Elhagyja az országot a Meseország mindenkié szerkesztője

Nagy Boldizsárék már egy éve fontolgatják az elköltözést, amin a pedofilellenes törvény és halálos fenyegetések sem segítettek.

2021. július 13., 13:53

Szerző:

A szerkesztő és kritikus külföldön folytatja az itthon megkezdett munkát. A Meseország mindenkié és a Micsoda család! című gyerekkönyvek szerkesztője azt nyilatkozta, hogy Magyarországon bizonytalanná vált a helyzete, és emiatt döntött a távozásról. A 24.hu-nak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott:

„Szeretnénk tovább folytatni azt a munkát, amit itthon elkezdtünk és csinálunk, csak nem feltétlenül Magyarországról. Nem arról van szó, hogy meg vagyunk félemlítve, így elhúzunk és abbahagyjuk, csak szeretnénk fizikailag máshol lenni.”

Nagy Boldizsár azt is kifejtette a lapnak, hogy párjával gyermeket kívántak itthon örökbe fogadni, de a hazai viszonyok ezt nem teszik most lehetővé. Ez csak megerősítette döntésüket, miszerint nincs értelme tovább Magyarországon maradniuk. 

A szerkesztő a Meseország mindenkié című mesekönyv kapcsán vált igazán ismertté. A könyv körül még korábban azért robbant ki botrány, mert Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese szimplán ledarálta az antológiát. A politikus véleménye szerint a könyv homoszexuális propaganda. Nagy Boldizsár azonban interjúiban kifejtette, hogy a könyv célja az volt, hogy hátrányos helyzetű emberek helyzetét is bemutassák a mesék segítségével.

(Kiemelt kép forrása: Nagy Boldizsár)