Feljelentés a boncteremben

– Lehet, hogy a „jogszabályi környezet”, ahogy mondani szokás, az elmúlt húsz év során változott. Mégis be kell látnunk, bármennyit változnak a szabályok, a hazai rendőri szubkultúra, a slampos és erőszakos megoldásokhoz való viszony ilyen rövid idő alatt keveset változik. Van összefüggés a 2010-es változások és a jelenlegi rendőri botrányok között?

– Én azt gondolom, igenis van összefüggés a kormány által bevezetett reformok és a közelmúlt történései között. A magyar rendőri szubkultúrának több alaptípusa van. Kimutatható egy csendőri szubkultúra, amely a parancsra, az engedelmességre, az erő és a tekintély kultuszára helyezi a hangsúlyt, és ez a rendőrségben továbbra is élt évtizedeken át. A 2010-es a rendészetpolitika kifejezetten erre helyezi a hangsúlyt. Az „két hét alatt rendet csinálunk”-féle kiszólások, a szabálysértéseket is egyre keményebben szankcionáló gyakorlat mind ebbe az irányba mutat. A rendészetpolitika másról szól. Azt próbálja definiálni, hogy ebben a ridegedő kriminálpolitikai közegben a rendőrség miként támogathatja a kormányzati elképzeléseket.

– Az izsáki esetet átgondolva, melyik a legveszedelmesebb fázis a rendőri fellépés során? Maga az őrizetbe vétel, vagy azok a kényszerítő eszközök, amelyeket a fogdában – mindenki tudja – folyamatosan alkalmaznak?

– Az izsáki esetben az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a bántalmazás nem is a hivatalos eljárásban történt, csak később indították el újra a fűrészlopással kapcsolatos procedúrát, amit tavaly már megszüntettek. Az egész afféle magánakció volt, legfőképp „élvezetből” történt.

– Van-e összefüggés a legkeményebben bántalmazott célcsoportok és a bántalmazás mértéke, irányultsága között? Ön említi egy helyen, hogy „románnak” s azon belül „magyar románnak”, azon belül „magyarul beszélő romániai cigánynak” lenni a rendőrszobán nem éppen komfortos dolog.

– Amennyire jelenlegi ismereteink szerint tudjuk, de régen nem készült ilyen kutatás, a terepen dolgozó rendőrök egy része rendkívül veszélyes csoportnak tartja a cigányságot. A rendőrök nagy része, nem tudjuk megmondani mekkora, előítéletes. Maga a rendőrség nem. A szervezet akkor lenne az, ha hivatalosan, formálisan is így működne. Ez azért nem látható.

– Formálisan nem. Informálisan rasszista?

– Ez közelebb jár az igazsághoz. Erre kiváló példa a sellyei eset, ahol szintén jogtalan rendőri kényszerítésről volt szó. Abban az ügyben most tettek feljelentést. Öt bántalmazott cigány emberről van szó, akiket olyan ügyekben kényszerítettek vallomástételre, amelyeket el sem követtek. Nyolc rendbeli bántalmazásról van szó. Mindig a könnyebb ellenállás irányába halad a rendőr, ha kerít egy cigányt, akire gyorsan rábizonyíthatja, hogy „ő és csakis ő lehetett”. Nem véletlen, hogy a szélsőjobb is a rendőrségtől lopta a cigánybűnözés gyalázatos fogalmát. Ebben a rasszizmus és az elnyomás mellett az a legveszélyesebb, hogy futni hagyják a valódi tettest.

– A cigány is eleve ellenségnek tekinti a rendőrt?

– Így van sajnos. Méghozzá joggal tekinti annak. Mondhatni, egyáltalán nem bízik benne, és ha agresszió vagy jogsérelem éri, nem is mer hozzá fordulni a bajban.

– A polgárosult, beilleszkedett cigány is rettegve rezzen össze, ha egyenruhát lát?

– Úgy gondolom, nemcsak a cigány rezzen össze, ha egyenruhát lát Magyarországon. Csak egy példa: ha vezetés közben rendőrt látunk, mindenkiben ott munkál az ijedtség, mert ha találni akarnak valamit, találnak is. A mai rendészetpolitikai koncepció mindenkit egyaránt veszélyeztet. De a leginkább a jogfosztott, nyomorban élő csoportokat.

– Ahogy boldogult Kádár János mondta valaha: nem az a jó belügyért, aki arra keres kifogást, hogy kit miért nem lehet becsukni, az a jó rendőr, aki mindenkit le akar csukni.

– Pedig a rendőrség feladata a mi jogfelfogásunk szerint az lenne, hogy a biztonságunkat garantálja, nem az, hogy veszélyeztesse. Erre az amerikai szakirodalomban van egy jó megjegyzés: létezik olyan helyzet, amikor minél aktívabb és kezdeményezőbb a rendőr, annál inkább erodálja a demokrácia alapjait. Jelenleg ez a helyzet Magyarországon is. A rendőri munka előfeltétele a polgárok bizalma.

– Ha egy átlag magyar tévénéző látja az izsáki esetről szóló tudósítás, mit „vesz le belőle”?

– Ebben az ügyben, mint minden másban is, megosztott a magyar társadalom. Biztos van egy olyan csoport, amely úgy reagál erre, hogy tragédia, ami történt, de a rendtartás áldozatokkal jár. A szélsőjobboldal hívei ilyenek. Aztán van egy „lazább közeg”, amely nem ennyire kérlelhetetlen, de föl van háborodva azon, amit a szakértők mondanak, akikben az egész úgy csapódik le, hogy „már megint a rendőrt piszkálják”. De szerintem az emberek zömét egyáltalán nem érdekli a rendőrség és a rendészetpolitika.

– Szóval a rendészetpolitikában nincs rend, sőt, nagyobb a káosz, mint valaha. Mit lehetne tenni?

– Én azok közé tartozom, akik nagyon alapos reformot tartanak szükségesnek. A biztonság az élet legfontosabb dimenziója. Föl kell számolni a jelenlegi parancsuralmi, centralizált, a szovjet társadalomtól örökölt rendőrségi rendszert. A lokális rendőrségek hálózatát kell megerősíteni, ugyanúgy, ahogy ez az unió jelentős részében működik. Ki kell szűrni az állományból a rasszista, szélsőjobboldali beállítottságú elemeket, nincs rájuk szükség. El kell végre dönteni azt, hogy a folyamatos rendőri létszámemelés növeli-e a biztonságot. 1989-ben Magyarországon tizenkilencezer rendőr dolgozott. Most több mint negyvenezer. És minden kormányzat többet követel. Vezet ez valamire? Nőtt a biztonságérzetünk az elmúlt huszonvalahány évben egy fikarcnyival is? A bűnözés nem nőtt olyan mértékben, mint ahogy a biztonságtudatunk csökkent. A biztonság alapja nem a rendőr, hanem a településeken élők közötti viszony minősége. Hogy az emberek feltételezik, bármikor, bármilyen helyzetben, irányból érheti őket valami nagyon rossz. Minél inkább elszigetelődünk egymástól, annál kevésbé élünk biztonságban.

– Mit is mondott a főrendőr az izsáki eset kapcsán? Hogy nem fejeződhet be egy rendőri eljárás ilyen módon?

– Ez valóban megdöbbentett. Hogyhogy nem fejeződhet be ilyen módon? Miért? Kezdődni kezdődhetnek így a dolgok? Csak agyonverni nem szabad valakit? Verni igen? Tanuljunk szakszerűen verni? A történet csúcspontja az volt, amikor följelentették a halálra vert, boncteremben vizsgált embert. Hogy rendben menjenek a dolgok.