Eddig kilencszer állítottak elő hajléktalant hajléktalanságért
A szabálysértési törvény módosítása október 15-én lépett hatályba, amely megtiltja a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. Azóta november 19-én estig 259 esetben alkalmazott a rendőrség helyszíni figyelmeztetést, és 9 szabálysértési előkészítő eljárás indult – közölte a 168 Óra érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság.

A módosítás minden eddiginél szigorúbban bünteti a közterületen élő hajléktalan embereket. Eszerint ha a hatóság három hónapon belül háromszor szólítja fel a hajléktalan embert a közterület elhagyására, negyedik alkalommal megindítja a szabálysértési eljárást, így 72 órára azonnal őrizetbe vehető az illető, majd pedig a bíróság dönthet azonnali elzárásról is. Ha valaki nem fogadja el a szociális ellátást, akkor a börtönt kockáztatja.
Az eljárás során az érintettek ingóságait elveszik, a „tárolhatatlan dolgokat” megsemmisítik, a procedúráról pedig a kormányzati szándék szimbolikus lenyomataként „megsemmisítési jegyzőkönyvet” készítenek.
Kíváncsiak voltunk, hogy megyénként hány figyelmeztetést adtak ki eddig a hajléktalanoknak, de az ORFK közlése szerint országos statisztikai kimutatást vezet. Megyei bontást a szabálysértési előkészítő eljárásokról kaptunk. Eszerint 1 Pest, 1 Fejér, 2 Baranya, 1 Somogy, 1 Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, 3 pedig Budapesten indult.
Az intézkedés ellen bírók és ügyvédek, társadalomkutatók, pszichológusok is tiltakoztak arra hivatkozva, hogy az a hajléktalanságot kriminalizálja. A Kaposvári és a Székesfehérvári Járásbíróság pedig az Alkotmánybírósághoz fordult, mert a két testület szerint a jogszabály-módosítás ellentétes az elesettek és szegények megsegítésének kötelezettségével, a jogállamiság követelményével, az egyenlőségre, a diszkrimináció tilalmára és a tisztességes tárgyaláshoz való jogra vonatkozó rendelkezésekkel.
Mindenesetre eddig egy embert sem ítéltek elzárásra.