Focis hasonlattal magyarázza el az MTA, miért értelmetlen szétszedni a kutatóhálózatát

2019. február 14., 17:42

Szerző:

Nem érdemes szétszedni egy olyan csapatot, amellyel Bajnokok Ligáját is nyerhetünk, inkább köré kell szervezni a válogatottat. A Magyar Tudományos Akadémia futballhasonlattal magyarázza el, miért nem jó ötlet szétdúlni a kutatóhálózatot.

Közleményükben azt írják, hogy a magyar tudomány és innováció új, erősebb nemzeti válogatottját a legjobb hazai gárdára kellene alapozni: az MTA majdnem 5000 embert, köztük 3000 kutatót foglalkoztató kutatóintézet-hálózatának teljesítménye nemzetközi szinten is kiemelkedő, a ráfordított erőforrásokhoz viszonyítva pedig Európa élvonalában van.

– Ahogyan annak idején a Honvédot és az Aranycsapatot, vagy – külföldi példát is hozva – körülbelül 20 évvel később az Ajaxot és a Cruyff nevével fémjelzett holland tizenegyet összeállították, úgy lehetne most a tudományos élet szövetségi kapitányának is egy már meglévő, nemzetközi szinten is folyamatosan bizonyító klubcsapatra alapozni az új magyar K+F+I nemzeti válogatottat. Ez a csapat nem más, mint a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózata, amelynek szakmai felügyeletét az MTA Köztestülete, azaz Magyarország legkiválóbb tudós társasága végzi

– írják.

Fotó: FORTEPAN/Erky-Nagy Tibor adományozó

Megjegyzik, mindenki büszke lehet arra, hogy Magyarország a régió más országaival összehasonlítva kiemelkedően eredményes az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain, az ERC ugyanis a tudományban a Bajnokok Ligája. 

Véleményük szerint az ERC-nyertesek támogatása a nagy európai futballklubok által kínált szerződésekhez hasonlítható, azzal a lényeges különbséggel, hogy itt a játékos dönti el, melyik klubban játszik, azaz melyik intézménybe viszi a pénzt. Ezért fontos, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának alapműködése biztosítva legyen, különben a nyertes kutatók nem tudnak magyar intézeteket választani és hazahozni a pénzt.

– Egy sikeres klubcsapatnál nem szoktak a szponzorok beleszólni abba, hogy az edző milyen stratégiát követ és követel meg játékosaitól, és abba sem, hogy a játékosok mit csináljanak a pályán. Egy sikeres futballcsapat szponzorai jól tudják, hogy a csapat egyenletesen jó, sőt folyamatosan fejlődő teljesítménye áll az érdekükben, ehhez pedig kiszámítható, támogató háttérre van szükség

– jegyzik meg.

Az akadémiai kutatók teljesítményét az is mutatja, hogy sokan kis pénzből is nagy focit mutatnak be. A ráfordított erőforrásokhoz viszonyítva a publikációk számát tekintve az első helyen áll Európában a magyar kutatók teljesítménye.

Ez pedig nem lehetne így, ha „mindenki azt kutatgatna, amit akar”.

Hónapok óta folyik az MTA és az ITM közötti vita, mivel a tárca visszatartja az akadémia büdzséjének nagy részét, a költségvetési törvény előírásával ellentétesen. Palkovics László tervének megfelelően áprilistól a kutatóközpontok projektalapú működésre állnak át, az alaptámogatásukra is pályázniuk kell. A 168 Óra írta meg elsőként, hogy a miniszter megüzente, még májusban drasztikusan átszervezi az MTA kutatóhálózatát.