunk. Nem lehet, hogy mindez annak következménye, hogy a lakosság zöme így vagy úgy, de kollaborált a mindenkori hatalommal?

– Magyarországon különféle diktatórikus rendszerek követték egymást. A diktatúrák szükségszerűen kitermelik a passzív, alkalmazkodó magatartásformákat – ez a „tanult tehetetlenség” pszichológiája: hallgatni, alkalmazkodni és beilleszkedni. Ez a meggyökerezett alattvalói viselkedési kultúra összeegyeztethetetlen a liberális demokrácia és a piacgazdaság lélektani követelményeivel. Már Platón óta közismert, hogy a polgárok tudati állapota meghatározza a politikai lehetőségeket, így a jól működő demokrácia is a polgárok agyában élhet csak. A felvilágosodás és a liberalizmus felszabadító gondolatvilágának köszönhető a nyugati kultúra példátlan fejlődése, de Magyarország nagyrészt kimaradt ebből az alapvetően fontos lélektani és eszmei forradalomból. Pedig nincs alternatívája a nyugati, liberális fejlődési modellnek. A Kelet felé fordulás értelmezhetetlen propaganda csupán, hiszen a sikeres keleti országok is mind nyugati mintákat követnek. Magyarországon ugyancsak nem alakult ki az erős és független polgárság, amely a felvilágosodás és az individualizmus értékeit politikailag is képviselni tudná. A gyenge polgárságot ismételten megtizedelték a történelmi események, az egymást követő kivándorlási hullámok és a holokauszt is.

– Bizonyos értelemben most is ilyen elvándorlásnak vagyunk tanúi: az autonómiáját, jólétét, szabadságát fontosnak tartó, képzett, mobil, nyelveket beszélő magyar állampolgárok tömegével hagyják el az országot.

– Igen, elmennek azok, akikre a leginkább szükségünk lenne. Amit a Fidesz-propaganda manapság polgárságnak hív, az valójában csupán egy hatalomtól függő, szolgalelkű klientúra. A polgárság lélektani lényege ennek az ellenkezője: a független, autonóm egyén kultúrája.

– De valamikor mégis része lett a magyar identitásnak az, hogy „szabadságszerető nép” vagyunk. Mintha a rendszerváltás idején a szabadság is fontos értékünk lett volna.

– A rendszerváltás az ölünkbe hullott. Sok száz év óta először egy független, szabad, ellenségek nélküli országban találtuk magunkat. De, sajnos, ez a példátlan történelmi lehetőség a megfelelő tudati, mentális felkészültség hiányában mára semmivé foszlott. A demokrácia és a piacgazdaság magabiztos, autonóm viselkedési kultúrát követelnek meg, másképpen nem lehet a demokratikus intézményeket pszichológiai tartalommal megtölteni. A demokratikus értékek hiánya magyarázza, hogy 2010 óta a Fidesz szinte ellenállás nélkül felszámolhatta a demokrácia intézményeit. Természetesen nem létezhet illiberális demokrácia: míg a demokráciát a szabadság, a pluralizmus, a tolerancia és a jogállamiság jellemzi, az illiberalizmus függőséget, hatalmi önkényt és maffiaállamot eredményez. Minden sikeres fejlődés az illiberalizmusból a liberalizmus felé vezet, sohasem fordítva.

– A környező volt szocialista országokban az emberek miért állnak ki jobban a demokratikus intézményeik mellett?

– Talán mert a sértett nemzeti érzés politikai manipulációja nálunk a legsikeresebb. Hatalomra került egy erősen autokrata hajlamú vezető, aki jól érti, hogyan lehet ezt az ambivalens, sértett tudati állapotot manipulálni. A szüntelen ellenségkeresés, az áldozatmentalitás szítása, mások hibáztatása bevált propagandaeszközök, amelyeket már Goebbels is használt. Orbán a késő kádári korszak tipikus terméke. Félig képzett, soha nem élt liberális rendszerben, nem érti és nem bízik a demokráciában meg a piacgazdaságban. Nemzeti tragédia, hogy ösztönösen az autokrácia módszereiben gondolkozik, miközben manapság szinte már filozófus uralkodónak képzeli magát.

Fotó: MTI

– Orbán Viktor nemrég Horthyt méltatta. Vajon miért egy olyan politikust, aki után csak vér és könny maradt, a politikája kudarcos volt, aki sok százezer zsidó polgár és magyar katona haláláért felel?

