Ez már nem az én világom - Kónya Imre: Mi is megkínlódtunk mindenért

– Mivel eltöltött nyolc évet a parlamentben, szinte naponta láttuk, valóságos politikai sztár volt. Ma visszavonultságban él. Hogy van?

– Köszönöm, jól. Amióta az ügyvédkedéssel is felhagytam, igyekszem a rendszerváltozással kapcsolatos emlékeket, dokumentumokat rendezni. Időmet ez és a család ki is tölti.

- Mint annyian, ön is megírta emlékiratait.

– Sokat foglalkozom azzal az időszakkal, mondjuk úgy, Antall József korával, az ő emlékét is próbálom a tévhitektől és rágalmaktól megtisztítani. Amúgy jó is, ha minél többen megírnák, amit átéltek.

– Antall választotta annak idején frakcióvezetőnek, vagy ön ajánlkozott? Egyáltalán: hogy lesz az ember frakcióvezető?

– Nem bonyolult történet. Amikor a Nemzeti Kerekasztal mellett megszületett az összes fontos megállapodás, és indult volna a választási készülődés, úgy gondoltam, itt be is fejezem, visszatérek az ügyvédi praxishoz, amit nem hagytam el, de elhanyagoltam. Szabad György tanár úr meghívása váratlanul ért. Képviselői helyet ajánlott. Először nem akartam elfogadni, de tíz perc alatt meggyőzött arról, mennyire fontos lenne. A politika, mondta Gyuri bácsi, a korábbiakkal ellentétben most már a parlamentben zajlik. A jogászfórum szép dolog, de a fontosságát elveszíti. A parlamentben ott lesz a sok volt kommunista, kiforrott politikai gyakorlattal, velük szemben egy sor nyeretlen kétéves. Gyakorlatot az EKA-ban szereztem, úgyhogy boldogulok. Rákérdeztem, hogy Antall mit szól, a kerekasztal-tárgyalásokon voltak ugyanis apróbb nézeteltéréseink. Én koromnál fogva radikálisabb voltam. Szabad György elmondta, Antall is támogat. Később kiderült, hogy a frakcióvezetői posztot is nekem szánja.

– Az emlékbizottság, amelybe most felkérték, tisztes korú társaság, amolyan nyugdíjas elfoglaltság. De 1990-ben az ország négy legbefolyásosabb emberének egyike volt.

– Ezt is kedvemre való munkának tartom. Amikor megkerestek, örültem.

– A bizottság kissé belterjes. Ellenzéki egy szál se. Kövér Lászlónak, Lezsák Sándornak, Németh Zsoltnak van köze a rendszerváltás történetéhez, de mit keres ott Gulyás Gergely?

– Tizenkilenc éves korától ismerem. Már első találkozásunkkor meglepett, mi mindent tud. Nem csak ismeri, becsüli is a korszakot, főleg Antall Józsefet. Antall halálának 25. évfordulójára az általa vezetett Miniszterelnökség AntallJózsef25.hu címen honlapot készíttetett. Ennek bevezetőjében írja: „mindannyian a rendszerváltoztatás örökösei vagyunk”.

– Ahogy a hírekből kiveszem, ez inkább szimpózium-, előadás-sorozat lesz, mint egyetlen pontba sűrített szakrális megemlékezés.

Fotó: Merész Márton

– Miként a rendszerváltozás is hosszú folyamat volt, legalább hét-nyolc csomóponttal, a megemlékezést sem lehet egy pontba sűríteni. Olyan rendezvényekre, internetes megjelenítésekre, filmekre van szükség, amelyekből megismerhetik a valóságot az emberek, főleg a fiatalok, akik többnyire semmit sem tudnak azokról az évekről. Amit én különösen fontosnak tartok: létre kellene hozni egy múzeumot, amelyben be lehetne mutatni a folyamat egyes állomásait az előzményekkel együtt. Ha már van Terror Háza a huszadik század tragikus időszakáról, miért ne lehetne egy Szabadság Háza is?

– Ön mondta, a fiatalok alig ismerik a témát. A közösségi tudatból kiesett.

– Mert még nem éltek. Aki pedig átélte, azt is sok vegyes, ellentmondó hatás érte.

– 1956-ban még én sem éltem, mégis sok mindent átéreztem. Elmesélték az öregek, mert fontosnak érezték.

