Európai zöldek: induljon vizsgálat Magyarország ellen

Az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciója kedden felszólította az Európai Bizottságot, hogy indítson vizsgálatot Magyarország ellen a menekültüggyel kapcsolatban a magyar parlament által frissen meghozott törvények miatt.

2015. szeptember 22., 20:30

Rebecca Harms, a zöldpárti frakció társelnöke nyilatkozatban adott hangot aggodalmának a magyarországi fejlemények miatt. Szerinte súlyos aggodalmak merülnek fel azt illetően, hogy a szóban forgó törvények ellentétben állnak a nemzetközi joggal.

Ezeket az aggodalmakat – tette hozzá – megerősíti az, hogy a rendőrök és a katonák törvényes felhatalmazást kaptak az erő alkalmazására a menedékkérőkkel szemben.

Philippe Lamberts, a másik frakciótárselnök ehhez hozzátette: az uniós intézményeknek biztosítaniuk kell az EU közös, alapvető értékeinek az érvényesülését, és a brüsszeli bizottságnak – az uniós jog őrének – jogsértés esetén igénybe kell vennie a rendelkezésére álló eszközöket.

Magyarország volt az egyik napirendi téma az EP állampolgári jogi bizottságának (LIBE) keddi brüsszeli ülésén is. A parlamenti szakbizottság az Európai Bizottság képviselőjének azt a tájékoztatását vitatta meg, amely szerint a menekültügyben szervezett magyarországi nemzeti konzultáció kérdőívét félrevezető megfogalmazású, idegenellenes érzelmeket kiváltó szóhasználattal fogalmazták meg.

Az ülésen Sophie in ’t Veld holland liberális EP-képviselő azt a szemrehányást tette az Európai Bizottságnak, hogy a konzultációval kapcsolatos megállapításai ellenére nem lépett semmit Magyarországgal szemben.

Gál Kinga a LIBE-vitában elfogadhatatlannak nevezte, ahogy szerinte a média állításaira alapozó baloldali képviselők a múlt szerdán Magyarországon történteket kezelik.
„Sajnálkozásukat fejezik ki a migránsokat ért könnygáz miatt, de még véletlenül sem említik meg a kövekkel megdobált, megsérült rendőröket” – mondta. A néppárti képviselő szerint ma nem tesz mást Magyarország, mint védi az unió külső határait, megpróbálja regisztrálni a menekülteket az érvényben lévő uniós szabályoknak megfelelően.

(Forrás: MTI)