Figyelmen kívül hagyták Orbán Viktort

Úgy tűnik, Ferencvárosig nem ér el Orbán Viktor szava, ugyanis az idén is megjutalmazták magukat a fideszes alpolgármesterek.

2013. december 24., 07:10

Formanek Gyula 727 ezer, a parlamenti képviselőként is dolgozó Varga József pedig 638 ezer forintot kapott a nyáron. Pedig ők saját bőrükön tapasztalhatták, hogy a pártelnök letiltotta a jutalmazást: januári cikkünk után – miszerint 2012-es munkája után több mint száz helyi vezető kapott pluszpénzt – nekik is vissza kellett fizetniük a tavalyi extra juttatásokat, írja a

Blikk.

– A vezetők az önkormányzatnál folyamatban lévő európai uniós projektekben végzett többletfeladat ellátásáért részesültek jutalomban – tájékoztatta a IX. kerületi polgármesteri hivatal a lapot.

A lap kereste a két politikust, hogy miért vettek fel újból jutalmat alig fél évvel a jutalomstop után, ám a lapzártáig nem sikerült elérni őket. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Blikktől hallott először a mostani ferencvárosi osztogatásról.

A két érintett alpolgármesternek vissza kell fizetnie a jutalmát, ha pedig ez technikailag nem megoldható, akkor bizonyítottan jótékony célokra kell azt felajánlaniuk – mondta Kocsis Máté, aki hozzátette, hogy amennyiben nem tennék meg, rájuk is a decemberi levélben foglaltak érvényesek. Ebben pedig az állt: „a jutalomstop egyetlen alternatívája a mandátum visszaadása".