Egymilliárdot ad az Orbán-kormány a külhoni gyermekek évére

2019. február 13., 10:18

Szerző:

Egymilliárd forintot szán a kormány a külhoni gyermekek éve programra - közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 -en. A politikus azt mondta, a források 80 százalékát pályázatok keretében osztják szét, a fennmaradó összegből gyerekeknek szóló rendezvényeket, táborokat, vetélkedőket szerveznek. Márciusban írják ki az első pályázatot 600 millió forintnyi keretösszeggel, ezzel olyan mikro- és kisvállalkozásoknak szeretnének segíteni, akik fiatal szülőket támogatnak, gyermekelhelyezéssel foglalkoznak, illetve gyermekprogramok, családi események lebonyolítását vállalják. Később 200 millió forinttal családokat támogató civil és egyházi szervezeteknek hirdetnek pályázatot – fűzte hozzá.

Az Orbán-kormány terve az, hogy a családtámogatási rendszert a külhoni magyar szervezetek programjába is beillesszék. Ezt úgy próbálják elérni, hogy a külhoni magyar pártok közéleti tevékenységébe, gondolatvilágába, politikájának középpontjába a magyar családok képviseletét próbálják állítani - tette hozzá Potápi Árpád János.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.