Dr. Kádár Judit amerikanista: „A fajiságban való gondolkodás igazából az osztálykülönbségekben való gondolkodást leplezi"

Most minden egyszerre van: az antirasszista szolidaritás, a dúlások, a rendőri brutalitás és a rendőrök együttmenetelése a tüntetőkkel, szobrok ledöntése, a szegregációs szimbólumok eltörlése, és széljobb erőszak a tüntetéseken. Árnyalhatjuk ezt a kaotikusnak tűnő képet? Dr. Kádár Judit amerikanistát kérdeztük.

2020. június 22., 14:12

Szerző:

A Floyd-gyilkosság után az elmúlt évtizedek tüntetései a feketékkel szembeni indokolatlan rendőri erőszak ellen hirtelen ötven éve nem látott hullámban álltak össze, és ez felemelő, ugyanakkor óhatatlanul le is egyszerűsítheti a helyzetet. Igaz, hogy Amerika valahol mélyen még mindig rasszista ország?

Mindenkit óvnék az általánosítástól. 328 millió ember kontinensnyi területen, markánsan különböző regionális kultúrákban és osztályrendszerben nem szemlélhető ilyen leegyszerűsítésben. Az utóbbi ötven év drámai villongásokat, túlkapásokat csakúgy mutat, mint antirasszista, az emberi méltóságot előtérbe helyező jelentős lépéseket. Ebben az USA, Kanada, Új-Zéland és Ausztrália, vagyis a volt brit birodalom ékkövei, az új, fejlett posztkoloniális társadalmak hasonlóságokat mutatnak.

Tragikus faji összecsapások voltak a ’90-es évek Los Angeles-i lázongásaiban, sok fegyveres támadás mögött a korábbi ku-klux-klan-osok és a neonácik állnak, olykor mentálisan problémás emberek a felszínen rasszista, de alapvetően pszichés gond miatt gyűlölnek, ölnek, aláznak és rombolnak. Ez biztosan nem USA-specifikus jelenség, a kérdés mindig az, hogy a társadalom szövete, az intézményrendszer, a szabályzók, az íratlan kulturális normák, a média és a munkahelyi kommunikáció hogyan képes a szélsőséges helyzeteket megelőzni, kezelni. 

A törvények már régen az egyenlőséget képviselik, de intézményi, például rendőri szinten, mint látjuk, nagyon más a helyzet, bár az amerikai rendőrök úgy vélik, az elítélésük általánosítás. Honnan ez a sok helyen pattanásig feszült viszony a fekete közösségekkel?

A ’60-as évek közepétől felismerték, hogy a jog lehetővé teszi, de nem teremti meg szükségszerűen a valós, egyenlő esélyek lehetőségét (lásd: 1964–70 közti antirasszista törvények). Pedig a rendőrség csakúgy, mint a katonaság, az iskolarendszer, a polgári joggyakorlás rendszere is, nagyon sok szabályt foganatosított a túlkapások megelőzésére, a rendőrök szociális érzékenyítésére, és arra, hogy több színes bőrű rendőr legyen. Hogy honnan ered mégis a gyakran rossz viszony? Az egyszerű válasz az is lehet, hogy a rossz tapasztalatokból, láthatjuk a felvételeken a fosztogatókat, a hömpölygő esztelen erőszakot, amelyet a média a rövid hírekben sajnos egy lapon említ a békés, szolidáris tüntetésekkel a campusokon, köztereken, ahol fehér és színes bőrű emberek együtt akarnak megálljt parancsolni az erőszaknak és az emberi méltóság rombolásának. Az a rendőr, aki hetente több afroamerikai, Puerto Ricó-i vagy épp őslakos hontalant, rablót kap el, a deviancia számtalan formáját látja, dühösen, frusztráltan tér haza, és másnap különbségtétel nélkül reagálhat mondjuk egy csuklyás, rapper fazonú kamaszra, aki rögtön gyanús neki... Az ilyen fiatalokat láthattuk „véletlenül” lelőve a mexikói határnál csakúgy, mint a metropoliszok leszakadt negyedeinek peremén. Ha megenged egy párhuzamot: az, hogy mit gondol egy magyar rendőr egy „cigánygyanús alakról”, és túlreagálja-e az adott helyzetet, számtalan tényezőtől függ, ezt az olvasók tudják.

Úgy tudom, tanított Georgiában, és a városkát, ahol élt, hevenyen rasszistának találta, máshol viszont már ön számított kisebbségnek, és ez nagy tanulság lehetett.