– 1956-tal ellentétben ez hosszú történet, amely a mindennapokba, a hétköznapokba tagolódott. Ez akkor is tény, ha voltak nagy pillanatok, sorsdöntő elágazási pontok. A ’88-as romániai falurombolás elleni tüntetés, Nagy Imre temetése. Ezekre emlékeznek akkor is, ha az Ellenzéki Kerekasztal létrejöttének, a Nemzeti Kerekasztal mellett született megállapodásnak, az önkormányzati rendszer kialakításának, a Varsói Szerződés megszűnésének nagyobb jelentősége volt. A ’88-as nyári demonstrációra (az első nagy tömegtüntetésre) a fiaim is emlékeznek, pedig még kicsik voltak. Én a tömegben álltam, ők fölmásztak Árpád vezér lovára.

– Abban nem érez ellentmondást, hogy a hivatalos álláspont szerint azóta lement egy újabb rendszerváltás meg pluszban egy fülkeforradalom? Amiben élünk, nem a ’90-es rendszer, hanem az utóda, a NER. A megelőző korszak ellenhatásaként, kontrájaként jött létre.

– Az új alkotmány, vagy hivatalos elnevezéssel Alaptörvény nem beszél fülkeforradalomról. 1990. május 2-át, a szabadon választott parlament megalakulását tekinti Magyarország „új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének”. És itt most le is szögezem, aktuálpolitikával nem foglalkozom.

– Miért? Homo politicusként nincs joga állást foglalni?

– Dehogy nincs. De amikor visszavonultam, elhatároztam, a pálya széléről nem kiabálok. Ezt nyolc-tíz éve, mióta a rendszerváltozással kezdtem foglalkozni, szigorúan be is tartom. A napi ügyek pertraktálása a hitelességet csorbította volna.

– Merthogy?

– Mert ha az egyik oldal álláspontját elfogadva bírálom a másikat, azok szemében ellenséggé válok, és viszont.

– Akkor induljunk máshonnan. Nagyon más lett a világ, mint az önök által elképzelt Magyar Köztársaság?

– Bizonyos értelemben nagyon is más. Nem láthattuk, mert nem voltunk jósok. Magához a rendszerváltáshoz sok irreálisnak tetsző vágy, törekvés, remény kapcsolódott. A mi reményeink is. A korszak, amit meg akarunk ünnepelni, két eltérő részre tagolódik. Az első 1989 márciusától, az EKA megalakulásától a választásokig, a második a parlament megalakulásától az oroszok kivonásáig tartott. De ez is önkényes tagolás, mert már a nyitószakaszt is hosszú fejlődés alapozta meg.

– A két korszak hangulata tért el?

– Érdekes módon az első időszakban mindenki a legjobb formáját hozta. Különböztünk, de a kezdő lépésekben egyetértettünk. 1990 tavasza után jöttek a nagy viták és a vitákkal együtt a verbális eldurvulás.

– Miközben ezt az érzést az eufória mellett súlyos szorongás is kísérte. Tud-e az új adminisztráció kormányozni, költségvetést csinálni? Nem rontunk-e el végzetesen valamit?

– Kezdettől világos volt, hogy nem megy minden simán. Nem véletlenül mondta Antall József, hogy ez kamikazekormány. Önmagában az is eredmény, hogy a ciklust végig tudtuk csinálni, a régióban egyetlen rendszerváltó kormányként. Ennek persze hozadéka is volt. Magyarországra nagyobb mennyiségű külföldi tőke érkezett, mint az összes többi posztszovjet országba együttvéve. Viszont akkor már látszott, hogy a váltás konfliktusokkal, tragédiákkal jár. Bejött a munkanélküliség, állások tízezrei szűntek meg. Családok roppantak bele.

– A Nyugatnál kivívott előnyt sikerült elveszíteni. Ön Nyugat-barát politikusnak tartotta magát?

– Most is annak tartom magam. Tudom, hogy hova akar kilyukadni. Az újabb korokat, hangsúlyozom, nem fogom minősíteni.

– Miért? Tart valamitől?

– Dehogy. Csak ismerem a hazai közvéleményt. Ha konfliktuskereső alkat lennék, ha a vitákba beszállnék, azt is hiteltelenné tenném, amit a múltról írok, mondok.

– 1990-ben, ’94-ben és később a választási rendszer, amit önök csináltak, működött?

– Ez álkérdés. Persze hogy működött. Magam is a kétfordulós rendszer híve voltam. Jó volt. Ahogy működhet jól az egyfordulós modell is. Olyan rendszer a világon nincs, amelyben a kisebbség győz. Egy kormányváltásnak az a módja, hogy az ellenzéki pártok kellően megerősödnek.

Fotó: Merész Márton

– Az oroszok kimentek. Kilencvenegyben ez nagy élménye volt önnek. De tíz éve Magyarország észvesztő iramban tájékozódik Kelet felé. Hogy látja ezt egy nyugatos férfiú?

