Ébresztő! Mellrák!
Dóri is itt volt ma. A fiatal nő három évvel ezelőtt szembesült a diagnózissal, csakis a saját agilitásán múlt, hogy életben maradt. Ő ugyanis csak negyedszerre kapott helyes diagnózist. Amikor megérezte a csomót a mellében, azonnal orvoshoz fordult. Ultrahangvizsgálatra küldték, de semmi rendkívülit nem állapítottak meg. A fiatal nő még kétszer nekifutott, mert már fájt is az a csomó, de amúgy sem gondolta természetesnek, hogy ott van. Hét hónap múlva aztán odáig fejlődött az elváltozás, hogy már csaknem a legsúlyosabb stádiumot állapították meg. Jött az amputációs műtét, majd a kemoterápia.
Fotó: Bazánth Ivola
Dóri szerencsére mindezt túlélte. Ma eljött, a sarokban meghúzódva hallgatta a betegség minden aspektusát megvitató beszélgetések sorát és elgyengült hangon csak annyit mondott: rettenetesen felkavarta. "Nagyon-nagyon fontos dolgokat hallottam, s bárcsak hallhattam volna ezt akkor, vagy hallhatnák am mind többen, egészségesek, már betegek, hozzátartozók és persze a szakemberek” – mondta szűkszavúan a ma is alig negyven éves nő, aki még nem igen mer a nyilvánosság elé állni, bár ma eljött, és személyes példájával ő is segíteni szeretne.
Ezen a szombaton viszont betegek egész sora állt ki, akár divatbemutatón fürdőruhában, fehérneműben, hogy felhívják az érintettek, az egészségesek, a társadalom figyelmét, ébresztőt fújni azért, hogy ne kelljen sorstársaik sorát elveszíteni csak azért, mert nem léptek időben, vagy vártak hosszú-hosszú hónapokat akár, hogy megfelelő terápiához jussanak.
Leginkább az okokat keresték és persze a betegek támogatásának lehetőségeit mutatták be a panelbeszélgetések szereplői. Onkopszichológusok arról a támogató munkáról beszéltek, ami a gyógyítást alapjaiban határozza meg: azok a betegek, akik szociális és családi támogatást kapnak, legalább kétszer akkora eséllyel veszik fel a harcot a betegséggel és előzik meg a kiújulást. Igaz, ma a betegek fele pszichológiai és szociális támogatás nélkül is megküzd a betegséggel, a többieknek viszont – jó esetben és jó helyen is – legfeljebb a 20-25 százaléka él ezzel a lehetőséggel.
A nap talán legnagyobb vitákat kavaró része az orvosok részvételével zajló beszélgetés volt, ahol arra igyekeztek válaszokat találni, vajon mi okozza a rendszerben a súlyos időveszteséget. Dr. Bodoky György, az egyesített Szent László és Szent István kórház onkológiai osztályának vezetője, a Klinikai Onkológusok Társaságának tiszteletbeli elnöke szerint alapelvárás lenne mindenhol, hogyha már bekerült a rendszerbe a beteg, szigorú határidőkkel rendeljék vissza és telefonáljanak utána, ha esetleg az időpontján nem jelenik meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy minden beteg merjen kérdezni, bármilyen reakciót is kap orvosától, ez ugyanis az ő életéről szól. Kérjen másodvéleményt, ez nem azt jelenti, hogy megkérdőjelezné saját orvosának szakértelmét.
Azt azért ő is elismerte: a rendelési idő nagyon szűkös, jó ha 2-3 perc jut egy páciensre, ebben az időben pedig nehéz megfelelő és kielégítő válaszokat adni. De hisz abban, hogy a beteg igenis legyen érdekérvényesítő, ha azt látja, a gyógyulásában akadályoztatva van. Szerinte, ha már a beteg az onkológusok elé kerül, legfeljebb a ,,tenni akarás hiánya” lassíthatja ezt a folyamatot. Miután a rákgyógyításban különböző szakterületek együttműködése a kulcs, épp ezért a kezelés valamennyi pontján mindenkinek arra kell törekednie, hogyaz útja akadálymentes legyen, ha pedig ez nem megy, annak adjanak hangot. A professzor ezúttal is hangsúlyozta: legyenek nyilvánosak a különböző onkológiai centrumok statisztikái, ez ugyanis az egyetlen olyan mutató, ami világosan láttatja, hol lehetnek gondok a rendszerben.
Dr. Bittner Nóra onkológus, a Magyar Rákellenes Liga elnöke közös harcra szólította fel az orvosokat és a betegeket. Meggyőződése szerint kettőjük kapcsolata nagyban meghatározza a kezeléssel eltöltött idő hosszát is. Olyan bizalmi viszonyt tart fontosnak, ahol nincs kellemetlen kérdés, ahol a páciens mer kérdezni és nem azért keres más alternatívákat, mert fél, vagy információk híján nem tudja, mi vár rá. Hasonlóan nagy gond lehet az is például, ha valaki a mammográfiáról mindössze annyit hall, hogy fájdalmas lehet, ezért keres más, szűrővizsgálatnak hirdetett lehetőségeket, amelyek viszont könnyen hamis eredményt adhatnak. "Az első és legfontosabb, hogy az emberek menjenek el a szűrővizsgálatokra, de a veszélyeztetett korcsoportokon kívül is figyeljen mindenki, ha bármilyen eltérést lát, forduljon azonnal a szakemberekhez”– hívta föl a figyelmet a szakember.
