Elindult a gőzhenger

- Beszélgetésünk idején ülésezik először az eseti bizottság, amelyet Orbán Viktor kért fel az új alkotmány koncepciójának kidolgozására. Történetesen egyetlen alkotmányjogász sincs benne, van viszont fizikus és a Lenin Intézetben végzett bölcsész. Odáig jutottunk, hogy a Jobbik aggódik a „rákosista” 1949-es alkotmányért, és a Horn-kormányt dicséri mértéktartásáért. Jogosan?

– Abban biztosan igaza van, hogy elfogadhatatlan a Fidesz eljárása az alkotmánnyal kapcsolatos ügyek kezelésében. Az eseti bizottság dolga persze nem alkotmányjogi ügy, hiszen az nem közjogi testület, csak egy politikai előkészítő bizottság. Ám szerintem politikai értelemben is elfogadhatatlan, hogy az az erő, amelyik megválasztása óta folyamatosan a nemzeti együttműködést és a konszenzust hirdeti, az új alkotmány koncepciójának kidolgozására olyan testületet kér fel, amelyben nincs gyakorló jogász.

- Orbán Viktor szerint az emberek áprilisban a szavazatukkal azt fejezték ki, hogy új alkotmányt akarnak. Ön OVB-tagként eléggé figyelt a választások idején. Észrevette?

– Nem. Nem vettem észre. Persze ez csak retorikai fordulat. Természetes, hogy az a parlamenti többség, amelyik rendelkezik az alkotmányozás lehetőségével, megalkotja az új alaptörvényt. Csak azt nem értem, hogy miért kell ehhez a választópolgárok háta mögé bújni.

- Vagy miért kell alkotmányozó nemzetgyűlésről beszélni. Ám világos, hogy ez is csak képes beszéd annak érdekében, hogy nyolc általánossal is érthető legyen: itt valami roppant fontos dolog zajlik. Nagy baj-e, ha a politikai retorika úgy tesz, mintha ez jogilag is értelmezhető lenne?

– Akkor baj, ha félrevezető. A szavazófülkében zajlott forradalom, aztán az alkotmányozó nemzetgyűlés képe félrevezető, mert azt sugallja a választópolgárnak, hogy itt most nagyszabású rendszerváltó lépésekre kerül sor. Pedig tudván tudjuk, hogy a rendszerváltás 1989–90-ben lezajlott. Korábban csak egy nagyon szűk, szélsőséges kisebbség vonta ezt kétségbe. Az utcai politizálás része volt az az érvelés, hogy nem történt rendszerváltás, és máig is tovább él a korábbi rezsim. Nagyon rossz üzenet, hogy a kétharmados kormánytöbbség a régi rendszer megdöntéséről és új rendszer létrehozásáról beszél, s ezzel magáévá teszi a szélsőségesek egyik alaptételét.

- Csakhogy a parlamentbe bekerült az a szélsőséges erő, amelyik az utcán vonta kétségbe a rendszerváltást. Orbán szónoki fordulatainak lehet annyi praktikus értelme, hogy a Jobbik közönségét meghódítsa, beterelje a Fidesz köpönyege alá. Nagy baj ez?

