Drágán konzerváljuk a szegénységet – Szikra Dorottya a pelenkázó-mosogató apukák fontosságáról

A Fidesz szociálpolitikai eszközökkel növeli az egyenlőtlenségeket, de úgy tűnik, ez nem vált ki nagy felháborodást – mondja lapunknak Szikra Dorottya, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Nemcsak arról beszélgettünk, hogy sikeres lehet-e a kormány demográfiai fordulata, hanem arról is, hogy miért nincs baloldali alternatíva.

2018. május 19., 07:07

Szerző:

– Sokakat meglepett a Fidesz elsöprő győzelme. Az ön véleménye szerint miért veszíthette el a kapcsolatát a szavazókkal a baloldal? Egyáltalán, hagy-e teret a Fidesz arra, hogy a problémákra markáns baloldali válasz érkezzen?

– A migránsüggyel kapcsolatos kőkemény, semmi másnak teret nem hagyó propaganda mellett valószínűleg a szociálpolitika és a családpolitika is fontos szerepet játszott a Fidesz győzelmében. Egyébként engem is meglepett, hogy a legszegényebbek, a kis falvakban élő szegények mennyire egységesen szavaztak a Fideszre.

– Hiszen épp hozzájuk ér el kevéssé a Fidesz szociálpolitikája.

– Igen. A Fidesz szociálpolitikája ugyanis fölfelé céloz, soha nem látott mértékben költenek a jól kereső vagy legalábbis nagyon stabil munkaerőpiaci helyzetben lévő családokra, miközben a szegényebbeknek jutó ellátásokat elsorvasztják. Tehát a 2010 utáni szociálpolitikának legnagyobb vesztesei a szegények.

– Csakhogy a közmunkával a 22 800 forintos segély helyett 59 000 forintos díjat kapnak.

Fotó: Hernád Géza

– Ez lehet a kulcs. A Fidesz az első időszakra, 2010–2013-ra időzítette a kellemetlen szociálpolitikai lépéseit, és a választások közeledtével mindkét alkalommal csendesebb, támogató időszak következett, ami a szegényeket is jól érintette. Például a kezdetekben a Fidesz kilencről három hónapra csökkentette a munkanélküli-járadékos időszakot, és 28 ezerről 22 ezer forintra csökkentette azt a segélyt, ami e minimális három hónap után járt a munkanélkülieknek. Ezek elképesztő elvonást jelentettek a válság alatt. Ráadásul bevezették a közmunkás-minimálbért, ami a minimálbér hatvan százaléka, valamint a részállású közfoglalkoztatást is. Ezzel rengeteg embert be tudtak pörgetni a közmunka rendszerébe, ugyanakkor korábban nem tapasztalt nyomorba döntöttek más családokat. Akiknek érettségijük vagy szakmájuk van, azok közül is sokan elveszítették a munkájukat a válság alatt. Számukra azonban a munkanélküli-ellátások új rendszere elfogadhatatlan volt, így részben ezek az intézkedések indították el a szakmunkások tömeges kivándorlását. Összességében a fenti durva megszorításokhoz képest a teljes munkaidős közfoglalkoztatás – amelyhez 2014-től visszatért a rendszer – valóban komoly javulást jelenthetett.

– Visszatérve az ellenzéki mondandóhoz…

– Talán arra lehetett volna építenie az ellenzéknek, ha egyetértenek a közmunkaprogramok jelenlegi rendszerének fenntartásával, hogy a szocialisták által kormányzott időszakban a közmunkás-minimálbér megegyezett a minimálbérrel, most pedig annak a 60 százaléka. Nem vagyok politológus, de talán lehetett volna erőteljesebben kampányolni legalább azzal, hogy ha mi jövünk, akkor ismét a minimálbért kapjátok. De én nem nagyon láttam a baloldal közmunkával kapcsolatos koncepcióját.

– Pedig e mostani rendszer a Gyurcsány Ferenc vezette kormány Út a munkához programjában gyökerezik.

– Igen, azt futtatta föl a Fidesz. És politikai szempontból ügyesen, hiszen előbb megszorítottak, majd fölpörgették a közmunkát, miközben a választások közeledtével nem csökkentették drasztikusan az olyan ellátásokat, mint a családi pótlék.

