Hagyták kihűlni a férfit a kocsma teraszán, vádat emeltek ellenük
Nyolc emberrel szemben emelt vádat az ügyészség abban az ügyben, amelyben négyen egy vendéglátóhelyen leitattak és megkötöztek egy középkorú férfit, majd áldozatukat éjszakára mindannyian magára hagyták a teraszon - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A vádirat szerint a vádlottak közül négyen tavaly november 28-án egy nagylóki vendéglátóhelyen leitatták az áldozatot. Ezután egyikük a pultostól szigetelőszalagot vásárolt és két társával a terasz egyik székén elalvó férfira egy másik széket borított, majd mindkettőhöz hozzákötözte. Negyedik társuk a történtekről felvételt készített. A később érkező négy vádlott közül hárman szintén fényképet készítettek a sértettről, majd a zárás után valamennyien távoztak, magára hagyva a megkötözött férfit.
Az áldozat éjszaka megpróbált kiszabadulni, de a székekkel együtt felborult és hajnalban a terasz padlóján kihűlés miatt meghalt.
A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés, valamint segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt emelt vádat a tettesek ellen. Négy emberre fegyházbüntetés, kettőre felfüggesztett börtönbüntetés, két másikra pedig felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetése kiszabását kérték.