Egy magyar-nigériai pár volt az a török amorózó, aki milliókat csalt ki internetes ismerőseitől

Milliókat csalt ki a páros az interneten megismert áldozataitól. 

2022. augusztus 3., 15:13

Szerző:

Egy 50 éves faddi nő tett bejelentést 2021. július végén, hogy egy társkereső alkalmazáson keresztül összeismerkedett egy férfivel, aki török építészmérnöknek adta ki magát. Körülbelül 1 hónapig írogattak egymásnak, majd a férfi azt állította, hogy egy nagy értékű csomagot küldött a bejelentőnek. Rábírta a nőt, hogy a csomag behozatali vámjaként egy általa megadott pénzintézetnél vezetett bankszámlára és névre fizessen be 352 ezerforintot, aminek ő eleget is tett – derül ki a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányásg közleményéből. 

A csomag nem érkezett meg és a férfi is elérhetetlenné vált.

Az ügyben a szekszárdi rendőrök nyomozni kezdtek és eljutottak a bankszámla tulajdonosához, egy 51 éves budapesti nőhöz. Megállapították, hogy a számlaszámára több hasonló befizetés is érkezett más károsultaktól több, mint 3 millió forint értékben.

A nyomozók a nőt gyanúsítottként hallgatták ki pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ennek során beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a számlanyitásra egy magyar nő és egy afrikai férfi vette rá. A számlán lévő pénzt a későbbiekben a magyar nőnek kellett átadnia.

A bűnügyesek a továbbiakban azt is megállapították, hogy az 51 éves nőnek más bankoknál is voltak bankszámlái, melyekre 20 és 30 millió forint közötti, eddig ismeretlen károsultak által befizetett pénz érkezett. Ezt is az említett magyar nőnek kellett átadnia.

A rendőrségnek a széleskörű nyomozás során sikerült a magyar nő és az afrikai férfi személy- azonosságát megállapítani. Kiderült, hogy egy házaspárról van szó, akiknek már korábban is voltak hasonló ügyeik.

A budapesti lakásukon megtartott kutatás során mobiltelefonokat, tableteket, laptopot, készpénzt és más bizonyítékokat foglaltak le.

A 40 éves magyar nőt és a 35 éves nigériai állampolgárságú férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki csalás vétség és pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Előbbi tagadta a bűncselekmények elkövetését, társa pedig nem tett vallomást.

A férfit ezt követően őrizetbe vették és az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A bíróság a 35 éves gyanúsítottat a napokban letartóztatta. Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.