– A családi pótlék magától is csökkent a Fidesz-kormányok alatt.

– Az infláció által valóban elsorvadt, mára a korábbi reálértékének több mint egyharmadát elveszítette. Ugyanakkor politikailag sikeres taktikának bizonyult, szemben a Bokros-csomaggal vagy akár Bajnai politikájával, hogy sem a gyes, sem a családi pótlék nominális értékét vagy az ellátás hosszát nem csökkentették. Ismerve a családi ellátásokkal kapcsolatos hazai érzékenységet, egy ilyen lépés éles politikai reakciót váltott volna ki.

– A közmunka esetében nem valamiféle munkafeltételhez kötött segélyrendszerről van szó? Mert vissza ugyan nem vezet a munkaerőpiacra, de van olyan üzenete, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, és ennek az üzenetnek a 200 milliárdos árát is hajlandók vagyunk megfizetni.

– De, ez konkrétan egy munkafeltételhez kötött segélyezési rendszer. Ugyanakkor a közmunkaprogram, ma már látjuk, valóban nem fekete-fehér történet. A közmunkában részt vevők egy csoportja úgy érzi, hogy megbecsültebb tagja a társadalomnak, sokaknál együtt járhat a helyi kis közösségbe való egyfajta betagozódással.

– És hogyan lehetett volna ezzel szemben baloldali gondolatot megjeleníteni?

– Szerintem a baloldali gondolat az lett volna, hogy a válság idején nemhogy megrövidítjük, de meghosszabbítjuk a munkanélküli-járadékos időszakot, és a felnőttképzésre kellett volna ekkora összegeket fordítani, hogy amikor elmúlik a válság, foglalkoztathatók legyenek az emberek. Ehhez képest a közmunka nagyon sovány vigasz és nagyon drága program, tulajdonképpen zsákutca, mert bezárja az érintetteket egy bizonyos élethelyzetbe, ami, meglehet, valamivel jobb, mint néhány évvel korábban, de kiút nincs belőle. Ahhoz ugyanis képzettség kellene, olyan kompetenciák, amelyeket a mai munkaerőpiac megkíván. Egyrészt az ország így elveszített több százezer embert, másrészt rengeteg pénzt is, amit arra költöttünk, hogy konzerváljuk a szegénységet.

Fotó: Hernád Géza

– És épp e réteg gyerekei előtt záródnak be az oktatás kapui is.

– Igen, el van vágva előlük a felemelkedés lehetősége, ami elképesztő tragédia. És ehhez képest igenis van baloldali alternatíva. Számomra meglepő volt, hogy gyakorlatilag az összes ellenzéki párt – beleértve a Jobbikot is – balos szociálpolitikai programmal állt elő. A Jobbikon kívül valamennyien alapjövedelmet vagy feltételekhez kötött minimumjövedelmet javasoltak, a Jobbik pedig a családi pótlékot a kétszeresére javasolta emelni. Visszatért az alapnyugdíj gondolata is. Számomra rejtély, hogy miért nem kommunikálták ezeket a javaslatokat hangosabban, hiszen lett volna mire építeni egy baloldali, jóléti politikákról szóló kampányt.

– Nem lehetséges, hogy ezekre a hívószavakra az átlagválasztó nem reagál?

– Szerintem nagyon nehéz dolga van a baloldalnak, hiszen a múltban meglehetősen ambivalensen viszonyultak a jóléti rendszerekhez. Az egyik példát már említettük, a közmunkát, amely helyett valódi alternatívát viszonylag nehezen hihetően fogalmazna meg az az MSZP, amelyet egykoron Gyurcsány Ferenc vezetett. Szerintem az emberek fejében van az is, hogy a Horn-kormány annak idején nagyon markáns baloldali programmal indított, majd jött a Bokros-csomag. Tehát nagyon határozott irányváltást kellene felmutatniuk ahhoz, hogy az emberek elhiggyék, más történne, ha hatalomra kerülnének, és a vége nem lenne feketeleves, vagyis megszorítás.

– De nem erről szólt a kampány.

– Volt egy nagyon rövid időszak, amíg még Botka László pályán volt, amikor a „fizessenek a gazdagok” kampány elindult, azt azonban nem tudtuk meg, hogy volt-e mögötte más, ennél konstruktívabb szociálpolitikai gondolat. Ha az egyszerű szlogen mögé például odateszik azokat az elemeket, amelyek egyébként benne voltak az MSZP–Párbeszéd programjában, talán lehetett volna alternatívát állítani.

