Váratlanul még hat holttestet találtak a Dunában Hableány áldozatainak keresése közben
Hány olyan személy holtteste került eddig elő a Dunából a Hableány áldozatai után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek, vagyis akik nem a sétahajón tartózkodtak, amikor az elsüllyedt? - tette fel a 168 Óra a kérdést a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályának. Tájékoztatásuk szerint
a május 29-én történt tragédia óta eltelt időszakban a fővárostól délre eső szakaszról hat olyan ember holttest került elő, aki nem a hajóbalesetben vesztette életét.
A holttestek Budafok térségében, Dunaújvárosnál, Érd térségében, Csepeli révnél, Szigetszentmiklósnál és Dunaharasztinál kerültek elő.
További kérdésünkre szerda reggel a BRFK azt is közölte, hogy a hat elhunytból öt személyazonosságát már megállapították, egy ember azonosítása folyamatban van.
Magyarország történetének legnagyobb polgári hajókatasztrófája óta majdnem két hónap telt el. A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Mindössze heten élték túl a balesetet. 27 áldozatot megtaláltak és azonosítottak, egyet még keresnek.
A 24.hu szerint egy nő a hajóbaleset utolsó, még meg nem talált áldozata, akit a BRFK a Készenléti Rendőrséggel, az érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal, valamint a koreai tűzoltókkal együttműködve továbbra is eltűntként keresnek. A keresés kiterjed a Duna teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére is. Naponta átlagosan 8-10 hajóval folyik a kutatás.
A Hableány áldozatainak azonosítását a Magyarországon 2018 óta létező, Interpol-protokoll szerint kiképzett nemzeti DVI-egység (Disaster Victims Identification) végzi. Munkájukat nagyban segítette a dél-koreaiak ujjnyomat-nyilvántartása, de minél később találnak meg egy áldozatot, annál nehezebb ujjnyomat alapján azonosítani. Az áldozatazonosítók munkájáról ebben a riportban írtunk részletesebben.