Ezentúl csak az alapíthat iskolát, akinek Balog Zoltán megengedi
Visszhang nélkül fogadta el tavaly májusban a parlament a 2017. évi LXX. törvényt, amely az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szól. Ennek egyik lényeges eleme, hogy mostantól a humánminiszter kénye-kedve szerint dönthet arról, engedélyezi-e magánszemélynek, alapítványnak, illetve egyéb szakmai szervezetnek, hogy iskolát alapítson. Az idén április elsején hatályba lépő módosítócsomag szerint már nincs olyan objektív igazodási pont, amelynek alapján az állam engedélyez vagy megtagad egy-egy iskolaalapítási kérelmet. Vagyis hiába felel meg minden törvényi előírásnak egy adott magánszemély vagy alapítvány iskolaalapítási terve, ha Balog Zoltán miniszternek valamiért nem szimpatikus, a jövőben minden további nélkül megtagadhatja a kérelmet.
Az igazsághoz tartozik, hogy korábban sem volt ultraliberális az iskolaalapítás jogi környezete. A kérelmezőnek ugyanis – a törvényi feltételeken túl – a tankerületek által elkészített köznevelési tervekben foglaltaknak is meg kellett felelnie. A hatóságok ezek alapján dönthettek az engedélyezésről. Az elfogadott törvény azonban eleve hatályon kívül helyezi a köznevelési terveket, ilyenek a jövőben nem lesznek. Így a miniszternek még ezekhez sem kell igazodnia, ha döntési helyzetbe kerül. A köznevelési tervet felváltja a miniszteri jelentés, amelyhez a muníciót a tankerületi központok adják a tárcavezetőnek.
Az általunk megkérdezett szakértők szerint az új szabályozással kapcsolatban alkotmányossági aggályok merülnek föl. Úgy vélik, a csomag mögött valójában kapacitásszabályozási törekvések állnak, amelyekkel meg lehet akadályozni azoknak az alternatív intézményeknek a létrejöttét, amelyek eddig kapaszkodót jelenthettek azoknak, akik gyereküket nem akarták az állami iskolarendszerre bízni. Ha a miniszteri jelentés szerint van elég állami férőhely az általános és a középiskolákban, akkor nem lesz értelme engedélyezni új iskola alapítását. Afelől pedig nem lehet kétségünk, hogy van, illetve lesz elég állami férőhely, ugyanis az iskolarendszer a mai formájában a nyolcvanas években alakult ki, amikor még százezrekkel több gyerek koptatta a padokat, mint manapság. Fizikai értelemben vett kapacitás tehát van elég. Különösen úgy, hogy nincs kötelező felvételt biztosító középiskola sem, akit nem vesznek fel, megy az „állami elfekvőbe”, a sehova nem vezető Híd programba. Forrásaink szerint az egész szabályozás mögött a gimnáziumi férőhelyek csökkentésének kormányzati célja áll. Ha egyre kevesebb az állami gimnáziumi férőhely (ennél az iskolatípusnál az utóbbi időben az egyházi fenntartók váltak dominánssá), akkor a kereslet előbb-utóbb kínálatot teremtene. Tehát a növekvő szülői igényre reagálva megjelennének a magángimnázium-alapítási kérelmek, ez azonban nem illeszkedne a Parragh–Orbán-féle koncepcióba, amely szerint a kormány leginkább az állami szakképzésben látná szívesen a gyerekeket.
Szakértők szerint ez a törvénymódosítás – épp az objektív mércék fokozatos kiiktatása miatt – lehetőséget ad az önkényes döntésre, kiváltképp úgy, hogy természetesen van kivétel a szabályozás alól: az egyházak egy egyszerű nyilatkozat alapján is alapíthatnak iskolát. Az oktatási intézményt fenntartó egyházak eddig is mentesültek számos kötelezettség alól, például nem kell ellátniuk iskolakörzetes kötelezettségeket, úgy mazsoláznak a gyerekek közül, ahogy akarnak, de nem kell követniük az állam által az iskolákra oktrojált tankönyveket sem, valamint eltérhetnek a hivatalos kerettantervektől. A különbségtétel a finanszírozásban is sokkoló: az államnak sokkal többet ér egy gyerek, ha egyházi iskolában tanul. Mint azt lapunkban bemutattuk, a Költségvetési Felelősség Intézet tavaly kiszámolta, hogy az egyházi iskolákba járó gyerekek utáni támogatás egy főre 160 ezer forint, ami 2,6-szer több, mint az állami iskolás gyerekekre jutó fejenkénti 61 300 forint.