– Alkotmányjogászként azt gondolom, hogy igenis veszélyes dolog olyan kategóriákkal dobálózni, mint forradalom, új alkotmány, alkotmányozó nemzetgyűlés vagy éppenséggel a nemzet állítólagos közjogi egységesedése. Az ilyen deklarációknak következményeik vannak. Ahogy mondtam, a magyar választópolgárt is megzavarják, de legalább ennyire megzavarják a nemzetközi közvéleményt is. Az Európai Unió 2004-ben abban a tudatban vett fel minket, hogy teljesítettük azokat a nagyon szigorú követelményeket, amelyeket például Törökország nem teljesít, és ezért nem juthat be az unióba már több mint egy évtized óta. Más államoknak, mondjuk Horvátországnak is hosszú idejükbe, nagy erőfeszítésükbe került, hogy legalább az unió előszobájáig eljussanak. Mindezt most egyszerűen felülírjuk, és azt mondjuk, hogy eddig valójában nem is feleltünk meg azoknak a követelményeknek, amelyek alapján felvettek bennünket az unióba. Ha egyszer ezt valaki – ki tudja, milyen érdektől vezérelve – a szemünkbe vágja, akkor nem lesz egyszerű azzal válaszolni, hogy bocsánat, ezek csak politikai szlogenek házi használatra, és külföldön nem is érvényesek. Ráadásul éppen ezek a tételek szolgálnak elvi alapvetésül az utóbbi hetek törvényalkotási és alkotmánymódosítási lázához. Tehát itt nem csupán politikai retorikáról van szó. Elindult a gőzhenger, és ha célba ér, akkor a már most is nagyon nehezen kontrollálható kétharmados hatalom működése esetleg ellenőrizhetetlenné válik.

- Az ideiglenes, állítólag rákosista alkotmány nagyon érdekes dokumentum. Olyan, egymástól manapság távol álló értelmiségiek is lelkesen védik, mint az SZDSZ-alapító Kis János filozófus vagy Sólyom László köztársasági elnök. Mi védeni való van rajta?

– Nos, azon kívül, hogy valóban az 1949. évi XX. törvény címet viseli, ez jogállami alkotmány. Már a nagy francia forradalom 1789-es nyilatkozatában szerepel, hogy két feltétele van a jogállamiságnak: az egyik, hogy a hatalmi ágakat különítsék el egymástól, a másik, hogy garantálják az emberi jogokat. Ennek a két feltételnek a ’89-es alkotmány maradéktalanul megfelel. Nagyon komoly fékek és ellensúlyok vannak benne. Sokan azt gondolják, hogy még túl erősek is, egyesek szerint például az Alkotmánybíróság túlságosan komoly fék a törvényhozással és részben a kormánnyal szemben.

- A rendszerváltó Nemzeti Kerekasztal résztvevői nagyon féltek egymás lehetséges túlhatalmától.

– Pontosan ennek a kölcsönös félelemnek a dokumentuma a ’89-es alkotmány. Hozzáteszem, hogy bizonyos értelemben minden alkotmány a félelem dokumentuma. Minden alkotmányt azért fogadnak el, hogy az előző rendszer elfogadhatatlan struktúráit megpróbálják kikerülni, és intézményes garanciákat építsenek be, hogy azok ne is alakulhassanak újjá. Attól tartok, hogy az az alkotmány, amely most készül – és amelynek már sejteni lehet bizonyos új vonásait –, a jelenleginél kevésbé felel majd meg a hatalommegosztás és az emberi jogi garanciák követelményeinek.

- Egyik tanulmányában arról írt, hogy az elmúlt húsz évben változott az értékrend. Az emberek csalódtak egyes demokratikus alapértékekben, így az új alkotmány megalkotói merészebben rugaszkodhatnak el azoktól.

– Kétségtelenül így van. A Nemzeti Kerekasztal résztvevői annak idején úgy képzelték, hogy először legyenek meg az új intézmények, aztán megvalósulhat a gazdasági konszolidáció, és mindez életre hívja a demokratikus közélet konszolidációját is. Ez azonban sajnálatos módon az elmúlt húsz évben nem fejeződött be. Pedig szerintem jó úton indultunk el a rendszerváltás után, csak aztán valahol – ahogyan Szekfű Gyula mondta – utat tévesztettünk, és mára tény: az emberek csalódottak. A csalódottságukat pedig rávetítik az intézményes szerkezetre, a jogállami keretre is. Az átlagember azt mondja: ma nem érzem jól magam ebben az országban. Sőt, akár azt is hozzáteszi: bizonyos tekintetben rosszabb az életem, mint húsz évvel ezelőtt. Mindennek alapján kijelentheti: őt kicsit sem érdekli, hogy itt virágzó alkotmányos berendezkedés van, rendkívül széles hatáskörű Alkotmánybírósággal, négy ombudsmannal. Mert ez nem biztosítja neki azt a jobb életet, amire a pártállami időkből emlékszik. Sajnos amikor általánossá válik a csalódottság, az emberek elhihetik a populista érvelést: az alkotmány tehet arról, hogy rosszul mennek a dolgok. Pedig meggyőződésem, hogy hosszú távon a gazdasági és társadalmi konszolidáció ügyének is árt, ha a jogállami követelményeket meggyengítjük. Mondjuk, a hatalommegosztást ellehetetlenítjük, vagy elvesszük az Alkotmánybíróság függetlenségét. Az alkotmánybírák kormánypártok általi kiválasztása – amit a jelölés új módja jelent – éppen erről szól: tönkreteszi az Alkotmánybíróság függetlenségét. A jövőben ugyanis az Alkotmánybíróság tagjai valójában éppen azoktól az emberektől függenek – hiszen azok küldik őket oda –, akiket ellenőrizniük kellene.

