Dörner György szerint az SZFE-ről kikerülő színészek nem tudják a szakmát

2020. szeptember 25., 15:37

Szerző:

Dörner György, az Új Színház igazgatója rövid interjút adott a Magyar Hírlapnak.

Ebből kiderül például, hogy Dörner szerint az egyetemről kikerülő kezdő színészek

„nem jók. Nem tudják a szakmát. Az utóbbi években képzésük során a szakmaiság folyamatosan sérült."

Bővebben: 

„A jelenle­gi oktatók úgy gondolják, hogy a színház egyfajta kell, hogy legyen. De szerintem alapvetően nem ők a magyar színházi szakma, hanem például a Nemzeti Színház vagy a Soproni Petőfi Színház vagy a Kecskeméti Katona József Színház

vagy az Újszínház…"

Dörner kifejti továbbá, hogy nem érdekli, kinek mi a véleménye, más szóval, hogy mi a „környülállás”.

„Én a színházat, mint magát a dolgot élem. Magyar szerzők műveit előadni, ez az én munkám. Na, látja, ezt tartom szakmaiságnak" – tudatta. 

 

 

Tegnap 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.