„Ez nem egy tévés műsor, normálisan tessék válaszolni!” – rászólt a bíró a tankerületi vezetőre

Csütörtökön folytatódott azoknak a pedagógusnak a pere, akiket a polgári engedetlenségben való részvétel miatt rúgtak ki tavaly ősszel. A tárgyaláson a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjétől, Marosi Beatrixtól próbálta megtudni a bíró, hogy pontosan milyen szempontok szerint rúgta ki a tanárokat, de miután leginkább csak azt tudta felelni, hogy ennyi, a bíró rászólt, hogy válaszoljon normálisan. 

2023. november 2., 18:34

Szerző:

Csütörtökön folytatódott azoknak a pedagógusnak a pere, akiket a polgári engedetlenségben való részvétel miatt bocsátottak el a tavaly ősszel a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. A tárgyalásról tudósító Index szerint a tárgyalás fókuszában ezúttal a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője, Marosi Beatrix meghallgatása állt. A tankerületi vezetőt a bíróság előtt sípszóval fogadták – írja a Hang.

A tárgyalóteremben a bíró, Halász Krisztián a többi között arról kérdezte a tanárok ügyvédjét, hogy az eredeti keresettel összhangban továbbra is nyitottak-e az egyezségre, válaszként pedig egyértelmű igen hangzott el, azzal a kitétellel, hogy a pedagógusok végkielégítésre és a felmentési díjra továbbra is igényt tartanak. Marosi Beatrix – aki nem járult hozzá, hogy fotó készüljön róla – az egyezséget annak ellenére sem fogadta el, hogy a bíró jelezte: szerinte érdemes lenne megfontolni, mert „kérdőjeles a történet vége”, és a bíróság vizsgálni fogja, hogy valóban történt-e súlyos kötelezettségszegés a tanárok részéről, továbbá a véleménynyilvánítás szabadságát is mérlegre teszik.

A bíró azon kérdésére, hogy mi alapján dőlt el, melyik tanároknak kell távozni, Marosi azt mondta: az órák és az alkalmak számát tekintették mérvadónak, azokat küldték el, akik a legtöbbet mulasztottak. Ezt követően a bíró kérdése így szólt: „De miért pont öt kollégát választott ki, ha egyébként már egy óra elmulasztása is súlyos kötelezettségszegésnek számít az ön álláspontja szerint? Miért nem három, hat vagy épp hét polgári engedetlenkedőt küldtek el? Az öt talán valamilyen meseszám?”. Erre Marosi azt felelte: „Akkor és abban a helyzetben ezt éreztem helyesnek, ennyi”. – Ez nem egy tévés műsor, normálisan tessék válaszolni, és kérem, ne mondja többször, hogy ennyi! Van öt ember, akit kiválasztottak, de nem tudja megmondani a kiválasztás szempontjait – reagált a bíró, aki arra kérte Marosit, hogy küldjön egy pontos listát a tavaly szeptemberi eseményekről, amin látszik, ki hányszor mulasztott.

(Kiemelt képünkön: a Fővárosi Törvényszék. Fotó: Wikipédia)

Az Európai Bizottság kritikus hangvételű bírálatot fogalmazott meg amiatt, hogy a Budapestre vonatkozó pályázati kiírások késnek, egyértelműen diszkrimiálva az itt élőket. A kormány arra hivatkozva nem írta ki a pályázatokat, hogy a Magyarország számára folyosított uniós támogatás egy része zárolva van, a Bizottság szerint nem ez a valódi ok.