Ezernél is több panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványokkal kapcsolatban

Az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban is rengeteg panasz érkezett.

2021. szeptember 17., 16:53

Szerző:

Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban – a testület honlapján megjelent tájékoztatót a HVG vette észre.

A közlésből kiderül, hogy a védettségi igazolványokkal kapcsolatban érkezett a legtöbb, nagyjából 970 panasz az Alkotmánybíróságra. Az indítványokat egyesítették, befogadták, és már meg is kezdték az érdemi vizsgálatot.

Ennél azért jóval kevesebb, de több mint 200 panasz érkezett amiatt, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé tették a védőoltást. Itt is egyesítették az ügyeket, az alkotmányjogi panasz befogadásáról később döntenek. Volt még csaknem 40 indítvány annak kapcsán is, hogy a természetes immunitás alapján milyen feltételekkel működtek a plasztikkártyák, itt az eljárás jelenleg főtitkári előkészítő szakaszban van – írja a Magyar Hang. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Bruzák Noémi/ MTI)

 

2025. június 19., 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

2025. június 19., 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2025. június 19., 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

2025. június 19., 12:41

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.