Fonyódon ráfaraghat a turulra

Fonyód polgármestere és helyi képviselők ragadtak elsőként vésőt a fonyódi turulszobor szombaton kezdődött faragásánál. A héten bárki beszállhat a közös alkotásba.

2010. május 10., 10:39

A fonyódi Sándortelepi strandon a Balaton7-hez kapcsolódva rendezik az egyhetes, Faragjunk együtt turulszobrot! elnevezésű akciót. Bárki bekapcsolódhat a munkába, amelyet a héten felváltva csaknem húsz fafaragó irányít - írja a

sonline.hu.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere az össznépi faragás kezdetekor azt mondta: a szobor a magyarság egységének szellemiségét hivatott jelképezni. Úgy fogalmazott: bárki bekapcsolódhat a faragásba, aki egy kicsit is magyarnak érzi magát.
– Sokan tiltakoznak nemzeti totemállatunk ellen – tette hozzá a városvezető, aki a gall kakast és az orosz medvét hozta példaként. – A turulra nekünk is ugyanolyan büszkének kell lennünk, ahogy az említett nemzetek is azok.

A fonyódi turulszobron jövő péntek délutánig dolgoznak a fafaragók és a bekapcsolódó „amatőrök”, utóbbiak emléklapot kapnak. Garay Imre, a helyi fafaragók képviselője elmondta: a kész faragás legalább nyolcmázsás lesz és éppen leszálló turulmadarat ábrázol majd.