Falus András: Kásler az ágykiürítési ügynél is nagyobbat hibázott

Az akadémikus szerint az onkológiai szűrővizsgálatok leállításával nem lehet növelni az ellátást az intenzív osztályokon, ez a lépés még annál is nagyobb bűntény, mint amikor ágyakat ürítettek ki a járvány kezdetén.

2021. április 16., 10:39

Szerző:

Ahhoz, hogy a sajtó bemenjen az intenzív osztályra a lélegeztetőgép mellé, én sem járulnék hozzá, de az, hogy valójában megnézzék, mi van ott, és arról tudósítsanak, az rendkívül fontos lenne - mondta Falus András akadémikus a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban. 

Az akadémikus álláspontja szerint a rendkívül gyenge hivatalos kommunikációval szemben szembesíteni kell az embereket azzal, hogy fiatalok mennek be a covid-osztályokra, és sokszor nem hagyják el az intézményt. Az, hogy a hivatalos személyek megszólalása továbbra is engedélyköteles, Falus szerint annak a következménye, hogy egyik oldal sem mesélte el értelmesen itthon az orosz és a kínai vakcina engedélyezését. Kijelentette: a kínai vakcina rendeleti úton lett engedélyeztetve itthon, majd hozzátette: mint a hátrafelé nyilazó magyarok, az OGYÉI visszafele engedélyezte a vakcina használatát.

Véleménye szerint a társadalom számára fontos lenne, hogy szakember mondják el, hogyan működik a kínai vakcina, igazi számokra hivatkozva, valamint azt is közölni kellene a hatóságoknak, hogy a vakcinák hány embernek lettek beadva, és azoknál milyen ellenanyag-szint alakult ki. Falus szerint amennyiben egy vakcina esetében erre nincs vizsgálat, készíteni kell, ugyanis "nem igaz, hogy nincsen rá pénz." A nyugati vakcinákat nem tesztelték külön, mert az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) elfogadta ezeket, ami viszont keletről jön, az nem esett ilyen vizsgálaton - mondta. 

Az akadémikus szerint nem volt oltásellenes cselekedet a DK kínai vakcinával való oltás beszüntetéséről szóló petíciója, annak volt alapja, csak az időzítés volt rossz. Fiala János szerint az egészségügyi kormányzatnak megvannak az információi, azokat a pánik elkerülése végett nem adják ki, míg Falus szerint pontosan az okozhat pánikot, ha ilyen fontos információkat visszatartanak.

Kásler Miklós nem tudja miről beszél - mondta Falus András, majd hozzátette: hibásan gondolta azt a miniszter, hogy az onkológiai vizsgálatok leállításával növelni lehet az orvosi ellátást az intenzív osztályokon - mondta, majd megjegyezte: ez még annál is nagyobb bűntény, mint amikor ágyakat ürítettek ki a járvány kezdetén.

(Kiemelt képünk illusztráció: Védőfelszerelést viselő orvosok ultrahangos vizsgálatot végeznek a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2021. április 12-én. Fotó: MTI | Balogh Zoltán)

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.