Fiala: sok mindent el tudok intézni, de egy házkutatást nem

A főpolgármester-helyettessel beszélgetett Fiala János.

2021. december 16., 17:46

Szerző:

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes politikai forgatókönyvet lát az irodájában, és az otthonában történt hétfői házkutatás mögött. Nem érti a kormánypárti képviselőket, akik az ellenzékkel szemben nem voksoltak igennel a Városháza eladásának ügyével foglalkozó vizsgálóbizottság működésének meghosszabbítására, miközben ő készséggel állna rendelkezésre, ha végre meghívnák. Budapest költségvetéséről azt mondta: nincs prognózisa 2022. második felére, ha marad a kormány.

- Úgy beszélek, mint egy gép, emberi mivoltomat elnyomva -, idézte Fiala János a Keljfeljancsi csütörtök reggeli adásában Kiss Ambrust.

- Azt akartam érzékeltetni a költségvetési vita expozéjában, hogy tehetnénk úgy, mintha egy normális világban élnénk, de közben mélyen bántott, hogy hétfőn, miközben a munkámat végeztem, az irodámban másolták a laptopomat, a lakásomon pedig házkutatást folytattak. Teszem a dolgomat, mintha gép lennék, de közben ez történik. Szürreálisan groteszknek éreztem. Ha emberként lettem volna csak jelen a képviselőtestület ülésén, nem bírtam volna a költségvetésről beszélni… Amikor az ember családját bevonják egy politikai küzdelembe, az mélyen megérint. Az egy gyomros. Ha engem kérdeznek, válaszolok. Belefér. De most politikai forgatókönyvet írnak politikai forgatókönyvírók. Erre nem lehet felkészülni. Őszintén meg voltam lepve, hiszen nem vagyok hanggal, képpel a felvételeken, miközben azokat sem ismerem személyesen, akik rólam beszélnek. Nonszensz, hogy ezek a hanganyagok alapul szolgálhattak két különböző helyen lefolytatott, főpolgármester-helyettesi tevékenységemmel kapcsolatos házkutatásnak.

Cáfolta azt a kormánypárti képviselők által hangoztatott vádat, miszerint csak akkor hajlandó megjelenni a vizsgálóbizottság előtt, ha a Tarlós-érában dolgozó Bagdy Gábort is meghívja a testület.

- Ha meghív a bizottság, oda fogok menni, de fura módon ezt eddig nem tette meg. Én nem támaszthatok feltételeket. Ugyanakkor a Fidesz nem szavazta meg a vizsgálóbizottság meghosszabbítását. Tegnap a képviselőtestületi ülés után, délután fél 3-tól este fél 9-ig ülésezett a vizsgálóbizottság, ezt nem lehet szabotálásnak nevezni. Szívesen odamennék már, bármeddig üldögélek velük, válaszolnék a kérdéseikre.

A büdzsé elfogadásával kapcsolatban a főpolgármester-helyettes elmondta, a Pénzügyi és közbeszerzési bizottságban négy igennel, három nemmel és egy tartózkodással ugyan nem, de a Tulajdonosi, azaz a fő költségvetési bizottságban támogatással ment át a költségvetési javaslat, majd hozzátette:  - Az Európai Beruházási Banki hitelkeretének lehívása folyamatban van. Ez ugyanis 2025-ig szól, és igen, a működési oldalon van egy 20 milliárd 520 milliós, a fejlesztésinél pedig egy 32 milliárd forintos hiteligény. Egyéves költségvetést fogadtunk el, valójában azonban csak 2022. első félévéről szól.

- Mi lesz, ha marad a kormányzat. Mi lesz a második félévvel?

- Nincs prognózis. Ha nincs kormányzati segítség, akkor valóban lesz egy ötvenmilliárd forintos luk, vagy hiány. Ez probléma.

A műsorvezető kérdésére, miszerint hogyan lehetett kormányoldalról ezt a költségvetést politikai pamfletnek nevezni, Kiss Ambrus pontosított: - Ha jól értettem a vitában, a költségvetési előszó kapta ezt a minősítést. Nem politikai pamfletet, hanem azt akartam megírni, hogy milyennek látom a gazdasági helyzetet. Milyennek kellene lennie, és miért tartom ezt a mostanit megbéklyózott város-állapotnak. Egy önkormányzatot nem csak a jogkörei elvételével lehet ellehetetleníteni, hanem azzal is, ha adminisztratív, pénzügyi eszközökkel arra szorítják, hogy ne tudjon szuverén módon működni, de a problémát kormánypárti képviselők is érzékelik. Érzik, hogy ez fenntarthatatlan pálya az egész önkormányzati rendszer szempontjából. Néhány települési önkormányzat úgy, ahogy elvan, kézből finanszírozva, de ez szürreális. Bízom benne, hogy jövőre jobb évünk lesz –, utalt a tavaszi parlamenti választásokra, és arra a reményére, hogy a mai ellenzék kaphat lehetőséget a kormányalakításra. 

A Moody’s hitelminősítéséről úgy véli, hogy míg 2020-ban az országgal együtt minősítették fel a fővárost, 2021-ben ezek már elváltak egymástól. Az országot pozitívba rakták, a fővárost pedig nem igazították azonos sorba az országgal.

- Ez valós probléma. Egy város akkor van stabil állapotban, ha a folyó évi bevételei és szükséges kiadásai megegyeznek. A város adóbevételekből, az állami költségvetésből kapott normatív támogatásból és a vagyona értékesítéséből tud bevételhez jutni. Utóbbi szakmailag rossz, de ez szükséges a működési kiadásokhoz –, majd a műsorvezető felvetésére, a 14 szakszervezet performanszával kapcsolatban azt mondta:

- Idén nem volt béremelés a fővárosi intézményekben. Havi 6 százalékos most az infláció, az éves még nincs meg, de a fővárosi dolgozók reálkeresete csökkenni fog, tehát kevesebbet fognak tudni vásárolni. Jövőre az MNB 5 százalékos inflációval számol, mi pedig átlag 15 százalékos béremeléssel, 2022-ben tehát reálkereset növekedés lesz, de ez csak részben kompenzálja az idei év problémáját.

Az interjú végén Fiala János megemlítette, hogy Kiss Ambrus a beszélgetéssorozat elején aggódott, elég érdekesek lesznek-e a vele készülő interjúk.

-  Sok mindenre vagyok képes, de azt én sem tudom elérni, hogy jövőre is legyen majd házkutatás.

- Ezt nagyon megköszönöm –, zárult az utolsó 2021-es Keljfeljancsi-interjú Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.