Programot hirdetett Márki-Zay Péter – zárt körben, felvételről
Változtatásokból nem volna hiány.
Hetek óta csúszik az ellenzéki összefogás kormányprogramjának bemutatása. Szerda délután végül megismerhette néhány meghívott élőben Márki-Zay elképzeléseit, de az eseményre – a HVG-n kívül – nem juthatott be sajtó. A beszédeket sem közvetíthette az ATV élőben.
Sorsdöntő választás lesz április 3-án – hangsúlyozta szerdai programismertető beszédében Márki-Zay Péter, aki szerint az elmúlt 12 évben Európa legszegényebb országa lett Magyarország.
Az új magyar kormány Márki-Zay szerint megtartja a határkerítést, önálló határőrséget állít fel, és a Frontexszel együttműködve megvédi a határokat.
Magyarország az EU és a NATO hűséges tagja lesz
– hangsúlyozta az ellenzéki vezető. Márki-Zay Péter a közbiztonság javítását, falurendőri programot és rendőri béremelést ígért, valamint új külpolitikát is sürget, amellyel Magyarország a Nyugathoz tartozik, nem a Kelethez. Hangsúlyozta, hogy a családtámogatások megmaradnak, a bérek és nyugdíjak emelkednek, ötéves távlatban pedig bevezetik az eurót.
A kormányfőjelölt tervei szerint visszaállítják a vegyes indexálás szerinti értékkövetést a nyugdíjaknál, a lakásmaffiától pedig az elsétálás jogával védenék meg az állampolgárokat. Kijelentette, hogy megerősítik a munkavállalói jogokat, és a férfiak is nyugdíjba mehetnek 40 év munkaviszony után.
Hangsúlyozta: elszámoltatás is lesz mind a 2010 előtti, mind a 2010 utáni bűnökért.
Az európai ügyészséghez történő csatlakozás mellett saját korrupcióellenes ügyészséget is felállítanak. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint az új Magyarország okosan és tisztességesen használja fel a magyar és az uniós adófizetők pénzét.
A politikus azt is kilátásba helyezte, hogy újratárgyalják a Paks II szerződést. Kiemelte, megtartják a rezsicsökkentést, azonban okos és fenntartható rezsicsökkentésre van szükség.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy csökkentik a várólistákat, elérhetőek lesznek a nyugati vakcinák, de nem lesz kötelező az oltás, emelik az egészségügyi és szociális szakdolgozók bérét, valamint a tanárokét is, addig, amíg meg nem áll a szakmán belüli elvándorlás.
„Kínai kommunista migránsegyetem” helyett diákváros lesz, a Klebelsberg központ megszűnik, és ingyenes lesz mindenkinek az első diploma – mondta a politikus, aki létrehozná az önálló környezetvédelmi minisztériumot is.
Az új kormány Márki-Zay szerint szabaddá teszi a sportot, a kultúrát és a sajtót, és ezzel együtt feloszlatják a Médiatanácsot. Nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, új alkotmányt adnak a nemzetnek, amit népszavazással hagyatnak jóvá. Fellépnek a nők bántalmazásának minden formája ellen, támogatnak minden kisebbséget, a teljes cigányságnak segítő kezet nyújtanak. Ezután a miniszterelnök-jelölt megismételte szavait a fideszes politikusok vélt homoszexualitásáról.
Az Emelkedő Magyarország program részeként új alkotmányt szeretnének életbe léptetni, amelynek elfogadásáról népszavazáson dönthetnek a magyar állampolgárok.
Márki-Zay Péter a nők számára az élet minden területén esélyegyenlőséget és társadalmi megbecsülést ígért, továbbá fellépnek a családon belüli erőszak ellen.
Kiállnak a kisebbségek mellett, számára romák felzárkóztatása és felemelkedése becsületbeli ügy. A kormányfőjelölt kiemelte: senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés a szexuális orientációja, bőrszíne miatt.
