Főnyeremény

A rulettkerék hosszan pörgött, a golyócska nyerő helyen landolt. Ez nem okozott meglepetést. Erősen indította a májust Szima Gábor, a Loki extulajdonosa. (Ám minthogy az Origo információi szerint a magyar topklubot, a várható bajnokcsapatot a vállalkozó a saját fiának adta el vagy át, így azért „helyzetben maradt”.) Május elsején Debrecen városa közpénzen emelt, húszezres labdarúgó-stadiont avatott. Szima szeretett csapata, a DVSC, ha nem történik gikszer, a bajnoki diadal előtt áll. És nemrég vásárolt kis cége, a kabai illetőségű Aranybónusz 2000 jelentős vállalkozássá nőheti ki magát. Elvégre aki Nyíregyházán és Debrecenben szervezheti a kaszinóvilágot, az éjszakai életet, nagy sanszot kap. Ami a másik nagy koncessziónyertest, Andy Vajna producert illeti, ő továbbra is sikert sikerre halmoz, de korántsem a filmiparban. A jól működő Las Vegas kaszinó üzemeltetése mellett a Budapesten és Pest megyében kiosztható öt koncesszió a Las Vegas Kft. illetékességi körébe került. A Nemzetgazdasági Minisztérium döntött így.

Az Origo rögvest felvetette, hogy a nyilvános pályáztatás nélkül befutó nyertesek megfelelnek-e a szerencsejáték-törvény feltételeinek. Elsősorban az átláthatóság, a tulajdonosi szerkezet vitatható. Vajna vállalkozása eleve necces. Egy Luxemburgban bejegyzett cég tulajdonában áll, amelyben a kötelező cégadatok „nem túl aprólékosak”. A luxemburgi anyacég sokak szerint enyhén kétes hátterű. Az Aranybónusszal ezzel szemben az a baj, hogy 2013 novemberében a minicéget ismeretlen céllal vásárolta meg a Szima, valószínűleg azért, hogy ne legyenek pénzügyi-adójogi kifogások. De hogy a kis puffercég „megbízható játékszervezési gyakorlattal” is rendelkezne (ahogy azt a törvény előírja), kétséges. A FortunaWeb című szakmai portál szerint az alvócég jegyzett tőkéje elég szerény (mindössze hárommillió forint), és a vétel pillanatában nulla főt foglalkoztatott. Azért el kell ismerni: Szima úr üzleti múltja ezer szállal kötődik a nyerőgépüzletághoz. Mondhatni, ezzel lett naggyá, Hortobágy királyává. A nyerőgépek 2012-es betiltása érzékenyen érinthette, de nem rendítette meg. Tett ő annyit Debrecenért, a Lokiért, s ezáltal Kósa polgármesterért, hogy méltó kárpótlásban részesüljön. A szakmai portál azért furcsállja, hogy „a jelenleg divatos államosítási tendenciák mellett” (ellenére) kimaradt a pályázati körből a több évtizedes múltra visszatekintő Szerencsejáték Zrt., amelynek akad némi tapasztalata a játékszervezésben. Vajon miért? – kérdi a szerző.

Sok az eszkimó, kevés a fóka. Ezért az akció az eszkimók megtizedelésével indult 2012-ben. A legnépesebb eszkimócsapat a nyerőgép-üzemeltetők és kocsmárosok hada volt. Ők nem rendelkeztek politikai támogatókkal. Első változatában a szerencsejáték-törvény még azzal kecsegtette őket, hogy aki befektet, pénzt áldoz és csatlakozik a szerveralapú játékszervezéshez, annak lesz jövője. A kis játékosok egy része ész nélkül fejleszteni kezdett, pedig akár gyanakodhattak volna, mert a nagy játékosok távol maradtak az asztaltól. A szerverügyet valamiért lelazsálták. Hamarosan a miért is kiderült. Egy unalmasan induló hétfőn Orbán rendkívüli kormányülést hirdetett, majd Lázár súlyos nemzetbiztonsági fenyegetésről értekezett, a frakció szavazott, és a játékgépesek be is lettek tiltva. Becslések szerint néhányan ötszázmilliót bukhattak az ügyleten.

– Van, aki perel, van, aki nem – mondja Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség volt elnöke.
Azért csak volt, mert a koncesszióosztás napján, bő másfél évtized után lemondott posztjáról. Az Origónak indokolt: „Úgy éreztem magam, mint Királyhegyi Pál, amikor a munkaszolgálaton fenékbe rúgta a keretlegény. Ő is azt mondta: Tudják, mit? Most lett elegem az egészből!”

