Fidesz: vonja vissza a kormány az internetadó ötletét!

A mondat 2008-ban, egy sajtótájékoztatón hangzott el Nyitrai Zsolt szájából, aki akkor a Fidesz Informatikai és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője volt.

2014. október 22., 10:12

Az internet legyen mindenki számára elérhető – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Mint mondta,

a Fidesz nem támogatja az internetadó bevezetését, mert az tovább mélyítené a digitális szakadékot. A világban nem az az uralkodó trend, hogy megadóztatják az internethasználatot, ellenkezőleg, meg kell próbálni szélesíteni az internethasználók körét – mondta 2008-ban a Fidesz politikusa.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.