- A miniszterelnök korábbi kötcsei beszédében arról olvashattunk, hogy sok vitának sok az alja: jobb az egypólusú politikai tér. Az alkotmánymódosítások ebbe az irányba mutatnak?

– Tartok attól, hogy igen. Ez az irány, ha valaki erőteljesen meglovagolja a közvéleményben érthető pártellenességet, és azt mondja: nem a többpártrendszer pluralizmusa hiányzik nektek, hanem egyetlen igazán potens erő, fogjunk hát össze. Csakhogy az alkotmányos rendszerek nem arról szólnak, hogy egyetlen erő van. Az az egypártrendszer. Persze nem gondolom, hogy az új alkotmány egypártrendszert akar bevezetni, de az elképzelhető, hogy a parlamentarizmus részintézményeit majd visszanyesegeti.

- Az ellenzék nincs abban a helyzetben, hogy érdemleges akadályokat gördítsen bármilyen kormányzati szándék elé. Ilyenkor alighanem a szokásosnál is nagyobb figyelem terelődik a civilekre.

– Azért az nem igaz, hogy az ellenzék fegyvertelen lenne. Megmondom őszintén: megrökönyödéssel tapasztaltam, milyen renyhe reakciókat váltott ki az alkotmánybírák jelölésének megváltoztatása. Először a Jobbik egyedül reagált, majd napok múltán nagy nehezen végre beadtak egy közös ellenzéki módosító indítványt, amelyet persze a kormánypárt lesöpört az asztalról.

- A Fidesz törvénygyára olyan mennyiségben, olyan fontos dokumentumokat terjesztett a parlament elé, hogy az ellenzéki pártok nyilvánvalóan zavarba jöttek.

– Kétségtelen. Ráadásul a kormánypárt sietsége praktikusan indokolatlan is, hiszen az Alkotmánybíróságon már két éve betöltetlen két alkotmánybírói hely. Nem hiszem, hogy pár napon múlt volna a jelölési szabályok megváltoztatásának ügye. Csakhogy hiába nyomnak le az ellenzék torkán kétharmaddal olyan gyorsított eljárást, amely álláspontom szerint sérti a jogalkotási törvényt is, az ellenzéknek mindig lehetősége van arra, hogy ezt akár módosító indítványok tömkelegével lassítsa. Nem arra gondolok, hogy obstruálják ezt a számukra elfogadhatatlan, mert jogaikat csorbító szabályozást, ám elvárható tőlük, hogy minden lehetséges módon jelezzék súlyos kifogásaikat. Nem biztos például, hogy a választópolgárok tudják, mi az ellenzék álláspontja, mekkora itt a tét. Ami a civil szférát illeti: ilyen körülmények között tényleg megnövekszik a súlya, a korábbinál nagyobb szerephez jut, csakúgy, mint a független média, amelynek kiiktatása szintén megkezdődött. Számomra pozitív élmény volt, hogy komoly civilszervezetek – köztük a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság – egységesen léptek fel, nagyon alapos szakmai munkával igen határozott álláspontot fogalmaztak meg.