Előválasztás: Szabó Tímea és Kunhalmi Ágnes is közös jelölt

Két kerületben is közös jelöltet indít az előválasztáson az MSZP és a Párbeszéd.

2021. április 28., 19:26

Szerző:

A III. kerületben Szabó Tímeát, a XVIII. kerületben pedig Kunhalmi Ágnest indítja közös jelöltként az ellenzéki előválasztáson a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd – ezt jelentette be közös sajtótájékoztatón a két párt. 

Tóth Bertalan, a szocialisták társelnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az MSZP és a Párbeszéd végig kezdeményezője és motorja volt az ellenzéki választási szövetségnek. Kiemelte, büszkék arra, hogy a hat ellenzéki párt közös programot alkot, továbbá közös képviselőjelölteket, listát és miniszterelnök-jelöltet állít a 2022-es országgyűlési választásra – írta a 444 az MTI-re hivatkozva. 

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, míg a kormány csak a társadalom egy százalékát képviseli, addig ők azért a 99 százalékért dolgoznak, akiket „az elmúlt időszakban megaláztak, kifosztottak”. Hangsúlyozta, hogy szociális és zöld fordulatra van szükség a kormányváltás után, és ehhez a szociáldemokrata és a zöld pártok szövetsége kell.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, az előző választáson elért sikeréből kiindulva hisz abban, hogy 2022-ben országosan is meg tudják fordítani a „politikai állást”. A MSZP és a Párbeszéd szerint a politikának újra az emberek életéről kell szólnia, ezért elkötelezettek az emberek élete köré épülő kormányzás és önkormányzás iránt – fejtette ki.

Karácsony Gergely Szabó Tímeáról azt mondta, a képviselő tudja mindazt, amit egy ellenzéki politikustól elvárhatnak az emberek, hogy egyszerre legyen kőkemény, amikor küzdeni kell, és melegszívű, amikor szembesülnie kell az emberek problémáival. Szabó Tímea úgy fogalmazott, Óbuda Magyarország egyik szíve, lelke és tüdeje, ezért büszkék arra, hogy az elmúlt években meg tudták mutatni, miként tudják „visszaverni a Fidesz ingatlanspekulánsait” – írta az MTI. 

 

(Kiemelt kép: 168 Óra archív)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.