Fodor: "Az utolsó esély, hogy megállítsuk a sodródást"

Az SZDSZ szombati tisztújító küldöttgyűlése előtt arra kértük a két pártelnök-jelöltet, fogalmazzák meg néhány szóban politikai krédójukat. Kóka Jánostól nem kaptunk választ, Fodor Gábortól igen. Íme:

2008. június 6., 12:46

"A szombati tisztújító küldöttgyűlés mérföldkő lesz az SZDSZ történetében. A szabad demokratáknak dönteniük kell arról, hogy a párt folytatja az elmúlt évek politikáját és még mélyebbre zuhan, vagy megújult politikával képes lesz ismét hitelessé válni. Ugyanis ez a valódi kérdés, nem az, hogy melyik elnökjelölt akarja visszavezetni az SZDSZ-t a koalícióba, mert erre most kevés az esély.

Meggyőződésem, hogy ez az utolsó lehetőség arra, hogy megállítsuk a Szövetség sodródását. Természetesen nem lehet egyik napról a másikra csodákat művelni, nem fogjuk tudni a pártot rövid időn belül középpárttá tenni. Reális célként azt kell kitűznünk magunk elé, hogy az SZDSZ meggyőzően szerepeljen az egy év múlva megtartandó Európai Parlamenti választásokon, majd hogy az országgyűlési választásokon ne az legyen a kérdés, bejutunk-e, hanem, hogy mekkora lesz a frakciónk. Ezek nem vágyálmok, hanem közös munkával elérhető célok.

Azzal kell foglalkozni, hogy az SZDSZ újra erőssé, önállóvá és demokratikussá váljon. A jelenlegi úton már nincs tovább, a szabad demokraták támogatottsága mostanra történelmi mélypontra süllyedt. Ezen kell most szombaton változtatni."

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.