Ferenc pápa a zsidók és a keresztények egységét szorgalmazta az antiszemitizmussal szemben

Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához.

2021. szeptember 12., 10:59

Szerző:

A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón vasárnap.

Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához. "Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért" - mondta a katolikus egyházfő.

Úgy vélte, azon kell együtt dolgozni, hogy a "gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt (..) az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt (..) ezt a gyújtózsinórt kell eloltani"– tette hozzá. Keresztényekre és zsidókra utalva kijelentette, "a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk".

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke azt mondta: a katolikus egyházfő magyarországi látogatása "megerősít bennünket az Isten kimondhatatlan ajándékában, Jézus Krisztusban, keresztyén hitünkben, kultúránkban és keresztyén szolgálatunkban".

A néhány napja kórházba került Frölich Róbert országos főrabbi üzenetét Radnóti Zoltán főrabbi tolmácsolta. A zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent és jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára – írta az országos főrabbi.

(Fotó: Dimény András/168)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.