– Ebben a megosztott közéletben ilyen egyszerű kérdésre sem lehet anélkül válaszolni, hogy az embert be ne sorolják egyik vagy másik táborba. Ha azt felelem, hogy Németországnak szorosabb orosz kapcsolatai vannak, mint nekünk, a 168 Óra olvasóinak nagy része azt mondaná, Kónya egy követ fúj a kormánnyal. Ha azt felelném, hogy Antall óvott az orosz veszélytől, és figyelmeztetése ma is aktuális, azt mondanák a kormány hívei, hogy ellenzéki lettem. A rendszerváltoztatásról elmondott történeteim hitelességét is kétségbe vonnák.

– Nem lehet, hogy ön túl tartózkodó? Mondjuk úgy, óvatoskodó?

- Nem értett meg. Akkor tartanám magamat túl félénknek, vagy mondjuk ki, amit gondol, megalkuvónak, ha nem lenne oka a direkt politikai témák kerülésének.

– Ezt sem hittem volna, harminc évvel a rendszerváltás után.

– Csak úgy járulhatok hozzá a harminc évvel ezelőtt történtek tisztázásához, ha hiteles maradok. Egy gyakorló politikus, ha úgy látja, hogy a rendszerváltozás presztízse csekély, azonnal lemond a korszak védelméről. Lassan ott tartunk, hogy a reformkommunisták kezdeményezték a rendszerváltozást, a minap egy történész Németh Miklóst a rendszerváltás miniszterelnökének nevezte.

– Ahogy egy jeles elemző és bulvárszerkesztő mondta, a politika a pillanat uralásának művészete.

– Az aktuálpolitika sajnos az.

– Ön nem akarja a pillanatot uralni?

– Mivel nem vagyok politikus, nincsenek ilyen ambícióim. S mivel a volt Ellenzéki Kerekasztal tagjai nem állnak ki a rendszer védelmében, lassan olyan felfogás alakult ki, hogy az ellenzék „beleült a készbe”, semmit sem tett, csak a világban uralkodó trendeket követtük. Ez nem igaz. Mi is megkínlódtunk mindenért.

– Most összeül az emlékbizottság. Nyilván viharok kísérik. A volt SZDSZ résztvevői, a szamizdatosok, a SZETA-sok nélkül az ön interpretációja mennyiben lesz hiteles?

– Nézze, szívesen dolgoztam volna együtt Tölgyessy Péterrel, Kőszeg Ferenccel. Egyébként nem az számít, hogy ki van és ki nincs benne a bizottságban. Az a lényeg, mi lesz a munka eredménye. Ha igazabb kép él majd a közvéleményben mindarról, amit harminc éve tettünk, ha a rendszerváltók közelebb kerülnek az emberekhez, nem dolgoztunk rosszul. Szerencsés lenne például egy játékfilm Antall Józsefről.

– Na, az nem lenne körömrágóan izgalmas akciófilm.

– Attól függ, hogyan csinálják meg.

– Szerintem Antall csak a történet kései pontján, a célegyenesben került a képbe.

– Az előzményekben kisebb szerepe volt, mint akár a népi, akár a szamizdatos ellenzéknek, de a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásoknak már főszereplője volt.

– Váltsunk témát. Annak idején miért vált ki az MDF-ből? Miért az MDNP lett a történet vége? A MOM-ban volt egy küldöttgyűlés. Akkor lett elnök Lezsák Sándor. Kádár Béla lett az MDF miniszterelnök-jelöltje.

– Ma már egyik párt, a kiváló és az elhagyott sem létezik. Az történt, hogy az antallisták – ezek voltunk mi – a Fidesszel és a KDNP-vel akartak szövetségre lépni. Ám Lezsák közelebb érezte magát Csurkához, Bíró Zoltánhoz meg a KDNP radikálisaihoz. Az akkor még liberálisnak tartott Fidesztől idegenkedett. Ez így utólag kicsit furcsa, pedig így volt. Boross Péter ráadásul Torgyán bevonását javasolta. Ez nekünk, Szabó Ivánnak, Szabad Györgynek, Jeszenszky Gézának, Antall Györgynek és a többieknek sok volt. Megalakítottuk az MDNP-t.

– Amely 2005-ban az MDF-be „egyesült vissza”. De ez már a múlt. Nem hiányzik önnek a parlament? Nem álmodik néha róla? Lehet politika nélkül élni?

– Persze. Nekem a mai politika nem való. Az a sok negatív kampány. A durvaság.

– Amit az önök idején is durvának mondtak…

– Olvasson el egy akkori parlamenti jegyzőkönyvet. Látni fogja, a mai politikában én korszerűtlen, régies fiú lennék. Nekem számít az adott szó, az antalli következetesség. Ez már nem az én világom. És ezt pontosan tudom.