Feljelentés L. Simon feleségének földvásárlásai miatt
Az LMP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Miniszterelnökség államtitkára, L. Simon László feleségének földvásárlásával kapcsolatban, az LMP párt képviselője, Sallai R. Benedek szerint ugyanis a Velencei-tó környéki területet jelentősen alulértékelve bocsátották árverésre.
A politikus hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: független értékbecslővel kívánta alátámasztani állítását, ám az általa megkeresett négy emberből egy sem vállalta az elárverezett állami termőföld értékének meghatározását.
Sallai R. Benedek emellett közölte, a természetes személyekhez kötötten maximalizálná a mezőgazdasági támogatásokat, mert, mint mondta, jelenleg többen úgy játsszák ki a korlátokat, hogy a birtokot több vállalkozásra osztják.
Hozzátette: a birtokmaximumot is háztartásonként, nem pedig egyénenként határozná meg, jelenleg ugyanis egy háromgyermekes család akár ezerötszáz hektárnyi területen is gazdálkodhat.
A politikus bírálta a fideszes Győrffy Balázs agrárkamarai elnököt, aki szerinte a saját törvénymódosításának a kedvezményezettje: olyan földet vásárolt, amelyen igen alacsony bérleti díjért gazdálkodnak, így annak díját annak a Ptk.-módosításnak köszönhetően emelheti meg, amelyet többszöri nekifutásra fogadott el a parlament.
Sallai R. Benedek leszögezte: az állami földek privatizációját továbbra is a közvagyon elrablásának tartja.
A Blikk a miniszterelnökségi államtitkár feleéségének legutóbbi földszerzése kapcsán arról írt, hogy ezekért L. Simon Lászlóéknak összesen 281 millió forintot kellett fizetniük, de a lap sem a kormánypárti politikus cégeinek beszámolóiban, sem L. Simon vagyonnyilatkozatában nem talált ekkora összegre fedezetet.