Elszánt álszentek: a kormány maga nevezi ki tárgyalópartnereit
A magyar kormány értelmezése szerint a civil érdekképviselet azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalom által kinevezett álcivilek jópofiznak a kormánytagokkal. A Lehet Más a Politika ezzel szemben hisz a civilek demokráciát erősítő, értékteremtő munkájában, ezért azt javasolja, hogy az Orbán-kabinet sürgősen vonuljon vissza a saját térfelére, és ne csorbítsa a rendszerváltás fontos vívmányának számító civil jogosítványokat - írja közleményében az LMP.
A Nemzeti Civil Alapprogramot (NCA) úgy kívánja átalakítani a kabinet, hogy az NCA Tanácsában a jelenlegi 88 százalékos civil képviseletet egyharmadra szorítják, a testületek elnökeit pedig az illetékes kormánytag nevezi ki, és az illetők még a munkarendjükről sem dönthetnek maguk.
A hamarosan létrejövő rendészeti kamara - elvben a rendészeti dolgozók érdekképviseleti szervezete - vezetőjét maga a kormányfő szándékozik kinevezni.
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban (NGTT) a zöldek képviseletére demokratikus szavazással kiválasztott civil jelölt helyett a kormány előhúzott egy másik, a zöld oldal számára teljességgel ismeretlen álcivilt a kalapból, és őt hívta meg az NGTT-be. Sajtóinformációk szerint hasonló módon történt a társadalom többi területét képviselő "civilek" kiválasztása is. Az érintettek érdemi bevonása nélkül, a társadalom elől elzárva, a demokratikus részvétel minden lehetséges formáját kiiktatva készül a civil szervezetek működéséhez szükséges új jogszabályok szövege.
Az LMP szerint ezek a lépések azt a látszatot keltik, mintha az Orbán-kormány nem lenne tisztában a "civil" szó jelentésével. Ez a szó kormánytól független, a kormányhatalmat ellenőrző szervezeteket jelöl. A Fidesz-KDNP azonban pontosan tisztában van mindezzel, hozzáállása nem tájékozatlanság, hanem a hatalmi arrogancia újabb jele. Szemmel látható, hogy a kabinet lemondott a többség képviseletéről, politikáját egy szűk társadalmi és gazdasági elit érdekeinek kívánja alárendelni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének csúfolt autoriter kormányzási szisztéma, és benne a kinevezett (ál)civilekkel történő látszategyezkedés ennek az alkotmánysértő manővernek az álcázására szolgál.
A demokratikus államok a sokszintű társadalmi részvétel alapján működnek: a civil szervezetek bevonása garantálja, hogy a hatalmi logika alapján többnyire indifferens, de a különböző társadalmi rétegek számára olykor létfontosságú szempontok is megjelenhessenek a döntéshozatalban. Az LMP elvárja, hogy a kormány sürgősen hagyjon fel ezzel a jogszűkítő gyakorlattal, a civil szervezeteknek pedig azt javasolja, hogy éljenek a törvényekből és az alkotmányból következő jogaikkal, és utasítsák vissza, hogy a kormány jogsértő módon elsikkassza a rendszerváltás óta megszerzett demokratikus jogosítványaikat - írja közleményében az LMP.