06:50 - 09:00

Most: KeljfelJancsi

Fiala János műsora

Érdekli, mit csinált Karácsony a beszéde után? Szabó Tímea lefotózta

Nem, nem, először tippeljen, és csak utána kattintson!

2021. június 6., 13:45

Szerző:

El-ve-gyült. Őrület, nem?

Miután lejött a színpadról, és véget értek a Fudan elleni tüntetés hivatalos programjai, a főpolgármester elvegyült a tüntetők között, amit a Párbeszéd társelnöke meg is örökített. „Nem emlékszem, hogy Orbán Viktor valaha csinált volna ilyet” – fűzte hozzá Szabó Tímea.



Ahogy korábban írtuk, szombat délután a koronavírus-járvány kirobbanása után először tartottak tüntetést Magyarországon, aminek rögtön több dolog is apropót adott.

A skandáló tömeget, úgy tűnik, nemcsak azzal sikerült felbőszítenie a kormánypártoknak, hogy

440 milliós hitelből felhúznának a Diákváros eredeti tervét megcsonkítva egy kétes hírű kínai egyetemet, a Fudant,

hanem az önkormányzati bérlakások privatizációjáról szóló törvénnyel is, miszerint a bérlők a piaci ár legfeljebb 30 százalékáért vehetnék meg az önkormányzati bérlakásokat, valamint Orbán azon kijelentésével is, hogy ő bérből és fizetésből élő ember lenne.

(Kiemelt kép: Bielik István)