– Talán mert Horthy Miklós volt az utolsó olyan autokrata, aki effektíven felszította azt a romantikus, nagyzoló magyar nacionalizmust, amelyet a Fidesz is ápol. Orbán jól érzékeli a Fidesz-szavazók tájékozatlanságát és lélektani igényét a vulgáris nacionalizmusra. Az sem számít, hogy a kormány propagandája nyilvánvalóan hazug – valamennyire is tájékozott ember legalábbis nem hihet el olyan badarságot, hogy a migránsválságot Soros György okozta. A valóságban Soros a magánvagyonából több jót tett az országnak, mint Széchenyi István óta bárki, és inkább hálával, mint gyűlölettel tartoznánk neki. Az óriásplakátok, amelyek szerint „Magyarország büszke és erős ország”, ugyanerre a kisebbrendűségi érzésre játszanak rá. Valóban büszke és erős egy olyan ország, amelyet erről sok ezer plakáttal kell meggyőzni– Ugyanilyen átlátszó a „hungarikumok” bizarr kultusza: milyen önbizalma van egy országnak, ahol állami bizottságok döntik el, hogy melyik kolbász vagy birkapörkölt legyen nemzeti büszkeségünk hordozója?

– Lehet azt állítani, hogy a magyar nép vonzódik a tekintélyhez, s visszatérően olyan vezetőt igényel, aki uralkodik fölötte– Vagy Horthy, Kádár és Orbán kiemelkedése történelmi véletlen?

– Szerintem ez több mint történelmi véletlen. Magyarországon gyenge a demokratikus tradíció és tapasztalat. A demokrácia egy nagyon komplikált politikai forma, meg kell érteni, hogy nem csak egy igazság van, az ellenzék ugyanúgy legitim, mint a kormány, kompromisszumokat kell kötni, tisztelni kell a másik véleményét. Az autokrácia egy sokkal egyszerűbb, primitívebb gondolkodási formát feltételez. Megbízunk egy vezérben, ő majd tudja, mit kell csinálni. Ahol az autonóm, individualista viselkedési kultúra hiányzik, a primitív autokrata politikai sémák győznek. A tekintélyelvűség szükségszerűen az autonómia és az egyéni felelősség feladását jelenti.

– Csakhogy máshol is sikeresek a leegyszerűsítő sémák, lásd Trump megválasztását vagy a Brexitet.

– A populizmus mindig komolyan veen­­dő politikai jelzés. Lehetnek szavazók, akik nem tudják feldolgozni egy politikai helyzet komplexitását. Donald Trump az összes abszurditásával mégiscsak sok millió csalódott szavazót képvisel. Az is igaz, hogy az amerikai baloldali-liberális tábor sok mindent elrontott. A mai nyugati ideológia eltávolodott a klasszikus felvilágosodásbeli liberális individualizmus értékeitől. Az egyéni szabadság központi szerepe helyett egyre inkább kollektivista, csoportidentitás-alapú, már-már kvázi marxista identitáspolitikai mozgalmak vették magukra a liberalizmus köntösét. Ilyenek például a multikulturalizmus, a feminizmus vagy az antirasszista mozgalmak, amelyek egyéni szabadságjogok helyett kollektív identitáscsoportokban gondolkoznak.

– Ez az a folyamat, amit a politikai korrektség sokak szerint gyakran túlzó megnyilvánulásai szimbolizálnak?

– A nyomasztó politikai korrektségnek is nagy szerepe volt Trump győzelmében. Sokan megelégelték az erkölcsi diktatúrát, a szólásszabadság korlátozását, a kierőszakolt viselkedési normákat. Sajnos mindez egy félreértett liberalizmus nevében történt. Akik kimaradtak a sértett és jóvátételt követelő kisebbségi identitáscsoportokból, például a fehér amerikai férfiak tömegei, megelégeltek, hogy mindenért ők felelnek és nekik kellene mindenkit a vélt vagy valós sérelmeikért kompenzálni. De Magyarországon egészen más a helyzet, hiszen itt a liberalizmus soha nem gyökerezett meg. Orbán demagóg populizmusa nem a liberalizmus vélt kudarcára reagál, hanem a harmincas évek vulgáris nacionalizmusához nyúl vissza, mert tudja, hogy ez sok szavazó számára ma is manipulálható lélektani igény.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

– Mihez lehetne hasonlítani a fideszes szavazótábor attitűdjét? Úgy tűnik, a politikai kötődés szinte vallási jellegűvé vált náluk, amit a racionális tapasztalat sem ingathat meg.

