Varga Mihály sokallja a 6,6 milliárd forintot a 2021-es budapesti lovas EB-re, de Semjén Zsolt nem hagyja annyiban

2019. december 7., 08:58

Szerző:

2021-ben Magyarország rendezi az Európai Lovas Játékokat. Jelen állás szerint a bajnokság 6,6 milliárd forintba kerül majd és nagyjából egymilliárd forintos bevétellel kecsegtet a szponzori, reklám és jegybevételből, illetve a nevezési díjakból. Az 5,6 milliárdos különbséget a magyar adófizetők állnák, a központi költségvetésből.

A Pénzügyminisztérium azonban sokallja a költségeket. 

A hvg.hu birtokába került Emmi-jelentést a Varga Mihály által vezetett tárca minisztériuma azzal a megjegyezéssel látta el, hogy

már a jövő évi, 1,8 milliárd forintos részlet biztosítását sem tartják támogathatónak.

Kettesfogathajtó-vb - Akadályhajtás
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Erre az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt válaszolta, hogy ez a jelentés még csak magáról az eseményről szólt, Semjén Zsolt még az idén benyújt egy előterjesztést a kormánynak a szükséges anyagi fedezetről, és a bevételek-kiadások alakulásáról.

Azért Semjén, mert a terv szerint a lovas játékokat rácsatlakoztatnák az általa fémjelzett 2021-es megarendezvényhez, a vadászati világkiállításhoz. Az indoklás: 1971-ben hatalmas magyar sikerrel rendezték meg Magyarországon az első nemzetközi fogathajtó Európa-bajnokságot, és az akkor is egy időben volt a Vadászati Világkiállítással.

A rendezvény két fő helyszíne a Kincsem Park és a Kerepesi úti lovarda lenne. A Kincsem Parkban azonban ehhez ki kell alakítani a megfelelő méretű melegítőpályákat, a 24 ezer négyzetméter felületű verseny- és melegítőpályák talajának speciális összetételűnek kell lennie. Emellett a fogathajtás egyes számaihoz szükséges akadályokat és egy 15 ezres  ideiglenes lelátót is meg kell építeni a Kincsem Parkban. Mindemellett bővíteni kell a férőhelyek számát a két éve felújított Nemzeti Lovardában, ahol fedett melegítőpályát is ki kell alakítani. 

Az Emmi 40 ezer nézőt vár a versenyekre, ami meglehetősen irreálisnak tűnik annak fényében, hogy a nemrég véget ért

Lovas Világkupán még úgy is üresek voltak a lelátók, hogy ingyen lehetett bemenni. 

A másik nagy kérdés, hogy ha már sikerült tönkretenni a festői Szilvásváradot egy lovasközpont brutális betontömbjével, miért nem ott rendezik ezt a versenyt. A választ valószínűleg a verseny pályázati filmje adja meg, abban ugyanis Budapest jó megközelíthetőségét és a számos fővárosi szállodát említik. 

„Nem tudom, mi a bánatnak építették meg horribilis pénzért, a szilvásváradi stadion sokszor kong az ürességtől, mert kisebb versenyeket nem éri meg rendezni, a nagy nemzetközi megmérettetéseket pedig ezek szerint nem ide hozzák” - nyilatkozta egy lovas szakember a HVG-nek.