Milledgeville egyetemi kisváros délen, a polgárháború nyomait még a mai napig döbbenetesen hordozó közeg uralja, ahol a fekete takarító és titkárnő (merthogy más beosztásban nemigen lehetett ott afroamerikai) hajbókolt előttem, az európai fehér nő előtt, és ez engem, de a fiamat is rögtön besorolta egy faji kategóriába. Sokkoló volt megtanulni, hogy csak a „megfelelő” éttermekbe, templomokba mehetünk be. A szomszédos Atlanta ellensokk volt, a Martin Luther King Jr. „kegyhely” környéke csakúgy, mint a pénztárosnő tekintete a boltban. Ott életemben először kisebbség voltam. Persze ismertem a történelmi hátteret, talán jobban is, mint a pénztárosnő, és az 1600-as évektől meghatározó rabszolgaság máig érzékelhető hatásait is, hogy azok hogyan is vezetnek el a Floyd-gyilkosságig és azon túl az utcák háborújáig.

Egyébként az ezredforduló, amely számtalan fontos pozitív változást hozott, markánsan megnövelte az osztálykülönbségek jelentőségét is, ez a faji és etnikai kategóriák mellett ugyanolyan erős elválasztó elem. Sőt, azt mondhatjuk, hogy a fajiságban való gondolkodás igazából az osztálykülönbségekben való gondolkodást leplezi. Az Amerikai história X című film mutatja be kiválóan, hogy a kemény társadalmi problémákkal szembesülve milyen könnyen manipulálható egy ember, és válhat fajgyűlölő nácivá. A radikális demográfiai és gazdasági változások szunnyadó feszültségeket hoztak felszínre, és a politikai korrektség narratíváját felrúgva az utca embere valós érdekérvényesítésért kiabál. Néhány évtized múlva visszatekintve valószínűleg majd látjuk, ezek épp olyan szükségszerű ütközések voltak, mint a ’60-as és ’70-es évek mozgalmai és tüntetései.

MINNEAPOLIS-POLICE/PROTESTS-BOSTON MINNEAPOLIS-POLICE/PROTESTS-BOSTON
Fotó: BRIAN SNYDER

Van olyan kép a feketékről, mint amilyen panelekből összerakott kép élt mondjuk a zsidókról?

Persze, ezek minden ideológiailag átitatott népességben megvannak. A „bölcs indián”, aki nem létező etnikumot takar, ugyanolyan panel, mint a „részeges, de tüzes lábú ír”, a „gengszter, de családimádó olasz”, a „háborús ellenség japcsi” vagy az „ostoba, de fizikailag erős néger”. Korábbi könyvem pont az egyik ilyen etnikai képzettel és „a fehér ember indiánjával” foglalkozik. Az afroamerikaiak a „cipőpucoló fiú” és „Black Mama” tévképzetei között máig a szellemileg, kulturálisan alsóbbrendű, gyerekes vagy állatias lény sztereotípiáit cipelik. Láthatjuk például a rapperek és a felső középosztály szokásait, vagy a hajegyenesítő, bőrfehérítő, vagy épp az afrojegyeket túlhangsúlyozó külső közti milliónyi vicces, vagy épp megbotránkoztató megnyilvánulást.

Itt azért említsünk meg valamit: 2043-ra a mai kisebbség-többség arány átfordul, és a lakosság többsége kevert fajú lesz.

Én roppant összetett társadalmi átalakulási folyamatként látom a mai változásokat, érzékelem azt az USA történelmi nemzettudatán, a fékek és ellensúlyok rendszerén alapuló erőt, amely visszabillenti a mostani káoszból a társadalmat, és megtisztulást hoz, persze csak az elnökválasztás szuperintenzív időszaka és a COVID teljes lecsengése után.

És mit gondol majd ez a társadalom a múltról? A szobordöntések után újraírják az amerikai történelmet? Vagy az széthullik darabokra?

Az amerikai történelemtanítás régóta figyelembe veszi az eltérő (faji, etnikai, osztály- és más) nézőpontokat, és a multikulturális integratív szemlélet elvén nem a megosztó, hanem a társadalmi kohéziót erősítő pontokat hangsúlyozza, hiszen ennek a hatalmas és összetett társadalomnak ez a motorja. A történelemtanítás már ma is bemutatja, hogy az ellentétes történelmi tapasztalatok hogyan járultak hozzá a nemzet fejlődéséhez. A szobordöntések majd kiegészítik a mai kor zavaros képét, és minden film, regény, tanulmány újrameséli, új hangokkal gazdagítja a korábbi történelmi narratívákat. 

A 37 négyzetméteres, korábban magántulajdonban lévő erdőt a magyar állam kisajátította az épülő Budapest-Belgrád vasútvonal miatt. Felmérték, hogy mennyit érhet az ingatlan, és megállapították, hogy egy forinttal tudják gazdagítani a tulajt. Végül mégis fölfelé kerekítettek, amit a postás is megkétszerezett, mert nem volt nála apró.