Egészen friss: Alföldi visszavonta a megállapodást

Alföldi Róbert sajtóközleménye néhány perce jelent meg a Nemzeti Színház :

2010. november 17., 20:43

A Nemzeti Színház vezetőjeként engedélyeztem, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén, november 30–án, a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében ünnepi megemlékezést tartsanak a Nemzeti Színházban, és bérbe vegyék a Nagytermet. Tettem ezt azon mély meggyőződésem alapján, hogy a két nemzet viharos történelme után, a román és a magyar nép a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz.
Sajnos rosszul mértem fel azt, hogy ezen döntésem félreérthető, és ezzel sok magyar ember érzését megsértem. Miközben továbbra is hiszek abban, hogy a múlt fájdalmait európai módon és felelősen kell feldolgozni, az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakult helyzetet.
Ezért, mint a Nemzeti Színház főigazgatója, a színház bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel visszavonom. Ennek következményeként a rendezvény helyszíne nem a Nemzeti Színház lesz.

Budapest, 2010. november 17.

Alföldi Róbert