Utcát zárnak le Orbán évértékelője miatt szombaton

Valamint megtudtuk, hol tartja az évértékelőjét a miniszterelnök.

2022. február 10., 16:43

Szerző:

Orbán Viktor szombaton a Várkert Bazárban tartja majd az idei évértékelő beszédét – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A Fidesz-KDNP már januárban bejelentette, hogy a miniszterelnök ötven nappal az április 3-i országgyűlési választás előtt, február 12-én évértékelő beszédet tart. A kormányfő beszédje kormánypárti kampány hivatalos kezdetét is jelenti.

A rendezvény miatt egész napra lezárják a Lánchíd utcát. A korlátozás több autóbuszjáratot is érint – közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A 105-ös buszok szombaton egész nap, a 916-os és a 990-es buszok pedig szombatra virradó éjszaka a Döbrentei tér és az Alagút utca között a Lánchíd utca helyett az Attila úton, illetve a Krisztina körúton járnak. A buszok egyik irányban sem érintik a Várkert Bazár megállóhelyet. Emellett a 105-ös mindkét irányban, a 916-os pedig Pest felé nem érinti a Clark Ádám teret sem, helyette az Attila úton, a 178-as busz Szarvas tér, Dózsa György tér és Alagút utca megállóiban állnak meg.

Az idei lesz a Orbán 23. évértékelője. Bár az évértékelést hagyományosan a Várkert Bazárban tartják, tavaly a járványhelyzet miatt a parlamentben tartotta meg ezt a beszédet a miniszterelnök. Idén nemcsak Orbán, hanem az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is tart évértékelőt, február 16-án.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor 2019-ben évértékelőt tart. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.