Fékezés nélkül hajtott a rendőrautóba

Három településen át üldözték a rendőrök a Mazda sofőrjét, de a kiliti városrészben magára hagyta az autóját és nyoma veszett.

2011. május 25., 10:49

Egy rendőrautóba is belehajtott az a Mazda személygépkocsi, melyet három településen át üldöztek a rendőrök. Az ádándi körzeti megbízottak kezdtek az autó üldözéséhez. Az akció Ságváron, majd Siófok kiliti városrészében is folytatódott – írja a

Sonline.hu.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a Mazda 323-as a rendőrök többszöri megállító jelzését is figyelmen kívül hagyta. A Siófokról a „konvoj” elé érkező és a Mazda elé álló járőrautónak fékezés nélkül nekihajtott, majd folytatta útját. A balesetben a rendőrök közül senki sem sérült meg. A Mazda a kiliti városrész egyik házának udvarába hajtott, a sofőr magára hagyta a gépkocsit és elmenekült. A felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre. Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt kezdeményezett eljárást az ügyben a Siófoki Rendőrkapitányság.