Évekig lakott egy házban testvére holttestével egy borsodi férfi

A 2017-ben eltűnt testvér földi maradványait azután találta meg egy szomszéd, hogy a férfi meghalt. A fivér holtteste az ágyban feküdt, téli ruhában, feltehetően már hat éve.

2023. július 1., 07:58

Szerző:

Évek óta együtt lakhatott halott testvérével egy férfi a Borsod megyei Királdon, de ez csak pár napja derült ki, amikor ő is meghalt – írja az RTL. A lakásban ugyanis a holtteste mellett egy másikat is találtak. A helyiek szerint a férfi bátyja hat éve eltűnt, az ő földi maradványai lehettek azóta a szomszéd szobában. 

Az önkormányzatnál dolgozott az a férfi, aki a napokban hunyt el, holttestét elszállították az otthonából. Az egyik szomszéd azonban semmit sem tudott a történtekről, kereste a férfit, ezért bement a házba. Döbbenten fedezett fel az egyik helyiségben egy másik holttestet.

Az RTL Híradó stábja beszélt a szomszéddal, aki a hátsó szobában megtalálta a második holttestet. Azt mondta, évek óta ott lehetett. Az ágyban feküdt, felöltözve, téli ruha volt rajta.

A helyiek azt feltételezik, hogy az elhunyt férfi bátyja lehetett, akit 2017 óta nem láttak a faluban. A most meghalt férfi kollégája szerint nem kizárt, hogy a holttest azóta a szobában volt, és a munkatársa éveken át együtt élhetett halott testvérével.

(Képünk illusztráció. Fotó: MTI / Komka Péter)

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.