– Vajon a kampányban miért nem állt ki a baloldal az egészségügy rettentő helyzetével? Más országokban az ilyen botrányokba kormányok buknak bele.

Fotó: Hernád Géza

– Ráadásul a felmérések mind azt mutatják, hogy súlyos aggodalom él az emberekben az egészségügy és az oktatás állapotával kapcsolatban. Csak ezt a kormány felülmúlta egy még nagyobb aggodalommal: a migránsüggyel.

– Menekültek nem jönnek, viszont a demográfiai helyzet aggasztó. Valódi cél vagy csak hatalmi politika, hogy szülessen minél több gyerek?

– Nem tudom, mi az, amit Orbán Viktor valójában gondol és mi a propaganda. Talán egy ponton maga is elhiszi, amit mond. Azt látni kell azonban, hogy ez a diskurzus szintjén szépen felépített történet: egyfelől kívülről jövő migránsveszély van, amitől megvéd bennünket a kormány, másfelől a belső erőforrásainkra, a családpolitikára fókuszálunk. Orbán e kettőt állítja szembe egymással, és egyúttal a magyar megoldást „a nyugatival” is szembehelyezi. Németországban, Franciaországban a demográfiai és gazdasági problémák egy részét a kézben tartott bevándorlás- és menekültpolitikával kezelik.

– Nyilvánvalóan nemcsak a francia feminista mozgalom hatására létrejött esélykiegyenlítő törvények következtében vannak jobb demográfiai mutatóik, hanem a menekültek, illetve a korábban bevándorlók miatt.

– Persze. Ezzel szemben mondja Orbán, hogy mi inkább arra építünk, hogy szülessen sok magyar gyerek. Demográfusok szerint pusztán családpolitikai eszközökkel lehetetlen lesz teljesíteni a 2,1-es fertilitási rátát, de akár az 1,8‑ast is elérni. Ehhez még legalább két dolgot kellene tenni. Az egyik az okos bevándorláspolitika lenne, amelynek keretében ellenőrzött körülmények között engedünk be embereket. A másik az egészségügyi ellátás javítása annak érdekében, hogy kevésbé korán haljanak meg és egészségesebben éljenek a magyarok.

– De azt kár lenne tagadni, hogy vannak elismerésre méltó erőfeszítései a kormánynak. Az elmúlt időszakban óvodafejlesztés, bölcsődei hálózatfejlesztés is kezdődött.

– A Fidesz a bölcsődébe íratott gyerekek arányát tekintve jobban teljesít, mint a korábbi szocialista vagy szocialista-liberális kormányok. Az ő idejükben végig tíz százalék körül stagnált ez az érték, most pedig 16-17 százalékon áll. Ez lassú, de fokozatos fejlődés, ami a szociálpolitikában jobb, mint a hirtelen nagy váltás.

– Nem ismerek friss felmérést, amely arról szólna, hogy a magyar társadalom a többi európai országhoz képest mennyire tolerálja az egyenlőtlenségeket. Most úgy tűnik, nem ez volt a leglényegesebb kérdés, és az ellenzéknek sem sikerült ilyen narratívát elindítania. De tény, hogy az, amit a Fidesz csinál, egészen különleges mutatvány, hiszen szociálpolitikai eszközökkel növeli az egyenlőtlenségeket. Azt tudjuk régebbi kutatásokból, hogy az emberek adótudatossága, illetve az ellátásokkal kapcsolatos tudása nagyon gyenge, tehát nem érzékelik, ki mit kap és hogy ők mitől esnek el. Az ellenzéknek lehetett volna edukációs szerepe abban, hogy ezt elmagyarázza az embereknek.– Ugyanakkor az egyenlőtlenségek annak ellenére is nőnek, hogy bizonyos társadalmi rétegek relatív jövedelmi helyzete javult. De miért tolerálja a társadalom az egyenlőtlenséget?

– Az Orbán-kormány deklarálta, hogy változtatni akar a demográfiai trendeken. Ehhez képest a kormányban egyetlen női miniszter lesz, és miközben szó volt róla, hogy a családügy külön tárcát kap, ezt végül elvetették.

