Élet Menete 13. alkalommal
Idén 13. alkalommal rendezik meg a budapesti Élet Menetét – kötődve a magyarországi holokauszt emléknaphoz. 2015-ben a II. Világháború befejezésének 70. évfordulóját is ünnepeljük. A menet a Dohány utcai Zsinagóga elől indul április 12-én 15:30-kor, és az Ötvenhatosok terére érkezik.
A magyarorszagi Élet Menete Alapítvány létrehozását egy civil fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003 októberében, a világ 53 országában működőhasonló szervezet mintájára azzal a céllal, hogy rendezvényein fiatalok es idősek, közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti es politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, unnepélyes keretek között együtt róhassak le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt es tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás, valamint a demokratikus politikai kultúra mellett.
Az idei budapesti Élet menete hossza 3,1 km. A gyülekező vasárnap délután fél négytől lesz a Dohány utcai zsinagóga előtt, ahol Bandi László, Az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi tagja és Vattamány Zsolt fideszes polgármester mond beszédet.
A négykor induló menet a Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon vonul az Ötvenhatosok terére. A rendezvényen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Schweitzer József országos főrabbiról is. Többek között Ronald C. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke (az esemény díszvendége) mond beszédet, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke pedig videóüzenetet küld.
A helyszínen bemutatják Salamon András kisfilmjét, valamint Müller Péter Sziámi és Jávori Ferenc Fegya: Soha többé soá! című szerzeményét, az Élet menete dalát, amelyet Szinetár Dóra és Szabó Ádám szólóénekével mintegy negyven ismert magyar művész ad elő.