Együtt 2014: Az ügynököket lehessen megnevezni!

Az Együtt 2014 és a Haza és Haladás Alapítvány javaslatot készített az állambiztonsági múlt feltárására, kezdeményezve, hogy az egykori megfigyeltek nyilvánosságra hozhassák a róluk jelentő ügynökök kilétét.

2013. január 30., 15:53

A szerdán bemutatott javaslat a titkosítások felülvizsgálata után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába helyezné át a nemzetbiztonsági szolgálatoknál maradt iratokat, és bűncselekménnyé nyilvánítaná, ha valaki a korábban kilopott dokumentumokat nem szolgáltatja be. Lehetőséget adnának az ügynökök megnevezésére, és arra is, hogy a megfigyeltek a róluk jelentő hálózati személyek kiléte mellett a tartótisztek tevékenységét is megismerjék – írja az MTI.

Bajnai Gordon, a Haza és Haladás vezetője azt mondta: noha az országnak a rendszerváltás óta elvileg most van a legantikommunistább miniszterelnöke, az Orbán-kormány „elsunnyogta” az ügynökügyet, így a kommunista rendszer segítői ma nagyobb biztonságban érezhetik magukat, mint az elmúlt húsz évben bármikor.