Folytatódik a Belügyminisztériumos herce-hurca: csődbe mehet az ORÖ

Végrehajtási jogot jegyeztet be az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) székházára az állam, leállítja a központi támogatást is. Az ORÖ viszont egymilliárdos fizetési felszólítást küldött a Belügyminisztériumnak.

2023. június 27., 10:47

Szerző:

Egyre kiélezetebb a konfliktus az ORÖ és a Belügyminisztérium között, de tárgyalóasztalhoz ültek a felek. A minisztérium egyértelművé tette, hogy nem küldi el a harmadik negyedévre járó költségvetési támogatás teljes összegét – mintegy 170 millió forintot –, csak annyit amennyi a testület fenntartásában lévő két iskola működtetéséhez szükséges – idézi a Népszava Lakatos Oszkárt, az ORÖ elnökhelyettesét. 

Ha a teljes összeg nem érkezik meg július 15-ig a testület és a hivatal működése megbénul, az ORÖ még a hivatal munkatársainak bérét sem tudja kifizetni, ahogy a rezsiszámlákat sem. Közüzemi tartozás esetén pedig a későbbiekben nem juthatnak állami támogatáshoz. Lakatos Oszkár szerint a lépés mögött politikai támadás áll, céljuk az ORÖ ellehetetlenítése. Szerinte a Belügyminisztérium ezesetben hatáskörét túllépve nyomozó hatóságként működik, ezért úgy döntöttek, kezdeményezik, hogy a a testület szakmai irányító feladatköreit a Belügyminisztérium helyett a Miniszterelnökség vegye át – még nem tudni, mennyi sikerrel jár az akció.  

A konfliktus mögött elszámolási vita áll. A Belügyminisztérium közel 540 milliót követel az ORÖ-től az előző ciklus programjai kapcsán. A tartozások visszafizetéséről részletfizetési megállapodást kötöttek az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Lakatos Oszkár azt mondja, a kérdésés tételek jelentős részét már visszafizették, azonban a minisztérium szerint a működési támogatásra szánt állami forrásból ezt nem tehette volna meg.

Az ORÖ ha akarna se tudna fizetni, Lakatos szerint a számlájukon lévő pénzt a minisztérium már leemelte. 

A BM végrehajtás útján az adóhatóság segítségével próbálja megszerezni a szóban forgó félmilliárdos összeg nagyobb részét. Az Országos Roma Önkormányzat kifogást emelt, de a Belügyminisztérium nem változtat az álláspontján. 

Válaszként Lakatos Oszkár fizetési felszólítást küldött a tárcának, amelyben emlékeztetett, hogy majdnem egymilliárd forintot fizetett ki a BM jogelődje, az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára, amely szerintük működési támogatásból nem történhetett volna meg, ezért Lakatos kéri Pintér Sándort, hogy az említett összeget kamatostól utalják vissza. A Belügyminisztérium még nem kommentálta az eseményeket.

(Kiemelt képünkön: Pintér Sándor. Fotó: MTI | Szigetváry Zsolt)