Eltűnt a Szálasira emlékező felirat özvegye sírjáról

A Fővárosi Közgyűlés szerdán tervezett dönteni a kérdésben, mielőtt nyilas emlékhellyé vált volna a Farkasréti temető helyszíne.

2023. március 29., 12:43

Szerző:

Az Énbudapestem portál értesülése szerint elfedték Lutz Gizella síremlékén a „Szálasi Ferenc emlékére” feliratot. Az idézet Szálasi özvegyének egy 1988-as interjújából való. Történt mindez egy nappal azt megelőzően, hogy a Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott volna a közfelháborodást kiváltó ügyben.

Szálasi Ferenc arcképe és a nyilaskeresztre emlékeztető szimbólum azonban továbbra is látható a sírkövön.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes korábban úgy nyilatkozott a portálnak, hogy amennyiben a sírkő készíttetője nem távolítja el Szálasi képét és a nyilaskeresztre emlékeztető szimbólumot, azt a főváros – a sírhelyet megváltva – saját hatáskörben megteszi.

Egy olvasói bejelentés alapján korábban a Mérce tudósított arról, hogy a „nemzetvezető” özvegyének sírjára a közelmúltban végzett átalakítás során felkerült a „Szálasi Ferenc emlékére” felirat, a politikus fényképe, valamint egy nyilaskereszt jellegű szimbólum is.

A Mérce arról is írt, hogy az izraelita temető mellett pár száz méterre fekvő sírt egy újfasiszta aktivista válthatta meg a bérleti díj lejárta után, és ő intézhette a sírkövön az átalakításokat.

(Kiemelt kép: illusztráció – Szálasi Ferenc párttagkönyve. Fotó: Wikipédia) 

 

 

2023. május 29., 21:02

Ráadásul hat egymást követő napot tölthetnénk otthon a karácsonyi héten a Gazdaságfejlesztési Minisztérium friss tervezete szerint. Lenne ugyanakkor három olyan szombat is, amikor dolgozni kellene.

2023. május 29., 20:46

Halálos motorbaleset történt a fővárosban a Gyáli úton hétfő délután, az utat a Könyves Kálmán körútnál lezárták – tudatta a rendőrség a honlapján.

2023. május 29., 16:23

Novák Katalin részt vett a csíksomlyói búcsún, és látogatásának helyszíneiről folyamatosan beszámolt a közösségi oldalán. A „nem megfelelő nyilvános üzenetek” miatt a román külügy tiltakozott Magyarország bukaresti nagyköveténél. A Sándor-palota szerint a „román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan”.