Fotó: Bazánth Ivola
A Hídséta férfi ,,arca”, Nagy Ervin színművész a férfiak felelősségéről beszélt, s ezért is vállalta a mozgalom nagyköveti szerepét. Ez nem egyszemélyes játszma! Érintett benne a család, az egész társadalom, és, mi, férfiak. Fiúk, testvérek, férjek, apák. Nem csak udvarolni kell a kedvesünknek, hanem óvni és félteni is őt. Nekünk is tudnunk kell a betegségről, főleg, hogy gyakran mi vesszük észre legelőbb az elváltozást. Kérni a nőket, hogy vegyenek részt a szűrésen, ha baj van, segíteni a gyógyulást, hogy a családok megmaradjanak egy ilyen kritikus időszak közben és után.
Mellette megjelent a sétán dr. Peták István kutatóorvos, a Oncompass Medicine diagnosztikai központ vezetője, ma szigorúan magánemberként és személyes érzéseivel, emlékei miatt csatlakozott a kezdeményezéshez. "Két évvel ezelőtt halt meg egy jó barátom, Vizy Dorka rádiós műsorvezető ebben a betegségeben. Az ő esete lényegében a téma valamennyi gyermekbetegségét hordozta. A mai napig nem hevertem ki, de úgy gondolom, ezzel a sétával adózom emlékének és esetleg fel tudom ébreszteni a társadalom figyelmét arra, hogy ez a betegség időben megelőzhető. Még ma is halnak meg nők úgy, hogy senki sem figyelmeztette őket: ha felmenői, rokonai között volt már emlő-, vagy petefészekrák, kötelező a genetikai tanácsadás és a fokozott figyelem, hisz komoly kockázata van a betegségnek” – mondta Peták István.
Ma Magyarországon naponta öten halnak meg mellrákban. Egy olyan betegségben, ami időben felfedezve, korszerű kezelésekkel nagyon jó eséllyel gyógyítható. Vagyis ezeknek a tragédiáknak jelentős része megelőzhető lenne. A szűréseken való részvétel alacsony, a meghívott nők alig a fele jelenik meg , pedig ha hetven százalékuk megjelenne, ezerrel kevesebb anyát, feleséget, testvért, gyermeket veszítenénk el évente.
Szomorú tény: Magyarországon 2012-ben a 7700-at is meghaladta az új mellrákos esetek száma, ami csaknem ezerrel több az előző évinél. A hazai helyzet aggodalomra ad okot: egyszerre vannak jelen a fejlett országok kockázatai, valamint a szegénység, a rossz szociális helyzet okozta veszélyek. A mammográfiát követő további vizsgálatokra, majd a kezelésekre hosszú hónapokat kell várni. A szűrőprogram hatékonyságáról semmilyen visszajelzés nem születik, a szűrési eredmények nincsenek összekapcsolva, az ötéves túlélésre vonatkozó adatok mindmáig nem készültek el. Az eddigi egyetlen ilyen jelentés az Országos Onkológiai Intézet munkatársaitól ered, ami szerint a túlélés 63, az egy éven belüli halálozás pedig 25 százalékos – mindkét adat lényegesen rosszabb a nemzetközi átlagnál. Minden negyedik mellrákos nőt elveszítjük, pedig idejében felismerve a kór szinte tökéletesen gyógyítható. Egyértelmű, hogy a felvilágosítás, az egészségügyi kultúra és a szociális-gazdasági háttér meghatározó a szűrésben, ugyanakkor a diagnózist követően a megfelelő terápiához hozzáférés sorsdöntő a túlélésben.
Az idei, 13. rendezvényen több százan vonultak át a rózsaszínbe öltöztetett Lánchídon, ezúttal ébresztőórákkal, hogy az egész társadalom figyelmét ezzel hívják fel arra: a mellrák nemcsak a nők ügye, hanem az egész családé, az egész társadalomé – ráadásul sokszor a férfi veszi észre a nő testében az elváltozást. Ezért újított idén más szempontból is a mozgalom. Nem csak női "nagyköveteket” kértek fel arra, hogy részvételükkel segítsenek a lakosság irányába kommunikálni, Pásztory Dóri paralimpiai bajnok úszó, Südi Iringó táncművész mellett idén Nagy Ervin színművész is vállalta, hogy a mellrák-kampány arca lesz és kiáll a betegség időbeni felismeréséért, azokért a nőkért, fiatal lányokért, akik az éberség hiánya miatt veszítik el esélyeiket a betegséggel szemben.