Hadházy Ákos, független képviselő a korrupció legyőzéséről beszélt. Azt mondta, ha ők győznek április 3-án, akkor mindent megtesznek, hogy az elmúlt években kiépített példátlan bűnszervezet tagjai börtönbe kerüljenek.
„Korrupcióellenes ügyészséget hozunk létre, és súlyosan szankcionálni fogjuk az üvegzseb-program szabotálását”
– közölte. Hadházy azt ígérte, hogy a piaci versenyt erősítik a közbeszerzési rendszerben.
Hadházy Ákos azt ígérte, hogy a piaci versenyt erősítik a közbeszerzési rendszerben.
„Megszüntetjük a haveri alapon kiszórt pénzeket, például a Turisztikai Ügynökség haveroknak leosztott pénzeit.”
Hadházy Ákos hangsúlyozta, hogy az általuk hozott korrupcióellenes törvények egytől-egyig mindenkire érvényesek lesznek.
A következő szónok Komjáthi Imre, az MSZP-országgyűlési képviselője volt.
A politikus ellenérzésének adott hangot, hogy az üzletekben már brutális méretű a drágaság, a családok egyik hónapról a másikra élnek. „A családok felének nincs megtakarítása. Hiába dolgoznak, ha elromlik a hűtőszekrény, képtelenek újat vásárolni. Magyarországon úrrá lett a dolgozói szegénység” – vélekedett.
Komjáthi Imre szerint itthon a megélhetésnek kell lennie a legfontosabbnak. Éppen ezért győzelmük esetén visszaadják a dolgozóknak a megélhetés biztonságát.
„Adómentes lesz a minimálbér, adójóváírással visszatérítjük a személyi jövedelemadót. Sávosan növeljük mindazok fizetését, akiknek nem éri el a fizetése a minimálbér másfélszeresét.”
A szocialista képviselő ígérete szerint a közszférában fizetésemelési programot hoznak létre, helyreállítják a megcsonkított cafeteriát, a „dolgozókat kizsigerelő” rabszolgatörvényt eltörlik, továbbá 3 helyett 9 hónapra növelik az álláskeresői járulékot.
Ezt követően Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarország elnöke szólt.
A politikus elítélte, hogy betegség esetén „januárban csak májusra, májusra csak decemberre van orvosi időpont. Így kénytelenek vagyunk 30 ezreket otthagyni egy magánorvosnál, miközben évtizedek óta fizetjük az egészségügyi hozzájárulást.”
Az Egységben Magyarországért a választási győzelem esetén új, önálló egészségügyi minisztériumot hoz létre.
A politikus hangsúlyozta, hogy a KSH szerint az elmúlt évben 17 ezer orvos és egészségügyi dolgozó hagyta el a pályát. „Nem véletlen, hogy Európában nálunk halnak meg a legtöbben rák, infarktus következtében, és Covid is itt szedte a legtöbb áldozatát” – hangsúlyozta.
Szabó Tímea szerint Orbán Viktornak fontosabb a stadion, mint az emberek gyógyulása.
Az oktatás renoméjának visszaállításáról beszélt Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője.
A politikuskormányra kerülésük esetén azonnal önálló oktatási minisztériumot ígért. „Miközben mindent megtettek azért, hogy a jó oktatást a fideszes holdudvaré legyen, tönkretették az állami oktatást, a szakmunkásképzést.” Arató Gergely azt ígérte, mindezt helyre fogják állítani.
„Olyan oktatást szeretnénk, amely megtanít gondolkozni. Ami esélyegyenlőséget teremt falusi és városi, roma és nem roma gyerek számára” – mondta. Arató Gergely azt helyezte kilátásba, hogy 18 évre emelik a tankötelezettséget, mentor és ösztöndíj-programokat hoztak létre.
Az egyesült ellenzék megszüntetné továbbá a tankerületi rendszert, újra a pedagógusokra és a szülőkre bíznák, hogy mikor iskolaérett a gyerek.
