Elbukott a fogyatékkal élők kitiltásáról szóló helyi népszavazás

2018. május 7., 09:33

Szerző:

Az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett a fogyatékos embereknek épülő lakásotthonok telkeiről vasárnap rendezett népszavazás Tolnanémediben.

A referendum előzménye az volt, hogy a tolnanémedi képviselő-testület 2017. március 22-i határozatában telkeket biztosított négy lakásotthon és egy foglalkoztató műhely számára. A lakásotthonokba a belecskai Mechwart András Otthon fogyatékkal élő lakói költöznének, összesen negyvennyolcan. Vígh László, a község független polgármestere a népszavazás kiírása után az MTI-nek azt mondta, hogy

a népszavazás kezdeményezője szerint a lakásotthonok „rontani fogják a település életét”.

A Tolna megyei község lakóinak a következő kérdésre kellett válaszolniuk: „Akarja-e Ön, hogy Tolnanémedi község önkormányzatának képviselő-testülete visszavonja a 25/2017./III.22./ÖK számú határozatát, melyben intézményi férőhely kiváltásához ingatlant (5 db építési telket) biztosít?”

A 864 jogosult közül 184-en vettek részt a szavazáson, és 182-en szavaztak érvényesen – közölte Takács Erzsébet, a helyi választási iroda (hvi) vezetője az MTI-vel.

A hvi-vezető tájékoztatása szerint az érvényesen szavazók közül 161-en igennel, 21-en nemmel voksoltak. A népszavazás akkor lett volna érvényes, ha a jogosultak fele érvényesen szavaz, és eredményes, ha az érvényes szavazatok több mint fele ugyanúgy válaszolja meg a feltett kérdést.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.