Előbújás-variációk – Mennyit változott az idők során a coming out?
– A heteroszexuálisok körében közvélekedés, hogy a coming out a meleg és leszbikus emberek számára egyfajta életprojekt, olyasvalami, amin előbb-utóbb túl kell esni. Ez valóban így van?
– Waliduda Dániel: A coming out kérdése egészen addig a pontig valóban központi szerepet játszik egy meleg férfi életében, amíg a hozzá legközelebb álló személyek előtt fel nem vállalja a másságát. Amíg ez nem történik meg, az ember agyában hátul folyamatosan ott kattog, hogy a szeretteimet kizárom az életem egyik meghatározó részéből. Ha valaki ezt a lépést túl sokáig halogatja, egyrészt elcsigázódhat, másrészt megszokja, hogy bujkálva él. Elfogadja, hogy olyan titkok vannak az életében, amelyekről sem a családtagjainak, sem a barátainak nem beszél. Számára egy idő után elveszítheti a prioritását az előbújás problematikája.
– Takács Mária: A coming out valóban központi kérdés, és elsősorban az identitáshoz kapcsolódik. Egész életem során azt érzékeltem, hogy a többségi társadalom folyamatosan magyarázkodásra kényszeríti az LMBTQ-közösség tagjait. Valahányszor ismeretlen közegbe kerülök, legyen az új munkahely vagy baráti társaság, rendre megkapom azt a kérdést: hogyan lettél te leszbikus? Ilyenkor visszakérdezek: te hogyan lettél heteroszexuális? Az első igazi nagy lépést a család és a barátok felé tesszük meg, később könnyebbé, természetesebbé, gördülékenyebbé válik a melegség felvállalása, de soha véget nem érő része az életünknek. Én például már rutinos coming outoló vagyok, nagyobb eszköztáram van ahhoz, hogy megértessem a dolgot egy heteroszexuális emberrel, mint húsz évvel ezelőtt.
– A coming outnak számtalan fázisa-fokozata lehet, ráadásul egyéni mintákat követ. Önök hogyan definiálnák a fogalmat?
– W. D.: Én úgy fogalmaznám meg, hogy a coming out az a mozzanat, amikor egy ember a többségitől eltérő szexuális irányultságának tényét megosztja a közvetlen környezetével. A közvetlen környezet többféle lehet: család, barátok, munkahely, szórakozóhely satöbbi.
– T. M.: Annyit tennék hozzá: ha én osztom meg az információt másokkal, az a közvetlen coming out, és az a közvetett, ha valaki nem tőlem tudja meg, hogy leszbikus vagyok. Az előbújás legfontosabb eleme szerintem a személyesség és az a törekvés, hogy megpróbáljuk minél könnyebben elfogadhatóvá, feldolgozhatóvá tenni a másik számára a tényt.
– Gondolom, az első coming out mindenki számára meghatározó élmény.
– W. D.: Az. Nem felejti el az ember. Én nagyon fiatalon túlestem rajta, 15 évesen mondtam el a középiskolás barátaimnak. Elfogadták a dolgot, sokat elárul, hogy ők a mai napig a barátaim. A családi előbújás sokkal nehezebb volt. Négy évvel később történt, akkor már egyetemista voltam. Egy Székesfehérvár melletti faluból származom, és édesanyám többször rákérdezett, hogy miért maradok fent Pesten hétvégenként, mit csinálok olyankor, és egy idő után úgy éreztem, muszáj őszintének lennem hozzá. A mi kapcsolatunk a szereteten és az őszinteségen alapul, kezdett feszítővé válni bennem a titok. Neki mondtam el először a családban.
– Felszabadító volt?
– W. D.: Nem volt rossz élmény, de nem is hasonlított a romantikus filmekben látott jelenetekre. Édesanyám lassan emésztette meg a dolgot, nagyjából fél évig bombázott a kérdéseivel. Hogy biztos vagyok-e benne? Ha találkoznék egy olyan lánnyal, akkor megváltozhatnék-e? Aztán saját magát hibáztatta, hogy talán elrontott valamit a nevelésemben. Az áttörést az hozta meg, amikor találkozott az akkori párommal. Megértette, hogy a melegek pont olyan emberek, mint a többiek, ráadásul látta rajtam, hogy boldog vagyok. Onnantól gond nélkül elfogadta a dolgot. Ami a család többi tagját illeti, az öcsém és a húgom maguktól összerakták a képet, nem kellett magyarázkodnom. A nagymamám is megérezte, végül rákérdezett. Aztán ő árulta el a nagyapámnak. Az édesapámnak évekkel később magam mondtam el. Nagyon szeretem-tisztelem őt, de nem volt olyan szoros köztünk a kapcsolat, mint édesanyámmal. Kiderült, hogy apám is érezte már akkor a dolgot, de azt szerette volna, ha magamtól bújok elő.