Lapunknak korábban negyvenezer elveszett munkahelyről beszélt.

– Azért ne essünk túlzásokba – mondja dr. Király György jogász, a szakmában régi motoros, egykor a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi és játékfejlesztési vezérigazgató-helyettese. – A piacon volt pár tucat nagyvállalkozó (mint Szima), néhány száz középkategóriás versenyző, akinek akadt játékgépe. És voltak kis játékosok is, lét és nemlét határán. Természetesen keresett valamit a kocsmáros, akinek a boltjában lerakták a gépeket. A kilencvenes évekig sokan éltek jól ebből, míg az állam emelni nem kezdte a játékadót, mellesleg helyesen.

Na, őket most kirostálták. A legtitokzatosabb a politikai körítés volt, ahogy az ügyletet a „bűn, a maffiavád, a sötét erők” uralmával övezték fel, és nemzetbiztonsági kockázattá emelték. Lényegében azzal gyanúsították őket, hogy könnyen megvesztegethetők, miközben rébuszokban beszéltek. „Ezek a körök, amelyek a szerencsejáték-ipar szervezése vagy a pénznyelő-automaták világa mögött állnak, nagyon jómódú, sok pénz fölött rendelkező, politikai befolyást érvényesíteni szándékozó csoportok. Legalábbis ezt írja a sajtó. És én ezt nem tudom érdemben cáfolni” – mondta 2012-ben Lázár János.

Ügyesen fogalmazott mondat. „Ezt írja a sajtó. Nem tudom érdemben cáfolni.” Ahogy érdemben Lázár sem állít semmit. Csak csöndben (és érdemben) kicsinálta az automatásokat. Csakhogy hiányozni kezdett az a 3,5 milliárdnyi adó, amit a törvény életbe lépése (2012 októbere) és 2013 decembere közötti időben a költségvetés elvesztegetett. Varga Mihályon volt a sor, hogy kiírja a (titkos és zártkörű) koncessziós pályázatokat tizenegy kaszinóra.

– Én már tulajdonképpen nem is vagyok – mondja keserű iróniával Schreiber István. – Valaha 1100 vállalkozás érdekeit képviseltem, ezek azóta megszűntek. Most megszűnik az elnöki jogkör is. Mit mondott egy éve Varga úr? Hogy átlátható tulajdonosi viszonyokat akar? Na, ha a luxemburgi Vajna-céget átlátja, megeszem a kalapom.

– De ha a történetben mondjuk önök a „rossz fiúk”, miért nem voltak dörzsöltebbek? – kérdezzük Schreibert.

– Lehetünk mi dörzsöltek, ha nem vagyunk erősek. Higgye el, nem volt esélyünk – mondja az exelnök.
Érthető. Vajnának ebben a partiban olyan adu ászai voltak, mint Rogán polgármester, frakcióvezető. A Las Vegas mégis a belvárosi kerületben van. Földrajzilag fejti ki hatalmi sugárzását.

– Az nem számít – legyint a lemondott elnök. – Csak Orbán akarata lényeges.
És ő túl akart lépni az automatásokon, igazi népnevelő dühvel. Ne dobálja a gépbe a segélyét a gumicsizmás, közmunkás roma. Úri népek passziója az.

Dr. Király Györgyöt is arról faggatjuk, mi az oka, hogy a szerencsejáték a politikában ilyen könnyen kriminalizálható. Király szerint egyrészt „irodalmilag” és a filmvásznon így rögzült. Másrészt ha politikai befolyás révén ilyen kiváló licenchez juthatsz, amelyet tálcán kínál a hatalom, azzal rengeteg pénzt lehet keresni.

– Akkor nem a játékteremben vár a legnagyobb nyeremény. Önmagában a jogosultság megszerzése telitalálat, bomba üzlet – mondja a szakember.

Jelen esetben nem is az az állam célja, hogy a 11 koncessziós kaszinó helyét gondosan kijelölje, a tisztességes verseny feltételeit megszervezze. Mert a koncesszió nem eleve ördögtől való. A magyar változatban az a csavar, hogy a koncessziós díjat a versenyző, előttünk ismeretlen okból, levonhatja az államnak később fizetendő játékadóból.

– Ez valóban döntő eltérés a normális kiíráshoz képest – folytatja Király. – Nem értem, miért kell valaki után dobni néhány százmilliót, miközben az illető amúgy sem nélkülöz.

Talány. De attól még igazi főnyeremény.