Éveken át molesztálta a diáklányokat a magyarországi médiaiskola vezetője, vigyázott, hogy a 14. születésnapjuk után vegye el az áldozatai szüzességét
A pszichiáteri szakvélemény szerint súlyos személyiségtorzulása van annak a férfinak, aki egy magyarországi médiaiskola vezetőjeként éveken át molesztálta a gondjára bízott diáklányokat – derül ki a Hír TV Riasztás című műsorából. Sz. Mihály Zoltán akkor bukott le, amikor az egyik szülő meglátta, hogy csókolózik a gyermekével, és feljelentést tett. Egyik áldozata elmesélte, hogy mit művelt vele:
„Mikor elmúltam 14 éves, három nappal utána vette el a szüzességemet. Addig minden egyéb dolgot, ami éppen azzal nem jár együtt, megcsinált. Akkor arról is beszéltünk, hogy azért ezt se mondjuk el senkinek, mert hogy akkor ebből neki baja lenne.”
A nyomozás kiderítette, hogy Sz. Mihály Zoltán – aki korábban egy általános iskola földrajztanáraként dolgozott – éveken, de akár évtizedeken át molesztálhatta az áldozatait, amit az érintett gyerekek még a családjuk előtt is titkoltak.
„Nem azokra a lányokra figyelt oda igazán, akikkel minden rendben volt, hanem teljesen tudatosan az olyan kislányokat hálózta be, aki egy kicsit bizonytalan volt, bátortalan volt, hiányzott neki a szeretet, nem volt esetleg apukája, anyukája, vagy meghaltak a szülei. Nagypapa, nagymama nevelte”
– mesélte az egyik diáklány apja. Eközben egy másik áldozat édesanyja elárulta, hogy több képet látott a médiaiskola vezetőjének a szexuális visszaéléseiről:
„Voltak ölelkezős, lányokkal csókolózós fotók, nyelvnyújtogatós, póló alá nyújtogatós rengeteg. Volt két belsős lány, akinek az volt a dolga, hogy bárhonnan Balatonról, Párkányból, bárhonnan megérkeztek, válogassa le a fotókat. És ki volt adva utasításként, hogy egyetlenegy fotó nem kerülhet föl róla az internetre.”
Sz. Mihály Zoltán mindig kínosan ügyelt arra, hogy csak a 14. születésnapjuk után erőszakolja meg az áldozatait, tisztában volt ugyanis azzal, hogy ha emiatt kapják el, kisebb büntetésre számíthat. „Tudja, hogy más a büntetési tétele egy 12 alatti és egy 12 fölötti sérelmére elkövetett cselekménynek.
Én ebben nem a pedofília hiányát látom, hanem inkább még egy súlyosabb személyiségtorzulásnak a jeleit is.
Ahol a saját későbbi lebukás utáni jogkövetkezményekkel szembeni védelme miatt 13-14 évesekkel követi el a bűncselekményeket” – mondta a Hír TV-nek Sófi Gyula pszichiáter.