Felmentve

„Szeretnék emlékeztetni egy az ókori római jogban kialakult, máig is szem előtt tartandó jogelvre, amely úgy hangzik, hogy summum ius summa iniuria. Ez lényegében annyit jelent, hogy a jog szó szerinti, szigorú értelmezése, a betűjéhez való ragaszkodás a legnagyobb jogsértésekhez vezet. A bíróság álláspontja szerint jelen esetben erre a jogelvre igen komoly hangsúlyt kellett fektetni” – lepte meg hallgatóságát ítélethirdetésének elején Vasvári Csaba bíró.

És volt még hátra néhány váratlan megjegyzés.

A bíró három és fél órán keresztül magyarázta az ítéletet. Azt állította, hogy a vád tanúinak vallomásai rendkívül ellentmondásosak. Amúgy a korábban lezárult polgári perben a Kúria is kimondta: Dávid Ibolya becsülete, tisztessége és pártjának a védelme érdekében jogszerűen járt el. Ám ha valaki tényállásokra szálazza szét az ügyet, kiemelhet belőle olyan elemet, amelynek alapján bármikor büntetőeljárást indíthat. Pedig a történet csak összességében értékelhető. A fiatal bíró egy másik római jogi alapelvre is hivatkozott. Az in dubio pro reóra, azaz ha valami nem bizonyított kétséget kizáróan, azt tilos a vádlott vagy a gyanúsított terhére róni.

De milyen is ez a hol szétszálazott, hol fonatban hagyott tényállás?

Mint emlékezetes, 2008. szeptember 12-én Dávid Ibolya egy CD-lemezzel a kezében sajtótájékoztatót tartott: elmondta, hogy birtokába került két, a Nemzetbiztonsági Hivatal által titokban rögzített telefonbeszélgetés, amelyek arra utalnak, hogy az OTP biztonsági cégeként (egyes baloldali politikusok szerint „magán-titkosszolgálataként”) működő UD Zrt. lehallgatta őt.

Az egyiken Tóth János, az UD Zrt. vezérigazgatója és Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója hallható, a másikon Tombor András, Orbán Viktor egykori külügyi főtanácsadója vált szót Horváth Józseffel, az UD Zrt. második emberével.

Tóth a következőről számolt be Csányinak: „Józsi (mármint Horváth József) találkozott Tombor Andrással, és kaptak tőle egy munkát. Tombor András azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmiváltás-szándék előkészítve, és a Tombor azt mondta, hogy a Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet. Valami alelnök van benne, valami Antal vagy nem Antal.”

A másik dialógusban Horváth József azt közölte az általa amúgy viccesen törzsvásárlóként emlegetett Tomborral, hogy „teljesíteni fogják az Almássy Kornél lakásának átvizsgálására vonatkozó megbízást, amelynek az ellenértékét Tombor András kívánta kifizetni”. Továbbá megbeszélték azt is, Almássyt meg kell védeni attól, hogy zsarolhatóvá váljon. Az is elhangzott, hogy Almássyt rá kell ébreszteni: „Mindenki meztelenül jön a világra, csak ezt mindig rosszkor szokták elfelejteni.”

A föntieket Vasvári bíró is ismertette a minapi tárgyaláson.

Az eljárás előzménye volt az UD Zrt.-ügy. A botrány akkor robbant, amikor a titkosszolgálatok kilenc hónapi titkos adatgyűjtése során keletkezett hangfelvételek kerültek nyilvánosságra. Ezekből kiderült, hogy az Orbán-kormány volt titokminiszterei kapcsolatot tartottak az UD Zrt. vezetőivel. A Nemzetbiztonsági Hivatal a titkos nyomozás során keletkezett információk alapján feljelentést is tett, mert állítólag fény derült arra, hogy az UD Zrt.-hez köthető személyek feltörték a kormányzati informatikai hálózatot, és jogosulatlan titkos adatgyűjtést folytattak. Az ügyészség a nyomozásokat bűncselekmény hiányában zárta le.

Büntetőeljárást kezdeményeztek viszont Szilvásy György volt titokminiszter ellen, aki az ügyészség szerint jogosulatlanul kezelt különleges személyes adatokat, amikor a hangfelvételeket átadta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak. A felvételek közül kettő Dávid Ibolyához, az MDF egykori elnökéhez is eljutott. Az ügyészség a két ügyet egyesítette.

És akkor vissza a tárgyaláshoz.

A bíróság szerint a vádlottak vallomásai önmagukkal és egymással összhangban álltak, bennük következetlenség nem volt, viszont a vád tanúinak „jelentős része elfogult volt, és szavahihetetlen”. Sőt: „A bíróság mindenben egyetértett a Kúria azon jogerős megállapításával, miszerint a rendelkezésekre álló beszélgetésekben elhangzottakkal érintett tanúk a hangfelvétel ténybeli valótlanságának megállapítására autentikus tanúknak nem tekinthetők. Egyrészt mert a nem kétségesen jogellenes, de legalábbis súlyosan erkölcstelen politikai cselekedet elismerése részükről életszerűen nem várható, másrészt senki sem köteles önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolni.”

És csak most jön az igazi nagy durranás.

„Ebből következően sem dr. Csányi Sándor, sem Tombor András, sem Almássy Kornél, sem Tóth János, sem Horváth József nem voltak olyan tanúk, akik aggálytalanul tanúvallomást tehettek volna.”

Még nincs vége.

