Fordulat: Orbán puhul
Kampányokra, nyomásra nem változtatunk a médiatörvényen, de ha bármilyen politikai aggály beigazolódik, változtatni fogunk, és mindent megteszünk azért, hogy ez a kérdés ne nehezítse a sikeres magyar elnökségi munkát – mondta Orbán Viktor Jose Manuel Barrosoval közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az Európai Bizottság vezetője megismételte, hogy a sajtószabadság az unió szent elve és hozzátette: a jogi aspektusokon túl politikai felvetéseket is érdemes szemügyre venni.
Ahogy az várható volt, Jose Manuel Barroso és Orbán Viktor között négyszemközti találkozón került terítékre a hazai médiatörvény kérdése, Barroso szerint „nagy nyitottsággal”. Ám az Európai Bizottság elnöke a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón is megismételte pár napja Brüsszelben tett kijelentését, mely szerint a sajtószabadság az unió szent elve.
- A miniszterelnök úr biztosított arról, hogy a törvény az unió értékeit figyelembe veszi, ha pedig a bizottság úgy találja, hogy mégsem felel meg mindenben a közösség szempontjainak, módosítanak rajta – mondta a tájékoztatón Barroso. Hozzátette, a törvényt teljes objektivitással fogják megvizsgálni, de a jogi aspektusokon túl politikai felvetéseket is érdemes szemügyre venni. Ezért üdvözölte Orbán Viktor kijelentését, mely szerint, ha végrehajtás során kifogások merülnek fel, módosítják a törvényt.
- A sikereshez elnökség az uniós intézmények teljes támogatására szükség van, de tudom, hogy Orbán Viktor milyen elkötelezett hazája védelmében, s Magyarország demokratikus ország. Fontos, hogy ebben ne legyenek kételyek – tette hozzá.
Újságírói kérdésre az elnök emlékeztetett rá, hogy a teljes fordítást csak tegnap kapták meg, s hosszú, bonyolult törvényről van szó, nehéz jogi kérdésekről, ezért nem akar felelőtlenül nyilatkozni az ügyről.
- A folyamat tart.
Amelytől Orbán Viktor azt várja, hogy „Magyarország számára diszkriminációmentes véleményt fog elkészíteni”.
- A diszkrimináció alapja az volna, ha bárki azzal érvelne, hogy máshol 200, míg Magyarországon csupán 20 éve van demokrácia. Mi sok vért áldoztunk a szabadságért, ezért Magyarország tiszteletet érdemel.
Orbán a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre megismételte: a törvény által létrehozott médiahatóság hatalma nem haladja meg más uniós országok hasonló hatóságainak hatalmát.
- Ha az unió jogi értékelése szerint mégis túlkoncentrált hatóság jött létre, akkor változtatunk, de nem fognak ilyet mondani, mert nem ez a helyzet.
Azt is hozzátette:
- Számunkra a média nem presztízskérdés, nem szkander. Mint minden törvény ez is „common sense” (józan ész) és „reasonable argument” (értelmes viták) kérdése, és ha ezek kikövetelik, hogy változtassunk, változtatunk. De kampányokra, nyomásra nem.
Azt mindenesetre Orbán is belátta, nem tesznek jót a médiatörvényt övező viták a magyar elnökségnek. Mint fogalmazott, a sikeres elnökséghez három dolog kell: elvégezni a munkát, tető alá hozni a megfelelő politikai megállapodásokat. Emellett saját államháztartásunkat is rendbe kell hozni, ezért lesz a magyar hiány 3 százalék, és csökken az államadósság. A harmadik előfeltétel az, hogy rossz politikai viták ne árnyékolják be az elnökséget.
- Itt állunk a leggyengébben, be kell ismerni – mondta Orbán. – A médiatörvény rendkívül érzékeny kérdés, a reakciók is érzékenyek, ezeket figyelemmel kísérjük. Az EU Bizottság mindannyiunkat megnyugtató jogi szakvéleményt fog adni. Ha bármilyen politikai aggály beigazolódik, változtatni fog a kormány, de mindent megteszünk, hogy ez ne következzen be, ez a kérdés ne nehezítse a sikeres magyar elnökségi munkát.
Orbán szerint a magyar elnökség csak akkor lesz sikeres, ha a gazdaságpolitikai koordináció jól megvalósul, mert az eurózónát minden erővel meg kell védeni. A második kérdéskör a bővítésé, ami Orbán szerint nemcsak arról szól, felveszünk-e új országokat, hanem, hogy „van-e önbizalma az Európai Uniónak”, a magyar cél a „bővítési optimizmus” felélesztése, hogy a Balkán konszolidálódjon. A harmadik kérdés az energetikáé, a magyar cél a belső energiapiac szabaddá tétele. Az integrált európai életet célozza a romastratégia is.
José Manuel Barroso a felelősséget hangsúlyozta, hiszen kivételes időket élünk, nagyon komoly gazdasági kihívásokkal kell szembenézni, erős Európára van szükség.