Elszabadultak az indulatok a melegfelvonuláson
Felgyújtottak egy rendőrségi kisbuszt Budapesten, az Oktogonnál a melegfelvonulás ellentüntetői. A rendőrök könnygázt vetettek be, az ellentüntetőket az Aradi utca felé szorították, a villamosok az Oktogon előtt vesztegelnek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a gyújtogatás miatt három embert előállítottak. Tafferner Éva hozzátette: eddig tíz embert állítottak elő. Az MTI információi szerint a rendőrök könnygázt vetettek be, az ellentüntetőket az Aradi utca felé szorították. A villamosok az Oktogon előtt vesztegeltek.
Korábban: készültség rendőrhelikopterrel
Óriási rendőrségi készültség mellett megkezdődött a melegek, illetve a felvonulásukat ellenzők demonstrációja. A két menet egymással szemben indul el az Erzsébet térről, illetve az '56-osok teréről. Az MTI tudósítói szerint a rendőrség hatalmas erőkkel készül a rend fenntartására. Az Erzsébet téren és a környező utcákban rengeteg különböző rendőrségi jármű gyűlt össze, mindenhol védősisakkal, pajzzsal, gázálarccal, védőmellénnyel és lábszárvédővel felszerelt rohamrendőrök vannak. Az '56-osok terén a Műcsarnok és az Időkerék közötti terület jelölték ki a rendőrök a gyülekezésre.
Az Erzsébet téren két órával a felvonulás kezdete előtt több mint 20 csapatszállító teherautó, mintegy 50 rendőrségi mikrobusz és járőrautó várakozott, a tér közelében vízágyú és több száz, védőpajzzsal felszerelt rohamrendőr állt. A rendőrség helikopterrel is ellenőrzi a környéket.
Az Andrássy úton már kora reggel felállították a fémkordonokat, a lámpaoszlopokra térfigyelő kamerákat szereltek fel, és az út mindkét oldalán a mellékutakat is kordonokkal zárták le. A bekötőutakon rendőrautók és csapatszállító teherautók állnak, a Felvonulási tér környékén szintén kordonnal zárták le az indulási és érkezési területet.
A nagyobb útkereszteződésekben 80-100, teljes védőfelszerelést viselő rendőr várakozik, az Oktogonnál a csapatszállító teherautók mellett vízágyúk is felsorakoztak. Nem közlekedik a kisföldalatti és több útszakaszon forgalomkorlátozást, illetve teljes lezárást vezettek be.
A városban fokozott rendőri jelenlét tapasztalható, főként fekete ruhás és kopaszra nyírt fiatalokat, hátizsákokat cipelőket igazoltatnak, illetve motoznak a rendőrök.
A melegfelvonulás résztvevői az Erzsébet tértől az 56-osok terére 16 órakor indulnak el, míg velük szemben pedig, azonos útvonalon, azonos időben egy magánszemély által meghirdetett demonstráció halad. Kora este, ugyancsak az Erzsébet tér-56-osok tere útvonalon "Hideg Büszkeség Napja" elnevezéssel szintén ellendemonstráció lesz, ahol több szélsőséges szervezet jelezte részvételi szándékát.
Interjú Mocsonaki Lászlóval
Most, amikor Molotov-koktélokat dobálnak meleg üzletekre, nem garázdaságról kellene beszélnünk, hanem emberölési kísérletről. A törvényhozás azonban nem respektálta kérésünket, s nem csak a miénket. „Buzikat a Dunába, utána a zsidókat” ez hangozhatott el tavaly az ellentüntetők részéről… – mondja Mocsonaki László, a Háttér Társaság a Melegekért (HTM) ügyvivője. Az interjút
ittolvashatja.