– Kimutathatóan van egy valóságtól elrugaszkodott, már-már vallásos jellege a Fidesz-törzsszavazók táborának, nem érdekli a korrupció, a kormányzás csapnivaló színvonala, az oktatás és az egészségügy katasztrofális állapota, az ország elszigeteltsége – mindezt elfogadják addig, amíg úgy érzik, hogy egy „nemzeti” érzelmű rezsim van hatalmon a különféle fenyegető „ellenségekkel” szemben. Mint Kim Scheppele és más kutatók is kimutatták, Orbán alapjában egy nemzetiszocialista rezsimet működtet. A politikai legitimitást a sértett nacionalizmus manipulációja adja, míg a kormányzati gyakorlatot a központosított, autoriter állami irányítás jellemzi. Ami a Fidesz-tábort egyben tartja, az a nacionalizmus. Ebben a táborban úgy érzik, mások felelnek minden tragé­­diáért, akik elárulják az országot. Ez az illiberális állam lélektanának lényege: az érzelmekre ható politizálás, amikor az igazhitűek csoportélménye felülírja a racionalitást.

– Szinte elképzelhetetlen, hogy a hívek beletörődnének, ha Orbán esetleg megbukna egy választáson. Eközben az ország másik fele egyre nagyobb dühöt érez a kormányfővel szemben. Feloldható-e ez a feszültség békésen?

– Magyarországon a sérült nemzeti identitás kulcsfontosságú politikai tényező, és ezt a Fidesz sikeresen kisajátította, az ellenzék pedig beletörődött ebbe. Egy normális országban a hazafiság nem lehetne pártpolitikai tényező, hiszen minden párt a nemzetet igyekszik képviselni. Egy baloldali vagy éppen egy liberális pártnak is meg kellene tudnia szólítani a nemzeti érzésre való igényt. Lehetne olyan üzenete az ellenzéknek, hogy a Fidesz az, amely meghamisította a történelmi magyar identitást, mert Magyarország valójában évszázadok óta egy befogadó nemzet. Ezeréves történelmünk során sikeresen asszimiláltunk kunokat, jászokat, szlávokat, svábokat, zsidókat – és éppen ez a mentalitás segítette az ország túlélését minden történelmi trauma után. Nemzeti hőseink jelentős része sem volt etnikailag magyar – Petőfi például szláv volt. A gyűlölködő és megosztó Fidesz-propaganda helyett lehetne egy vállalható pozitív nemzeti identitásról beszélni, amely meg tudná szólítani a Fidesz-szavazók fájó identitásszükségleteit is. Szembe kell nézni azzal, hogy a nemzeti érzés, a pozitív nemzeti identitás igénye politikailag sorsdöntő lélektani szükséglet. Aki ezt a területet átengedi egy másik pártnak, lemond a hatalomról.

– Ön szerint rezonálnának a befogadó patriotizmusra a választók akkor, amikor a többség megelégedésére a kormány szögesdrót kerítést húzott fel, és áramot vezetett bele? A Tárki évről évre nagyobb idegengyűlöletet mér.

– A migránskérdés politikailag nagyon hasznos a Fidesznek, részben mert a választók nagy többsége a legtöbb országban valóban ellenzi a dokumentálatlan, tömegesen érkező idegenek korlátlan befogadását. A xenofóbia politikai manipulálása természetesen aljas dolog, de az is tény, hogy az EU eddig képtelen volt megfelelő választ találni erre a kihívásra, és ezzel megkönnyítette Orbán dolgát. Más országok, például Ausztrália, úgy oldották meg a tömeges spontán migráció kérdését, hogy a dokumentumok nélkül érkező migránsok érkezését megakadályozzák, de ugyanakkor megnövelték a hivatalosan kiválasztott menekültek befogadását. Meggyőződésem, hogy Európában is előbb-utóbb az ausztrálhoz hasonló megoldás fog megszületni. Minél tovább megoldatlan a migrációs krízis, annál könnyebb a Fidesznek az idegengyűlöletet manipulálni. Ma még nehéz a rendszerváltozás lehetőségeit felmérni, de úgy érzem, a legtöbb embernek elege van a gyűlölködésből és a megosztottságból. Az, hogy a választók nagy része rendszeresen nem tudja, kire szavazzon, hatalmas lehetőségeket rejt egy drámai változásra. De ehhez az kell, hogy kikristályosodjon egy olyan politikai üzenet, amely pszichológiailag effektív, és meg tudja törni a Fidesz-típusú kizáró, gyűlölködő nacionalizmus lélektani monopóliumát.

Forgács József

(Joseph P. Forgas) szociálpszichológus (1947) Sydney-ben az UNSW Scientia professzora, az ausztrál és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Oxfordban doktorált, dolgozott a stanfordi, a heidelbergi, az oxfordi egyetemeken, mintegy kétszáz cikket és harminc könyvet publikált, a magyar politikai eseményeket is tanulmányozza. Munkáját nemzetközi elismerés övezi, kitüntette az Ausztrál Pszichológiai Társaság, a Humboldt Alapítvány, a Rockefeller Alapítvány, és elnyerte Ausztrália legmagasabb kitüntetését, az Ausztrália-rendet is.