– T. M.: Az első coming outom nekem is a baráti körben zajlott le. Nekem húsz évvel ezelőtt az adta meg a lökést az első lépéshez, hogy kint jártam Angliában, ahol azt láttam, senki nem szégyelli a melegségét, leszbikusságát. Hazatérve aktívan bekapcsolódtam a jogvédő munkába, hozzám hasonló emberekkel ismerkedtem meg, alapító tagja lettem a Labrisz Leszbikus Egyesületnek. Ez a támogató közeg segített abban, hogy a családom előtt is felvállaljam magam. Én is vidékről származom, a szüleim ma is ott élnek. Először az öcsémnek mondtam el, aki az első pillanatban ugyan megrendült, nem gondolta volna rólam, aztán mégis könnyen elfogadta. Azt viszont sokáig húztam-halasztottam, hogy a szüleim elé álljak, attól tartottam, hogy túl nagy terhet rakok rájuk. Próbáltam felkészülni, magammal vittem a Most, hogy tudod című könyvet, ami pont az előbújás utáni elfogadást kívánja segíteni a szülőknek. Fordított előjellel picit olyan volt a helyzet, mint amikor a szüleim annak idején odaadták nekem a Gólya hozza című könyvet. Megkértem az öcsémet, jöjjön haza ő is, segítsen a coming outban. Vicces volt, ahogy egy hétköznap este egyszer csak mind a ketten megjelentünk otthon, ilyesmi korábban nem fordult elő. Az apám tévét nézett, az anyám vasalt. Elmondtam. Ledöbbentek. Egymásra néztek, és rögtön elkezdték firtatni, hogy melyikük családjában lehetett már korábban leszbikus rokon. Kiderült, hogy egyik ágon sem volt. Az apám elsírta magát, hogy akkor neki nem lesz unokája. Aztán arról beszéltek, hogy talán még minden megváltozhat, talán idővel elmúlik ez az állapotom. Nehéz, de felszabadító este volt.
– Előfordul, hogy az előbújás több kárt okoz valakinek, mintha rejtőzködő maradt volna?
– W. D.: Nem ez a jellemző, de előfordulhat, ha az ember rosszul méri fel a várható reakciót. Van olyan ismerősöm, aki azt hitte, hogy a szülei már felkészültek az ő coming outjára, de súlyosan tévedett. Nem fogadták el a másságát, és évek óta képtelen rendezni a viszonyát velük. Olyan súlyos a helyzet, hogy az édesanyja a mai napig odavágja neki: „bárcsak húztalak volna le a vécén”. Mégsem mondanám, hogy hiba volt előbújnia, így legalább – akármennyire fájdalmas is – tisztázta a helyzetet.
– Melyek azok a mozzanatok, amelyek elősegítik a melegség nyílt felvállalását, és milyen tényezők hátráltatják leginkább a coming outot?
– W. D.: Leginkább az ijeszti el az embert az előbújástól, ha az adott közegben negatív kommentek hangzanak el a melegekkel kapcsolatban. Ha valamelyik családtag, barát, kolléga rendszeresen buziviccekkel szórakoztatja a környezetét, vagy obszcén megjegyzéseket tesz a melegekre, ott ezerszer meggondolja az ember a coming outot. Ami viszont a leginkább segíti a felvállalást, az a tartós párkapcsolat. A boldogságát sokkal szívesebben osztja meg az ember a hozzá közel állókkal.
– T. M.: Valóban az inspirálja leginkább az előbújást, ha érezni a minket körülvevő közegben az elfogadó légkört. Ez nemcsak a szexuális irányultságra vonatkozik, hanem általában a sérülékeny kisebbségi csoportokkal szembeni hozzáállásra. Az is segít, hogy jelentősen megváltozott a média és a művészetek viszonya a kérdéshez. Korábban például a filmekben kizárólag bizarr, magányos, outsider figuraként jelentek meg a homoszexuálisok. Az elmúlt években viszont már olyan filmsorozatok, sőt szappanoperák láthatók a tévében, amelyekben a meleg-leszbikus szereplőket ugyanolyan természetességgel ábrázolják, mint a heteroszexuálisokat. Családban élnek, dolgoznak, szórakoznak – elveszítették az extremitásukat. Realitásnak tűnik számukra is egy felszabadult, kiegyensúlyozott életmód. Ez az érzés is ösztönözhet az előbújásra.
