Egymásnak esett Szijjártó Péter és a Nyílt Társadalom Alapítványok vezetője egy amerikai tévécsatornán

2018. június 4., 13:12

Szerző:

„Ez nonszensz" – reagálta kommunikációs vezetője útján a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) vezetője, Patrick Gaspard arra az amerikai CNBC-nek, hogy Szijjártó Péter csütörtökön a csatorna egyik műsorában azt mondta: Soros György alapítványa azért hagyja el Magyarországot, mert nem akarja felfedni a finanszírozási forrásait.

Válaszul a magyar külgazdasági és külügyminiszter vádjaira, az OSF kommunikációs vezetője, Laura Silber nemcsak képtelenségről beszélt Szijjártó, de idézte Gaspardot, aki már világosan kifejtette:

az alapítvány távozására azért kerül sor, „mert a magyar kormány már rágalmaz minket és lejáratja a munkánkat, sőt politikai haszonszerzés reményében el kívánja fojtani a civil társadalmat Magyarországon, ami példa nélküli az Európai Unió történelmében."

Szijjártó Péter Washingtonban Szijjártó Péter amerikai turnéja nem állt meg a külügyminiszteri találkozónál

A CNBC is emlékeztet arra, hogy Soros alapítványa májusban jelentette be: elhagyja Magyarországot, s operatív irodáját Berlinbe költözteti. Ezzel a lépéssel ugyanakkor csak felerősödtek a kormányzati vádaskodások, először a Stop Soros eredeti formájában még szereplő büntetőadó elkerülésének szándéka, majd pedig valamiféle – a jogszabálycsomag mai, parlament előtt lévő verziójából sem egyértelmű – adatszolgáltatás megtagadása volt a vád tárgya, azaz, hogy a soros-alapítvány azért „menekül" Magyarországról, mert nem hajlandó felfedni forrásait.

Ezzel szemben idéznénk Csontos Csaba, az OSF budapesti szóvivője 168 Órának adott interjújának válaszát e kérdésekre:

„Hogy nincs mit titkolnunk, az egyértelmű, hiszen teljesen transzparens a működésünk: hazai és globális honlapjainkon minden adat, pénzzel és tevékenységgel kapcsolatos valamennyi beszámolónk és az általunk támogatott civil szervezetek, projektek beszámolói is elérhetőek. A magyarországi támogatásokra külön kiadványaink is vannak, jelentéseink a minket ellenőrző bíróságokon le vannak adva. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintegy fél éven keresztül vizsgálódott budapesti irodánkban, titkolnivalót, szabálytalanságot nem tárt fel. Az általunk támogatott civil szervezetek közhasznúsági jelentéseikben szintén nyilvánosan elszámolnak, s ezeket a megfelelő állami hatóságok rendre ellenőrzik. A támogatásaink sosem voltak titkosak, a programjainkat kifejezetten hirdettük, hirdetjük, lehet ezekről tudni mindent. Ahogyan arról is, hogy milyen más országokban, milyen támogatásokat nyújtunk és kiknek adjuk. Tehát transzparencia problémát, ha valahol, akkor nálunk nem lehet felfedezni. Ilyen elvárás alól sosem bújtunk ki, most sem, ezentúl sem fogunk. Ráadásul ez a vád, a menekülés és az elbújás már csak azért sem állhat meg velünk szemben, mert Németországban és általában a nyugat-európai kultúrában nagyobb a közélet akár politikai, akár civil szereplőinek a transzparenciája, mint itthon. Tehát éppen egy olyan helyet választottunk, ahol magasabbak az átláthatósági elvárások, mint Magyarországon, s ezeknek mi megfelelünk. Ahogyan az amerikai törvényeknek is, amelyek szintén szigorúan szabályozzák az adományozás minden egyes lépését: tevékenységünk tehát eddig is komoly ellenőrzés alatt volt, ezután is így lesz."

Most az OSF New York-i központjának vezetői is azt mondták a CNBC-nek, hogy egészen egyszerűen már nem tudják biztonságban tudni munkatársaikat Orbán Viktor kormányzása és a hatalom fenyegetései miatt.

Ezzel szemben Szijjártó azt mondta a csatornának, hogy az OSF támogatja a bevándorlókat és az illegális migrációt, ezzel pedig fenyegetik a magyar nemzetbiztonságot. A CNBC még csütörtökön felidézte, hogy az OECD éves közgyűlésén, Párizsban a magyar külgazdasági és külügyminiszter már egyszer elmondta, szerinte azért távozik az országból az OSF, mert el akarják rejteni a finanszírozásukat. Most erre azzal erősített rá, hogy nem is az adományaik transzparenciájával van gond, hanem azzal, hogy magának az OSF-nek honnan van a pénze:

„Nem tudom, miért rejtegetik a pénzügyi forrásaikat, de a tény az, hogy akarják elrejteni őket.”

Szijjártó persze azt is elmondta, hogy a Magyarországon működő civil szervezeteknek csak igen kis része panaszkodik a Stop Soros szigorú előírásai, azaz a támogatások nyilvánossága miatt. Ezzel szemben tény, a Stop Soros nem ír elő nagyobb nyilvánosságot, mint ami eddig is vonatkozik a civil szervezetekre, márpedig a hatályos jogszabályoknak az OSF és az általa támogatott szervezetek is megfelelnek – nem tudni legalábbis ezt megkérdőjelező, bárminemű eljárásról.

Erre az OSF New York-i kommunikációs vezetője is felhívta a figyelmet, ahogyan arra is, az OSF és az általa támogatott civil szervezetek valamennyi, tételes beszámolója elérhető a szervezet honlapján, minden működési adatok – nemcsak a magyarországi, hanem a tevékenységükre vonatkozó – teljesen nyilvános.

A CNBC ezután felidézi: a jelenlegi magyar kormány már régóta nyílt háborúban áll a magyar származású Soros Györggyel, aki dollármilliárdos vagyonából forintmilliárdokat adományozott Magyarországon. Soros zsidó túlélője a náci megszállásnak, s rendíthetetlen híve a nyílt társadalomnak, az emberi jogoknak, köztük a menekültek jogainak is, ez utóbbival pedig közvetlenül ellentmond a magyar jobboldali kormánynak.

„A magyar nemzetbiztonsági érdekeknek” – mondta a műsorban Szijjártó, aki szerint az a kormány célja, hogy képes legyen megvédeni az országhatárokat, hogy képes legyen kontrollálni, ki léphet be az ország területére, és hogy megállítsa az illegális migrációt” Szijjártó szerint:

„van egy nyílt vita, egy nyílt konfliktus Soros György és közöttünk, mert van egy teljesen más elképzelésünk Európa jövőjéről. (...) „Van egy teljesen más elképzelésünk arról, hogy Európa kitart öröksége és hagyományai mellett, és van egy totálisan eltérő elképzelés arról, hogy Európának hogyan kell foglalkoznia a migrációval.”

A miniszter arról nem beszélt, hogy mégis mi köze Soros Györgynek akár a magyar, akár az uniós politikai döntéshozatalhoz, ugyanakkor szerinte a filantróp nyíltan el akarta távolítani Orbán Viktor és kormányát a hatalomból, most pedig éppen azért jelentenek szervezetei nemzetbiztonsági kockázatot Magyarországon, mert akarata az áprilisi választáson csúfosan leszerepelt, s ettől frusztrált.

Hogy valójában Sorosnak miféle politikai ambíciói vannak – akár Magyarországon, akár máshol a világban, arra szintén rákérdeztünk Csontos Csabától az ominózus 168 Óra-interjúban.