– Úgy látom, hogy valamiféle fordulatot jelzett volna, ha Novák Katalin tárcát kap. Ő ambiciózus, européer, a kormány többi tagjához képest fiatal nő, akinek határozott elképzelése és stratégiája van.

– Lehet, hogy ez volt a baj.

– Nem tudom. Én fontosnak tartottam a miniszterelnöknek azokat a mondatait, amelyek szerint szeretne a nőkkel egy új szerződést kötni. Azt gondoltam, hogy ez talán változást jelent a korábbi politizáláshoz képest, és erre ráerősített volna egy komoly női személyiség beemelése a kabinetbe. Az új humánminiszter, Kásler Miklós személye az ez irányú reményeket hamar lehűtötte. Amit eddig tudunk róla, az alapján inkább a keményvonalas konzervativizmus megerősödését várhatjuk. Mégis, induljunk ki abból, hogy Orbán Viktor tényleg szeretné megismerni, hogy milyen gondokkal küzdenek a magyar nők. Még ha csak a reprodukció kérdésére is kívánja szűkíteni a nőkkel való párbeszédet, amit persze nem helyeselnék, legalább három kérdésben mindenképpen lépnie kell. Először is meg kellene emelnie azoknak az ellátásoknak a színvonalát, amelyek a nőknél landolnak, hiszen ők végzik a családon belül a gondozási munkákat. Idetartozik a családi pótlék, az ápolási díj, a gyes és a gyet. A családi adókedvezmény, amelynek az összege folyamatosan nőtt, legutóbb a kétgyerekeseknél jelentősen, tipikusan a férfiak számláján köt ki, hiszen nekik magasabb a fizetésük. Ez kiszolgáltatott helyzetbe hozza a nőket és szegénységbe sodorja az egyedülálló anyákat. Másrészt magas színvonalú állami szociális és gondozási szolgáltatásokat kellene az ország összes pontján nyújtani. Ehhez elengedhetetlen a fizetett gondoskodó szakmák tisztességes megfizetése. Így meg kellene emelni a bölcsődében dolgozók, a szociális munkások és az ápolók bérét is. Harmadrészt pedig ösztönözni kellene a férfiakat a gondoskodó munkákban – gyereknevelésben, idősgondozásban, házimunkák elvégzésében – való intenzív részvételre, hogy csökkenjenek a nők terhei.

– Ezek mellett az sem mindegy, hogy a kormányfő miként beszél a nőkről. Például úgy, hogy amikor Szemerkényi Rékát visszahívják az Egyesült Államokban betöltött nagyköveti pozíciójából, akkor kijelenti, hogy nőügyekkel nem foglalkozik.

– Hogyne. Van itt jó néhány konkrét lépés, amit meg lehetne tenni. Az isztambuli egyezmény aláírásának halogatása például nagyon rossz üzenet. A gyerekgondozásra visszatérve: ki lehetne terjeszteni például az apasági szabadságot, ami ma Magyarországon mindössze öt nap, 2002 óta változatlanul.

– Ez bizonyítottan kedvezően hatott Skandináviában.

– Kutatásokból tudjuk, hogy az apák gondoskodó szerepe összefügg a gyerekvállalással. Azokban az országokban, ahol az a változás nem történik meg, hogy a férfiak is pelenkáznak, mosogatnak és mennek a kicsiért az óvodába, előbb-utóbb csökken a gyerekszám. Erre példa Olaszország is. Jó irány, hogy a kormány fejleszti a bölcsődéket, és az is, ha meg akarja könnyíteni a nők visszaútját a munkaerőpiacra, de az apák szerepének újragondolása nélkül kudarcra van ítélve a kormány törekvése. Ezen a ponton azonban sajnos hajthatatlannak tűnik az Orbán-kormány, gondolom, ideológiai okokból. 

A gödöllői HÉV-vonalán maszturbáló férfi esete napokig lázban tartotta az olvasókat. Kerepes polgármestere, Gyuricza László ultimátumot adott a férfinak: ha nem adja fel magát, a tevékenységéről készült felvételt nyilvánosságra hozza. Kérdés, hogy tett szert a polgármester a felvételre, illetve vajon jogszerűen használta-e fel?