„Ennyire azért nem vagyunk bénák”

A baloldali ellenzéki pártok leszerepeltek, az LMP pedig el sem ment arra a vacsorára, amelyen Robert Berschinski külügyi helyettes államtitkár is részt vett szeptember 30-án, Budapesten – tudta meg a 168 Óra. A résztvevők szerint érződött az ellenzék koncepciótlansága, az egyik politikus utólag úgy magyarázkodott: „ennyire azért nem vagyunk bénák”. A lap csütörtöki számában megszólal a volt washingtoni nagykövet is. Simonyi András szerint az amerikai kritikák a teljes hazai politikai elitnek szólnak.

2015. november 4., 17:11

Leszerepeltek az ellenzéki pártok azon a vacsorán, amelyen Robert Berschinski külügyi helyettes államtitkár is részt vett szeptember 30-án Budapesten – tudta meg a 168 Óra. Az amerikai nagykövetség első beosztottjának Bimbó úti villájában aznap este az amerikai követségi munkatársak mellett Demeter Márta és Beke Károly (MSZP), Vadai Ágnes és Kerék-Bárczy Szabolcs (DK), Hajdu Nóra és Juhász Péter (Együtt), illetve Szabó Tímea (PM) jelent meg. Az LMP-től nem ment el senki. Berschinski tesztelte a hazai ellenzéki politikusokat, ám az estet több résztvevő is rossz hangulatúnak minősítette. Hiába értékelték hasonlóan a magyar viszonyokat, a korrupciót, a vidék leszakadását, érződött az ellenzék koncepciótlansága. Volt, aki szerint csak külföldi segítséggel váltható le az Orbán-kormány, mások úgy vélték, egy fideszes lázadó hozza el az új kort. De akadt olyan is, aki szimplán a pártfőnökét fényezte.

– Mit gondolhattak rólunk? Később beszéltem Berschinskivel és elmondtam neki: ennyire azért nem vagyunk bénák – idézte fel a 168 Órának névtelenséget kérve az egyik résztvevő.

A lap informátorai szerint négynapos magyarországi látogatásán Berschinski „adta a kottát” Colleen Bellnek, aki a Corvinus egyetemen mondott, a kormányt ostorozó beszédében „csak elénekelte a leírt dalt”. A lap informátorai arról is beszélnek, milyen további amerikai lépések várhatóak.

A 168 Órának nyilatkozott Simonyi András is. A volt washingtoni nagykövet úgy fogalmazott: az amerikai felvetéseken az egész politikai elitnek el kell gondolkodnia, nemcsak a kormánynak, mert az egész országgal kapcsolatban vannak komoly aggodalmak.

– Az elmúlt időszakban Colleen Bell tényleg minden szereplőt meghallgatott. De arra várni, hogy majd Amerika elvégzi a feladatokat Magyarország, a kormány és az ellenzék helyett, hibás felfogás – mondta Simonyi. Hozzátette: „az ilyen kritikákat illik nagyon komolyan venni, persze ma már kevés a magyar kormány körül a valódi diplomata. Legyintünk NATO-szövetségesünk, a világ egyetlen szuperhatalmának jogos figyelmeztetéseire? Ez legalább akkora szereptévesztés, mint amikor 1941 decemberében hadat üzentünk neki.”

Részletek a csütörtökön megjelenő 168 Órában.