Ellenőrizték a budapesti taxisokat, kétharmaduknál találtak valamiféle szabálytalanságot

2019. október 8., 06:33

Szerző:

A személytaxi-szolgáltatóknál az idén elvégzett ellenőrzések 70 százaléka tárt fel valamilyen jogsértést - írta a Világgazdaság kedden a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. tájékoztatása alapján.

Szeptember elejéig mintegy kétezer ellenőrzést folytatott le a fővárosi cég, és körülbelül 1400 esetben talált szabálytalanságot. A hibaarány nem mutat javulást az előző évhez képest, akkor néhány százalékpontos eltéréssel hasonló volt az eredmény. A BKK személyszállítási ellenőreinek havi 230-250 vizsgálatra van kapacitásuk, vagyis szeptembertől decemberig mintegy 900 taxist vonnak ellenőrzés alá. Az évi háromezer körüli mustra nem tekinthető soknak, főleg arra figyelemmel, hogy nagyjából 6700 taxis nyújt szolgáltatást.

A cikk szerint kisebb kihágásokkal és súlyos jogsértésekkel egyaránt találkoznak az ellenőrök, előbbiek közé jellemzően a kötelező külső megjelenésre vonatkozó hiányosságok vagy a droszton való parkolás tartoznak, míg utóbbiak között nem ritka az érvényes taxiállomás-használati engedély hiánya, a taxaméter befolyásolásával elkövetett árdrágítás sem.

A BKK-nak nincs lehetősége a rajtakapott taxisok szankcionálására, de javasolhatja a Budapest Közút Zrt.-nek az érintett taxiállomás-használati hozzájárulás visszavonását. Erre tavaly 112, az idén január és augusztus között pedig 81-szer alkalommal került sor.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.