A Demokratikus Koalíció politikusa hangsúlyozta, hogy vissza kell szerezni az egyetemeket a fideszes alapítványoktól. Azt ígérte, hogy győzelmük esetén az összes egyetemi hallgató magas tandíjak nélkül, ingyen szerezhet majd diplomát.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a szavát adta, hogy megőrzik a rezsicsökkentést, de fejlesztik és igazságosabbá teszik.
Az egyesült ellenzék kiterjesztené a családi csődvédelem rendszerét. „Mi minden eszközt biztosítunk majd a meddő pároknak, hogy megszülessen a gyermekük” – mondta a jobbikos képviselő.
Z. Kárpát Dániel kilátásba helyezte, hogy mindenki számára elérhetővé tennék a családtámogatási rendszert, és növelik a GyES összegét.
Megszüntetnék a gyermekéhezést az országban. A politikus szerint duplájára emelik és értékállóvá teszik a családi pótlékot, továbbá kiterjesztik az egyszülős családokra is a nagycsaládoknak járó kedvezményeket. „Ígérjük az akadálymentesítést a közlekedés- és a munkaerőpiac tekintetében. A minimálbérhez igazítjuk és munkaviszonyként ismerjük el az otthonápolást.”
A Jobbik alelnöke kitért a kilakoltatásra is, szavai szerint garantálják, hogy önhibáján kívül senki se vesztheti el a lakhatását. Szót ejtett a bérlakásprogramról is, amit végre beindítanának, méghozzá hazai kivitelezőkkel. Évente több ezer bérlakást hoznának létre, valamint otthonteremtési programba bevonnák az üresen álló ingatlanokat is.
„Az egyesült ellenzék alkotmányba foglalná a lakhatási jogot”
– mondta Z. Kárpát Dániel. Márki-Zay Péter kormánya legalább a kétszeresére emelné a teljes öregségi nyugdíj összegét. „Újraszőjük a gyermekvállalástól a nyugdíjig a teljes szociális védőhálót” – ígérte a jobbikos képviselő.
Lengyel Róbert rendőrtiszt a katasztrófevédelem kabinetvezetője az ellenzéki tömörülésben, aki a rendvédelem feladatairól beszélt.
Siófok polgármestere szerint teljes morális válság lett úrrá a rendvédelmen.
Lengyel Róbert azt ígérte, azonnal megemelné a több mint 10 éve változatlan rendészeti alapot, valamint korrekt bértáblát hoznának létre.
„Ha mi kerülünk kormányra, akkor minden falunak lesz rendőre” – hangsúlyozta a rendvédelmi szakember, aki újjászervezné az országos katasztrófavédelmet, és ismét önálló tűzoltóságot hozna létre, és átszervezné a TEK-et is.
Végül Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője ismertette az Egységben Magyarország zöldprogramját.
A Lehet Más a Politika képviselője kilátásba helyezte, kormányra kerülésük esetén önálló „zöldminisztériumot” hoznak létre, és erősítik a civil kontrollt is. Alapvetőnek nevezte a klímavédelmet és zöld energiára való fokozatos áttérést is.
Tervük, hogy 2030-ra 15 százalékra csökkentik az energiafogyasztást, és évi 100 ezer lakás energetikai korszerűsítését végeznék el. Beemelnék az alaptantervbe a klímavédelem és az energiatudatosság oktatását.
A Paks II beruházással kapcsolatban Schmuck Erzsébet ezt mondta. „Immár kiderült, hogy a Paks II. kockázatos és korrupciógyanús beruházás, nem véletlenül titkosította a tárgyalásokat Orbán és Putyin. Az Egyesült Ellenzék éppen ezért azonnal felülvizsgálná a Paks II-t.”
(Kiemelt kép: Márki-Zay Péter beszél az Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott közös ellenzéki megemlékezésre, az Andrássy út–Dózsa György út sarkán. Budapest, 2021. október 23. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)