– W. D.: És a coming outok számának emelkedése óhatatlanul tovább gyorsítja a folyamatot: ha több ember vállalja fel a melegségét, azzal példát is nyújt azoknak, akik korábban nem merték volna ezt megtenni. Komoly változást hozott az internet és a közösségi média térhódítása is. Ma már egy eldugott kis faluban sem kell magányosnak éreznie magát egy meleg vagy leszbikus embernek, hiszen a virtuális térben kapcsolatokat alakíthat ki, a problémáira válaszokat találhat, értesülhet a szubkultúra legfontosabb eseményeiről.
– Igen, de ezáltal felgyorsulhat az a folyamat, ami korábban is érzékelhető volt, hogy az LMBTQ-közösség tagjai a nagyvárosokban koncentrálódnak. Senki nem akar majd közülük kistelepülésen élni.
– W. D.: De hát ez természetes dolog. Én is egy kis faluban nőttem fel, kamaszként vártam, hogy a nagyvárosba kerüljek. Mindenki szeretne egy közösséghez tartozni. A melegek – sok egyéb mellett – a meleg közösséghez is. Persze jó lenne, ha valaki egy faluban is természetesen meg tudná élni a melegségét. Ha például párra talál, akkor azt a helyi közösség el is fogadja.
– T. M.: Az LMBTQ-közösség egyik problémája, hogy nagyon nehéz vidéki programokat szervezni, segítőket találni, olyan sebességgel változik a helyi csoportok összetétele még a városokban is. Sok minden változott pozitívan, de a vidék még ma is konzervatívabb, és nehezebben fogadja el a hagyományostól eltérő identitást, életformát.
– A különböző politikai kurzusok eltérően ítélik meg a LMBTQ-közösségeket. Ez hat a melegek és a leszbikusok politikai preferenciájára?
– T. M.: Arra kevésbé, az előbújásra annál inkább. Nem csak a liberális vagy baloldali pártok tagjai-szimpatizánsai között akadnak homoszexuálisok, viszont a jobboldal által gerjesztett homofób politikai közbeszéd egyértelműen akadályozza, hogy kormánypártokat támogató melegek nyíltan vállalják a másságukat. A jobboldali szimpatizánsok között sokkal több a rejtőzködő homoszexuális.
– Homofób lenne a politikai közbeszéd?
– T. M.: Lehet-e másképp értékelni, amikor Orbán Viktor az előző ciklusban a parlamentben lényegében lebuzizta a Jobbik akkori elnökét? A kormányfő az ilyen megnyilatkozásaival tudatosan rájátszik a társadalomban amúgy is meglévő homofóbiára. Ez azért nagy baj, mert a felmérések viszont azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar társadalom jóval elfogadóbb lett a melegséggel kapcsolatban, kár lenne ezt a folyamatot visszafordítani. A Labrisznál egyébként gyakran jelennek meg olyan nők, akik elárulják, hogy valamelyik kormányzati intézményben dolgoznak, de félelemből a munkahelyükön titkolják a leszbikusságukat.
– W. D.: Számos olyan ismerősöm van, akikkel korábban különböző melegrendezvényeken találkoztam, ám amióta állami cégnél kaptak munkát, eltűntek. Azok közül is többen elmaradoztak, akikről tudom, hogy egyébként Fidesz-tagok. Valószínűleg az ő esetükben a melegségüknél erősebb az az identitásuk, hogy karriert építsenek, sikeresek legyenek a szakmájukban. Ennek úgy fizetik meg az árát, hogy ismét elbújnak. Nagy kár, mert a nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy azok a cégek, amelyek nyitottak a sokszínűség irányába, és ezt be is építik a vállalati politikájukba, jobban teljesítenek a versenytársaiknál. Például az előbújó kollégák miatt.
– Közszereplők esetében kötelező-e a coming out, vagy ugyanolyan személyes döntés, mint a magánembereknél?
– T. M.: Szerintem nincs ilyen kötelezettség, ennek egy ismert ember esetében is személyes döntésnek kellene lennie. Egy heteroszexuális politikus is maga dönthet arról, hogy a családját bemutatja-e a nyilvánosságnak. Ugyanez a szabadság jár egy meleg vagy leszbikus politikusnak is.
– W. D.: Szerintem egy kicsit árnyaltabb a probléma, mert úgy gondolom, hogy ha valaki az LMBTQ-közösséghez tartozónak érzi magát, akkor az is az identitásának a része. Amikor egy közszereplő vállalja a nyilvánosság előtt, hogy milyen értékeket tart fontosnak, úgy vélem, ez az identitásának minden elemére vonatkozik, és a melegségét is szerencsés beleszőnie a kommunikációjába.
– T. M.: Abban egyetértünk, hogy akár önként előbújik valaki, akár rákérdeznek nála a dologra: hazudnia nem szabad. Egy meleg politikus ne írja bele az életrajzába, hogy tíz éve házas és két gyereke van, ha aktuálisan egy férfival él együtt. Ennyi.