„Továbbmegyek. Giró-Szász András érintettségével kapcsolatban tényként lehetett megállapítani, hogy, mondjuk így, titkos tanácsadója volt Almássy Kornélnak. Emlékeztetnék Stumpf István vallomására, idézet szó szerint: »Ezek a fiatalok ezt titkolták előttem, amit meg is értek, mert elleneztem volna az ilyen irányú működésüket.« Mindezek alapján a bíróság Giró-Szász Andrást sem tekintette teljes egészében elfogulatlan, transzparens, érdektelen tanúnak ebben az ügyben. Ugye Stumpf úr volt akkoriban Giró-Szász úr főnöke mint a Századvég Alapítvány vezetője.”

Vasvári bíró eztán számba vette a négy „csomópontot”, amelyekben az ügyészség szerint bűncselekmény történt.

„Egy. Dávid Ibolya megismeri a két hangfelvételt. Teljesen természetes, hogy komolyan veszi... Honnan kellett volna tudnia arról az utólagos interpretációról, miszerint itt csak Tóth János pletykálkodott és túlzott Csányi Sándornak? [...] A második csomópont az, hogy Dávid Ibolya elment Csányi Sándorhoz, és megmutatta neki a beszélgetések leiratát, ami magánfelhasználásnak minősül. A harmadik, hogy a hanganyagot lejátszotta az MDF vezetőinek és tisztségviselőinek. A bíróság a Kúria döntésével összhangban úgy gondolja, »az a társadalmi igény, amelyet Dávid Ibolya ezzel a cselekedetével kielégített, sokkal magasabb rendű az adatvédelmi igénynél. Dávid Ibolya ezen cselekménye semmilyen veszélyt nem jelentett a magyar társadalomra, alkotmányos indoka volt«.”

A négyes csomópont pedig az ügyön végighúzódó kényszerítés. Lényege, hogy Almássy Kornél külső fenyegetés hatására cselekedett úgy, ahogy. „Kérdés, titkolta-e a Dávid Ibolya a kettes számú felvételt. A válasz az, hogy nem titkolta, pedig ha valamivel, ezzel lehetett volna igazán kényszeríteni.”

Térjünk vissza Dávid Ibolya már említett, 2008-as sajtótájékoztatójához. Az elnök asszony itt használta a „kötőtűt akartak a hátamba döfni” kifejezést.

Amiből shakespeare-i félreértés következett, ugyanis a „kötőtűzés” Giró-Szász kedvelt szavajárása volt. Amikor megnézte Dávid Ibolya sajtótájékoztatóját, állítólag megijedt, hogy a politikus így üzen neki, mert további hangfelvételekkel is rendelkezik. Olyanokkal, amelyek nyilvánosságra kerülésük esetén kerékbe törhetik a karrierjét. Giró-Szász ezután döntött úgy, hogy Tombor András kérésére visszaléptetik Almássy Kornélt.

„Teljesen a véletlen hozta azt, hogy Rejtő Jenő után szabadon, kötőtűt mondtam, mondhattam volna gyöngyháznyelű kést vagy kalaptűt is, de ez jutott eszembe” – áll Dávid Ibolyának a vádirathoz fűzött, „az ügy történeti tényállásának tisztázását elősegítő” nyilatkozatában.

Mit mond erre a bíró?

„Mindezek alapján kétséget kizáró módon lehetett megállapítani, hogy Almássy Kornélt Dávid Ibolya részéről semmilyen olyan fenyegetés nem érte, amely okozati összefüggést mutatna azzal, hogyan járt el. Almássy Kornél esetében, ha volt is bármilyen külső fenyegetés döntése mögött, az bizonyíthatóan nem Dávid Ibolyától eredt.”

De akkor mi értelme ennek az egésznek?

A történet kulcsa az ügyészség által Dávid Ibolyának talán félreértésből vagy simán csak véletlenül megküldött ötvenórás, az UD Zrt. munkatársainak beszélgetéseit tartalmazó hanganyag lehet. Erről az MDF volt elnöke így nyilatkozott:
„Ugyan nem kértem, de az iratismertetéskor az ügyészség a teljes, rendelkezésére álló anyagot elküldte, ami hat-hétezer oldal, plusz még rengeteg olyan hanganyag, amihez elvileg semmi közöm nem lett volna. Ha nem kapom meg ezeket a hanganyagokat, akkor azt hittem volna, hogy az enyém egyszeri, egyedi, eseti ügy volt. De én megkaptam az összes hanganyagot. Ez napi gyakorlat, heti gyakorlat volt, ez a jelentéstétel is. Tartalmukat tekintve pedig rémisztő jelentések mentek.”

Mármint az UD. Zrt.-hez köthető személyek jelentettek „vagy fideszes politikusoknak, vagy egymás közötti beszélgetésüket küldte el az ügyészség, vagy valamilyen kívülálló személynek adtak olyan információt az ő működésükről, ami rémisztő volt. Hogy kiknek a feleségének a híváslistáját kérték le, ahol föl sem merült, hogy ez bűncselekmény”. Ha pedig így van, az MDF-lehallgatási ügy csak figyelemelterelő hadművelet lehetett arról, hogy a Fidesz érdekében hol és mikor járhatott el az UD Zrt. „ilyen rémisztően”. Amikor ugyanis a cégnél magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények gyanúja miatt házkutatást tartottak, vezetői nyilván megijedtek a botránytól. Ezért egyszerűbb volt elővenni az ország ismert politikusnőjét az elnökválasztással együtt, és erre irányítani a figyelmet. Így szépen el is lehetetlenítették a pártot.

„Ha ez akkor nem történik meg, ma nincs kétharmada a Fidesz–KDNP-nek” – nyilatkozta Dávid Ibolya.

Ami viszont biztos: a bírói döntés elsőfokú. És amennyi váratlan fordulat volt már ebben az ügyben, másodfokon még bármilyen újabb csavar elképzelhető.